Index Vakbarát Hírportál

Végre rájöttünk, miért imádja mindenki a Reszkessetek, betörők!-et

2022. december 22., csütörtök 06:09

A Reszkessetek, betörők!-et legalább 10 éve nem láttam, és ezért maximálisan a hazai kereskedelmi tévécsatornákat hibáztatom, az RTL és a TV2 olyan szinten túltolta a Macaulay Culkin főszereplésével készített első két részt, hogy az valami hihetetlen. Még úgy is elegem volt az egész franchise-ból, hogy egy, legfeljebb kettő híresebb jelenetét tudtam felidézni magamban, a többire egyáltalán nem emlékeztem. Na jó, az alapvetésre igen, miszerint egy kisgyereket otthon felejt a külföldre utazó családja karácsonyra. Ez idő alatt pedig két, mindenre elszánt betörő célpontjává válik a McCallister-ház, és csak egyvalaki állhatja útjukat: Kevin.

Ez a karácsonyi időszak számomra sem telik el Kevin nélkül, mert pár napja újranéztem a Chris Columbus által rendezett felvonásokat, és bármennyire kerestem a kákán a csomót, alig találtam olyasmit, amibe bele lehetne kötni.

Már maga a kiindulópont, az őrült jelenet, ahogy a népes család sürög-forog a McCallister-házban, nagyon rendben van. Nem szabad elfelejteni, hogy az első Reszkessetek, betörők! 1990-ben mutatkozott be a nagyvásznon, egyébként remek bevétellel, a pénztáraknál 476 millió dollárt kaszálva, a 18 milliós büdzséjével szemben. Az elkészülése évéből következik, hogy ez bizony nem volt egy píszí film, a família összes tagja úgy lehordja mindennek szerencsétlen főszereplő kisgyereket, hogy az állam leesett tőle. Igazából nem is csoda, hogy Kevin inkább azt kívánta, hogy a családja tűnjön el a fenébe, jobb lesz neki nélkülük.

A film forgatókönyve meglepően jól átgondolt, a később a Beethovent is jegyző, 2009-ben sajnálatos körülmények között elhunyt John Hughes a legapróbb részletekre is odafigyelt. Ez egyébként nemcsak az első, hanem a második részre is igaz, mindkétszer sikerült a készítőknek realisztikusan megmagyarázni, hogy miért maradt otthon Kevin. Az első alkalommal ugyebár a közéjük keveredő szomszéd kisfiú okozta a kavarodást, és az elszámolást, míg a New York-i folytatásnál a reptéren keverte össze a szőke kisfiú az apukáját egy másik férfival, rohant bele egy stewardessbe és szállt fel véletlenül rossz gépre.

A Reszkessetek, betörők! nyilván nem működhetett volna Macaulay Culkin nélkül, aki fiatal kora ellenére zseniálisan viszi el a hátán az egészet. Egyesek szerint Kevin karaktere kezdő pszichopata, de valójában csak egy talpraesett kiscsávóról van szó, aki nemcsak a rosszfiúkkal, hanem családjával szemben is simán felveszi a kesztyűt, ha arra van szükség. Az 1990-es filmből, így több mint 30 év elteltével sugárzik valami hasonló varázslat, mint ami miatt a Harry Potter 1-2-t is imádta a közönség, a direktor Chris Columbus le sem tagadhatná, hogy ő készítette ezeket az alkotásokat. Valami félelmetes, hogy a direktor a gyerekszínészekből hogy ki tudta mindig is hozni a maximumot. A Reszkessetek, betörők! esetében gondolok itt a főszereplő kistesójára, Kieran Culkinra, aki hiába szerepel keveset, lopja a show-t, de a Dudley Dursley előfutáraként tekinthető, gonoszkodó Buzz (Devin Ratray) is megéri a pénzét.

Annak ellenére, hogy a legtöbben Kevin csínytevései miatt imádják ezt a filmet, talán ezek a jelenetek a leggyengébbek. Viccesek, de nem annyira zseniálisak, mint ahogy mindenki beállítja őket.

Persze, Macaulay Culkin nagyszerű a Reszkessetek, betörők! második felében is, de Joe Pesci Harryje és Daniel Stern Marvja nélkül soha nem válhatott volna ekkora kult-klasszikus Chris Columbus alkotásából. Teljesen jogos, hogy őket a második részre visszahozták, mert az elsőben is brillíroznak, én kiköptem a kávémat tőlük, úgy röhögtem rajtuk. Elvégre Batmannek is ott van Joker, a jófiúk mit sem érnek emlékezetes gonoszok nélkül. Még úgy is ezt mondom, hogy ezek a rosszfiúk a Reszkessetek, betörők!-ben irtózatosan bénák és balfékek.

A Reszkessetek, betörők! egyszerűen kitörölhetetlen a filmkultúrából, legutóbb a rendkívül erőszakosra sikeredett Vérapó idézte meg Kevin módszereit, nem is akárhogy. A titka annak, hogy valaki ne égjen ki McCallisteréktől, szimplán annyi, hogy érdemes türtőztetni magunkat, és nem évi két-háromszor újranézni az első két részt, mert akkor tényleg rá lehet unni a banánra. Egyébiránt, ha valaki nagyobb kihagyással ül le elé, meg lehet látni Chris Columbus filmjeiben a szépséget, és a megismételhetetlenséget. A Reszkessetek, betörők!-ből hiába csináltak harmadik, negyedik és ötödik részt, plusz a 2021-es, Disney+-on megjelent rebootot, ezek förtelmesek voltak. A remek vízióval megáldott direktor, a young-adult műfajt zseniálisan művelő író, John Hughes, és a Macaulay Culkin neve által fémjelzett eredeti szereplőgárda nélkül mindössze szolgai másolatok lettek.

Az első két rész viszont tényleg maga a tömény karácsony, az abszolút 10/10-es élmény.

A Reszkessetek, betörők! és a Reszkessetek, betörők! 2. – Elveszve New Yorkban szinkronnal és magyar felirattal elérhető a Disney+-on. Az első részt a TV2 vetíti majd, december 24-én, szenteste 21:10-kor, a folytatást pedig december 25-én, 20:45-kor.

Rovatok