Az utolsó két produkció, amiben szerepelt, A besúgó című sorozat az HBO-n és az RTL-en futó Celeb vagyok, ments ki innen! című reality. Míg előbbi egy művészeti produktum, utóbbiról ez nehezen mondható el, sőt a nevében is benne van, hogy nem tehetség alapján válogatja a szereplőit. Mi volt a motiváció, amiért elvállalt egy ilyen tévéműsort?

Mindig is kísérletező alkat voltam. Nem szeretem a skatulyákat, és próbálok arra törekedni, hogy ne tudjanak betenni egy fakkba se. Kalandkereső ember vagyok, szeretném ezt a tulajdonságomat megőrizni a pályámon is. Egy színésznél létfontosságú a kíváncsiság, illetve az, hogy minél több terhelésnek tegye ki magát. Azt gondolom, hogy mindenkinek a saját személyiségéhez kell igazítania, hogy mit vállal el, mi fér bele a karakterébe, mi áll jól neki, és mi az, ami nem.

Az, hogy egy dzsungelben, a természet közepén vagyok, és különböző feladatokat oldok meg, abszolút önazonos velem. Oké, hogy ez egy szórakoztató műsor, de a szakmai hitvallásom is alapvetően a szórakoztatás. Egy percig sem bántam meg, hogy elvállaltam ezt a műsort. Továbbra is úgy szeretném élni az életem, hogy ne lehessen kiszámítani a következő lépésem. Emellett színészként fontos több lábon állni. Két Covid-év után most az energiaválság miatt, immár ez a harmadik év, hogy megint nem mindenhol teljes a színházi évad. 

Karmikus út és Celeb vagyok…

Egyből két reality forgatását is bevállalta. A Celeb vagyok, ments ki innen! mellett jövőre láthatjuk az HBO A Híd című valóságshow-jában, amit 2022 nyarán forgattak.

Igen, én is éreztem, hogy két ilyen műsor kicsit sűrű egymás után. Vacilláltam is, hogy csak az egyiket vállaljam-e be, de mindkettő más miatt érdekelt és vonzott, és úgy voltam vele, hogy ha megtalálnak ezek a felkérések, és érdekelnek is, akkor nyomjuk. De nagyon más volt a két műsor, mintha két teljesen eltérő műfajú filmet forgattam volna le, egy pszichodrámát és egy vígjátékot. Örülök, hogy mindkettőt bevállaltam, sokat tanultam általuk magamról. Ha túl akarom ezt gondolni, akkor a karmikus utamon talán mind a kettő fontos állomásnak bizonyul majd, pontosabban az ott ért tapasztalások.

Például?

Alapból nagyon pörgős csávó vagyok. Ez azzal jár, hogy állandóan agyalok valamin. Pozitív embernek tartom magam, de sok mindenen tudok stresszelni. Ott ez nem volt. Sokkal nyugodtabb voltam a dzsungelben, mint itthon.

és együtt élek egy közösséggel. Nagyon jó volt egy kicsit kiszakadni a hétköznapok valóságából és megélni a jelent. A mostani életünkben nehezen tudunk fókuszálni az adott pillanatra, annyi az információ, a zaj. A dzsungelben mindez nem volt, cserébe rengeteg bogár és ezerféle madár vett körbe. Mondjuk skorpiók és pókok is, amitől én kivagyok, de mégis fel tudtam oldódni a természetben. Hiába volt ez egy műsor, egy munka, tartósan meg tudtam élni a nyugalmat, nem csak úgy, mint amikor hétvégén elmész egy faházba, beülsz a szaunába, vagy egy dézsába, látsz egy szarvast, aztán hétfőn megint tépkeded a szemöldököd, annyi stressz ér.

Mi az, amit ebből át lehet emelni a mindennapi életbe? Végül is nem lehet minden évben kiköltözni a dzsungelbe egy hónapra.

Próbálom átültetni a hétköznapokba azt a fajta elengedést, amit ott tapasztaltam. Persze izgalmas volt, hogy ki esik ki, mégsem paráztam ezen, mert elfogadtam, hogy mindig az adott pillanat számít; amikor éjszaka fölkelek, mindenki alszik, éppen szakad rám az eső, beülök a hintába és megélem azt, hogy a majmok dobálnak kakival, rikoltoznak a madarak, vagy fürdök a patakban. Amióta hazajöttem, törekszem rá, hogy legalább a mikrostresszeket elengedjem, vagy legalább ne rendeljem alá magam a szorongásnak.

Érdekes, hogy egy reality érte ezt el, pedig ha jól tudom, háromszor sétálta végig az El Caminót, megmászta a Kilimandzsárót.

