Index Vakbarát Hírportál

Britney Spears édesapja szívszorító vallomást tett

2022. december 18., vasárnap 17:53

Jamie Spears azt állítja, csak a lányát védte.

Jamie Spears a The Mail on Sundaynek adott interjúban elmondta, a lánya 13 évig tartó gondnokságára azért volt szükség, hogy megvédje őt a legnehezebb időszakában. 

Britney Spears az idegösszeomlása miatt 2008-tól állt gondnokság alatt, mert a Los Angeles-i legfelsőbb bíróság illetékes bírája szerint túlságosan fogékony volt a negatív befolyásolásra, mentális állapota miatt képtelen volt saját döntéseket hozni. Apját jelölték ki, hogy kezelje lánya személyes és pénzügyeit, amiről Jamie Spears végül 2019-ben lemondott.

Nemcsak azt akadályozta meg, hogy a lánya tönkretegye magát, hanem a fiaival, Prestonnal és Jaydennel való kapcsolatát is megmentette, állítja Jamie Spears, aki szerint az intézkedésre szükség volt, még akkor is, ha tudja, hogy nem ért vele mindenki egyet.

Ez egy pokoli időszak volt. De a lányomat teljes szívemből és lelkemből szeretem. Hol lenne most Britney a gyámság nélkül? Nem tudom, hogy egyáltalán élne-e.

Úgy hiszi, gyámság nélkül a lánya a gyerekeit sem kapta volna vissza. A két tinédzser fiú jelenleg is az apjával, Kevin Federline-nal él.

A gyermekek felügyeleti joga is részét képezte a gondnokságnak. „Kevinnel való kapcsolatom a béke és a védelem érzését adta a gyerekek számára” – mondta Jamie Spears, aki másik lányával, Britney húgával, Jamie Lynn-nel él Louisiana vidéki részén. Az énekesnő vele sem tartja a kapcsolatot, ahogy az apjával sem.

Kevin is elmondhatja, hogy a gyerekeket együtt neveltük fel. Csak azt tettem, amit tennem kellett, vagy úgy éreztem, hogy meg kell tennem. Semmilyen döntést nem hoztam meg egyedül

– fogalmazott. 

Anyagilag is biztos lábakon

Britney pénzügyei is helyrejöttek, állítja az apja, mondván, hogy a lánya emiatt összetört, mert semmi pénze nem volt. „A gyámság olyan forrást teremtett, ahonnan anyagilag visszatérhetett. És keményen dolgoztunk azért, ahogy Britney is, hogy anyagilag is rendbe jöjjön.”

A gyámsági időszak során Spears egyebek mellett négy albumot adott ki, és három világ körüli turnét tett, ami segített újjáépíteni a vagyonát.

Az apa menesztésével nem ért véget a történet. Az énekesnő ügyvédje, Mathew Rosengart továbbra is azt igyekszik kideríteni, hová lett Britney Spears vagyonának egy jelentős része, Jamie Spears azonban egyelőre nem hajlandó elszámolni.

A Page Six értesülései szerint a férfi arra hivatkozott, hogy az énekesnő sebezhető, és mentális problémákkal küszködik, így nem kérdés, hogy segítségre szorul. A segítségért pedig természetesen őt mint az apát is megilleti egy jelképes összeg.

Jamie Spearst 2021 novemberében eltávolították a gyámság alól. 

KAPCSOLÓDÓ
Britney Spears anyja áll minden mögött?
18+

Britney Spears anyja áll minden mögött?

Az énekesnő szerint nem az apja ötlete volt, hogy gondnokság alá helyezzék.

A 39 éves Britney Spears tavaly adott be keresetet a gondnokság és apja pénzügyi felügyeletének megszüntetését kérve. Az énekesnő az apja szemére vetette, hogy akarata ellenére tartották őt egy pszichiátriai intézményben, és olyan gyógyszerek és fogamzásgátló szedésére kényszerítették, amelyek megakadályozták, hogy teherbe essen.

Az énekesnő szerint nem az apja ötlete volt, hogy gondnokság alá helyezzék. Úgy véli, Jamie Spears nem lett volna elég okos ahhoz, hogy előálljon a gondnokság ötletével. Azt állítja, hogy valójában az anya, Lynn Spears felelős az elmúlt 13 év szenvedéséért.

Annyit mondhatok, hogy a legtöbb embernek fogalma sincs, mi az igazság

– összegzett Jamie Spears. „Az ügyvédjének fogalma sincs, mi az igazság. A média nem hallotta az igazságot. Csak Britney vádjait hallották. Nem bánom, mert tudom, hogy ez nem igaz, mert számomra az a legfontosabb, hogy a lányom ne essen vissza a korábbi állapotába.”

Meztelen képek

Nemrégiben Britney Spears férje is megszólalt. Elmondta, nem tetszik neki, hogy a popsztár az elmúlt időszakban meztelen fotókat posztolt magáról. 

Asghari azt követően osztotta meg a véleményét, hogy a 41 éves Spears az Instagramon gyakorlatilag folyamatosan kompromittáló fotókat posztolt magáról, amelyeken csak emojik vagy a haja takarja el a meztelen kebleit. A férj őszinte megjegyzése az első alkalom, ami arra utal, hogy elégedetlenkedik az énekesnő alulöltözött képei miatt.

„Személy szerint jobban örültem volna, ha soha nem posztolja ezeket, de ki vagyok én, hogy irányítsak valakit, akit folyamatosan mikroszkóp alatt tartanak, és irányítottak élete nagy részében.”

(Borítókép: Britney Spears 2019-ben. Fotó: Axelle / Bauer-Griffin / Getty Images)

Rovatok