A Tíz eszkimó című előadás a budapesti Katona József Színházban fejtörést okoz, mert hiába volt benne minden, a mai magyar valóságra utaló momentum, nem láttuk benne magunkat, és nem azért, mert nem élünk saját liftes budai villában. Grecsó Krisztán darabja Máté Gábor rendezésében olyan hidegséget áraszt a fehér falakkal és a durva párbeszédekkel, hogy közben mi, nézők is eszkimónak érezzük magunkat egy jégtáblán.
Olyan darabot akart íratni Máté Gábor, a budapesti Katona József Színház igazgatója és egyben az előadás rendezője, ami a mai magyar valóságról szól. Ez eddig rendben is van. A mű megírására Grecsó Krisztiánt szemelték ki, mert a Cigányok című darabbal egyszer már átéltek vele egy hasonlóan inspiráló időszakot, amikor meg akarták fejteni színházi eszközökkel, milyen világban is élünk.
A mű elkészült, Tíz eszkimó címmel mutatták be a Katonában. Kicsit olyan volt, mintha Grecsó Krisztián kapott volna egy zsák kifejezést, és azt mondták volna neki, hogy ezekből írjon színdarabot: budai villa, szolga, a Kaáli Intézet államosítása, Moszkva, ukrán nő, uszodai erőszak, külföldön élő gyerekek, ki náci, ki komcsi, ki zsidó, ki nem, Kékgolyó, Hasnyálmirigynapló, Esterházy, Herczeg Ferenc, Xanax, libsi csatorna, határon túli színész… Igen, ez mind benne van.
Egy budai villában vagyunk, de nincs semmi bútor, se modern, se antik, csak a csupasz, fehér falak, meg néhány, sárközi motívumokkal hímzett díszpárna. Itt lakik Szike, onkológus főorvos a Kékgolyóból (Bezerédi Zoltán), aki nemsokára igazgató lehet, aztán talán miniszter, és a felesége, Andrea (Fullajtár Andrea), aki pszichológus. Róla kiderül, hogy saját magán és a családján egyáltalán nem tudott segíteni, dönti is magába a whiskyt. Az egész villa az övék, miután az utolsó prolit is sikerült kivásárolniuk a földszintről.
A házban lakik Szike ikertestvére, Ági (Szirtes Ági) Európa-bajnok úszó, akinek nem lett gyereke, nem függetlenül attól, hogy úszó korában mit műveltek vele. Ági ebbe kicsit bele is bolondult (meg az elrontott benyúlásba), üvegből issza a tömény italokat. Rajtuk kívül a komornyik van jelen, a házi szolga (Vizi Dávid), mert egy budai villában, ahol saját lift vezet egyenesen a nappaliba, ilyen is van. A szolga mindennek a szem- és fültanúja, nem szólal meg, de készséggel elintézi azt, aki a gazdáira rosszat mer mondani.
Először a kertben elásott, világháborús német katonákról folyik a szó, akik egyszer, amikor Ági a testvére gyerekeire vigyázott, megjelentek neki a bébiőrön keresztül, aztán érkezik egy GLS-futár, aki német (akkor ő most náci vagy nem náci, vagy az apja volt esetleg náci), aki megrémül, hogy a liftből egyenesen a nappaliba lép, majd káromkodva elrohan.
A hangulat egyébként sem jó, Szike és neje lekezelően beszélnek egymással, a helyzeten Ági jelenléte sem segít, sőt. Ez az agresszív, gyakran trágár beszéd végig megmarad, mások elküldése a pi..ába a legenyhébb kifejezés. A kompánia Bélát (Mészáros Béla), a bukott úszóedzőt, kommentátort és celebet, valamint új feleségét, az ügyvéd Katát (Péter Kata m. v.) várja vacsorára (Andrea ez alkalomból szusit rendelt): meg is érkeznek, Béla neonzöld edzőcipőben és garbóban.
Béla igazi suttyó, aki gyermekre vágyó feleségének illegális úton próbálna segíteni egy ukrán nő bevonásával, vagy ha az nem megy, hát majd természetes úton csinál neki gyereket, mármint az ukrán nőnek – a darabban ezt sokkal vulgárisabban fogalmazza meg Kata, a feleség. A durva beszéd közöttük is alap, így már öten mondják a magukét, és úgy tűnik, mindenki érzéketlen a másik problémájára, sőt a vita tettlegességig fajul, így válik valódi pokollá a vendégség.
Ekkor toppan be Lévai Bence (Tasnádi Bence) színész, rendező üdvöske a piros szájmaszkot viselő barátnőjével, pufi mellényben, demizsonnal a kezében.
A figurákat szándékosan hívják úgy, ahogy az őket játszó színészeket, köztük van Dávid is, a komornyik, aki csak egyszer szólal meg, amikor váratlanul elszavalja Ady Endre Üdvözlet a győzőnek (vagy Győzőnek?) című versét: „Ne tapossatok rajta nagyon, / Ne tiporjatok rajta nagyon, / Vér-vesztes, szegény, szép szivünkön, / Ki, íme, száguldani akar.” A szereplők, akik egytől egyig ellenszenvesek, nincs közöttük egy sem, akivel azonosulni lehetne, végül egyáltalán nem ülnek asztalhoz, szó sincs vacsoráról. Igaz, a szusi nem hűl ki.
Zavarba ejtő előadás a Tíz eszkimó, mert az egyes elemeit érteni véljük, és biztos van olyan főorvos, akinek egyszerre fontos Herczeg Ferenc és az, hogy meg legyen említve Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójában, miközben úgy káromkodik, mint egy kocsis, de amilyen revelációszerű volt egy nappal korábban a Kamrában a Magányos emberek bemutatója, ami nagyon mai nyelven, mai beszédmóddal szólalt meg sokunkat érintő témáról, annyira elúszott mellettünk egy jégtáblán a Tíz eszkimó.
Hogy ki a tíz kicsi eszkimó a darabban, azt nem áruljuk el. De velük együtt didergünk.
(Borítókép: Dömölky Dániel)