Ezek is hasonló élmények voltak, de közben fontos szempont, hogy öregszem. Érzem, hogy mélyülök, az életemben máshova helyeződnek a hangsúlyok. Húszéves voltam, amikor megmásztam a Kilimandzsárót, 22 az első Caminómon, 25 az utolsón. Most pedig betöltöttem a 33-at. Azok is nagy mérföldkövek voltak, de másról szóltak. Az első Camino például arról, hogy a kisfiúból egy fiatal felnőttkorba lépek át; kiköltöztem a mamahotelből, és ez volt az első dolog, amit magamnak fizettem. Viszont végig rohantam az úton, mint egy maratonon, mindkét térdem tönkrement, mert sportot űztem abból, hogy 36 kilométert vajon 5 óra alatt le tudok-e tolni. Ma már biztos más szemlélettel indulnék neki egy ilyen útnak.

Abban a korban vagyok, hogy családot alapítsak, ez a fajta felelősség vagy szándék egyre jobban erősödik bennem, a dzsungelben pedig még inkább, mert sok időm volt lényegi dolgokon gondolkodni. A másik, amit a műsor tanított, az a kitartás. Voltak olyan feladatok, amikben azt éreztem, hogy a kitartásom határtalan, ami egy jó visszajelzés volt arra, hogy az életbe jöhet bármilyen helyzet, kibírom, megtalálom a megoldást, és igenis ez az attitűd kell ahhoz, hogy tovább tudjak lépni akár az apai szerep felé.

Besúgó, ingyenpilot

Szentgyörgyi Bálint, A besúgó rendezője mesélte nekünk, hogy Dugovics Máté szerepét önre írta. Ám úgy tudom, hogy amikor először felkérték a pilotra, nemet mondott azzal, hogy többé nem dolgozik ingyen.

Igen. Bálinttal egy éjszakai szórakozóhelyen találkoztunk. Nagyon elememben voltam, és Bálint megjegyezte ezt a figurát. Utána egy közös barátunk hívott fel, hogy emlékszem-e arra a srácra, akivel tök jót dumáltunk, mert készít egy pilotot, amiben rám gondolt egy szerepre. Azt válaszoltam, hogy nekem a nyár az szent, maximum akkor dolgozom, ha sok pénz keresek, nem fogok azért felmászkálni a Balatonról, hogy ingyenpilotocskákat vagy vizsgafilmeket forgassak.

Mi volt az, ami mégis meggyőzte?

Bálint felhívott, elmesélte az ötletét, és elmondta, hogy Máté szerepét célzottan rám írta. Éreztem benne valami különleges tudatosságot, könnyed magabiztossággal vegyítve. Végül gondolkodás nélkül mondtam azt, hogy haver, bár nem ismerjük egymást, de azt hiszem, neked én bármit forgatok ingyen.

Mindig jellemzően deviáns karaktereket játszott, ezalól talán Máté sem kivétel, annyiban mégis kitűnik az eddigi szerepei közül, hogy egy bohóc. Eddig nem nagyon láthattuk a mókás oldalát képernyőn.

Hálás is vagyok Bálintnak, hogy megadta ezt a lehetőséget. Máté közelebb áll Varga Ádámhoz, mint bármelyik kattant tini, akit eddig játszottam, de a húszas éveimben az izgatott, hogy szélsőséges, sötét ösztönöket hozzak elő magamból. Szerettem volna üvölteni, tombolni a színpadon. Meg is találtak ezek a szerepek, de nem bánom, hogy már nem kell minden második este ilyen figurát játszanom, mert ilyenkor mindig lehántasz egy réteget a lelkedről. Ez hosszú távon megviseli az embert, nyomot hagy.

Zokni, de nem a lábon

Még stúdiós volt az Újszínházban, amikor először láttam színpadon. Garaczi László Plazma című előadását adták elő. Egy ponton megjelent anyaszült meztelenül, úgy, hogy csak egy zoknit viselt, de nem a lábán. Amikor a vizsga után megkérdeztem, hogy ennek mi volt az oka, annyit felelt, hogy mindig is ki akarta próbálni.

Stúdiós záróvizsgán, amin múlhat az, hogy egy színház akár leszerződtet – mert a Plazmát megnézték igazgatók és rendezők –, azt gondoltam, úgy színpadra lépni, hogy egy szál zokni takar, poén. Ma már nem biztos, hogy így gondolnám, akkor zseniálisnak tartottam, hogy egy poénért mindent kockára teszek.

Végül is bejött, hiszen utána évekig elég sok fontos szerepe volt az Újszínházban. Viszont az hogyan egyeztethető össze az önben élő Dugovics Mátéval, hogy fittyet hányva a sok szerepre, és biztos fizetésre, úgy jött el onnan, hogy az ismeretlenbe vetette magát?

Fontosnak tartom, hogy az ember merjen egy huszárvágással döntéseket hozni, és lenullázni magát, ha egy adott helyzetről azt érzi, hogy már nem kielégítő a számára. Szerintem

Azóta is hoztam ilyen döntéseket. Ha benne vagy egy unalmas, lapos kapcsolatban, ami kényelmes, de nem ad többet, és úgy gondolod, elég akkor kilépni belőle, ha szembejön a nagy szerelem, végül sosem talál rád az igazi, mert nem is adsz neki lehetőséget. Szerintem a karrierépítés ugyanígy működik. Táptalajt kell teremteni azokhoz a lehetőségekhez, amikre vágyunk.

Idén áprilisban nagy erőkkel robbant be A besúgó, amit kíváncsi várakozás előzött meg. Az elején szeretet fogadta, majd elég sok támadás érte a sorozatot, hogy nem foglal állást politikai kérdésekben. Mennyire tartja jogosnak ezeket a kritikákat?

Őszintén azt vártam, az ország egységesen örül majd annak, hogy a semmiből létrejött egy hiánypótló sorozat. Persze, le lehet írni a hibáit, lehet kritikát megfogalmazni, de A besúgó esetében már a kákán is csomót kerestek. Úgy gondolom, hogy sokkal nagyobb erényei voltak ennek a sorozatnak, és a történetnek. Nagyobb hangsúlyt kellett volna kapnia a benne összpontosult lendületnek, ami szerintem egyértelműen ütött, hiszen a mai napig megállítanak az utcán, és üzenetekkel bombáznak, hogy mikor lesz folytatás.

Fontos a történelmi hitelesség, de szerintem egy fikciós sorozatnál nem feltétlenül az a prioritás, hogy miként szerveztek be a vonaton, ez felesleges szőrözés. Az Aranyéletben sem azt néztem, hogy ez a fajta gengszterlét ma Magyarországon pontosan így megtörténhet-e, ahogy egy vikinges sorozatnál sem ütöm fel a krónikákat. A besúgónak a célja az volt, hogy párbeszédet indítson egy feldolgozatlan történelmi korszakról. Jó, hogy vannak ilyen felütések, mert ezekre lehet reagálni. A történelmi traumák feldolgozásához a kommunikáció az első lépés.

Porszem és csapatszellem

Akkor az kijelenthető, hogy már biztosan nem lesz második évad?

Jelen állás szerint nem lesz folytatás az HBO felületén. Azt tudjuk, hogy ezt a döntést a magyar HBO feje felett hozták meg, ettől függetlenül nyilván nagyon rosszul érintett minket. Tudom, hogy a mi kis pici magyar piacunk csak egy porszem a Warner Bros. Discovery gépezetében, de nekünk a világot jelentette, és a nézők is nagyon várták a folytatást. Ahogy mi is. Sok castingra el sem mentem, a realitykre is azért mondtam bátrabban igent, mert az egy másik műfaj. Én a következő években Dugovics Máté figuráját akartam kibontani, annyi minden lett volna még benne.

A sorozaton felül nekünk ez egy ügy lett, a csapattal közösséggé váltunk. Nehéz elfogadni azt, hogy ennek a rengeteg lendületnek, kreatív energiának és akarásnak nem lesz folytatása. Az első évadról azt érzem, hogy egy kerek történet, de mégis csak egy start. Itt vagyunk, folytatni akarjuk, ám rajtunk kívülálló okok miatt ezt nem tehetjük meg. Mindennap mantrázom, hogy bárcsak történne valami, amitől mégis lenne erre esély.

Ezek szerint a forgatáson összeállt csapat még azóta is egyben maradt?

Igen, és ez meglehetősen ritka jelenség. Egy forgatáson, vagy színházi próbafolyamatban mindig vannak ilyen hű de nagy találkozások, amik aztán a premierig tartanak, majd maximum egy-egy emberrel marad fenn a kapcsolat, utána mindez elkopik. Itt nem ez a helyzet.

A rendező külön kiemelte, hogy büszke arra, hogy egy olyan csapatot tudott összehozni, ahol nem számított, hogy ki honnan jön.

Sokat elárul rólunk, hogy másfél éve forgattuk le A besúgót, nem is olyan régen pedig mindenki eljött egy spontán találkozásra. Van egy csoportunk, ami folyamatosan él és aktív, amiben mindenki részt vesz tevőlegesen. Ahogy az előbb említettem, eleve ritka, hogy így megmaradjon egy munkára összeverbuvált közösség, főleg ha ennyire vegyesfelvágott. A katonásokon keresztül, a dérynéseken, a Nemzetin, az Örkényen és a függetleneken át, minden szférából vannak emberek. Mégis

Azt érzem, a mi generációnk kapcsolataira, közös munkáira, vagy civil együttléteire nem tud kihatni ez a kultúrharc, és ezt borzasztóan jó látni. Nagyon remélem, hogy ez így lesz 20-30 év múlva is. Talán a mi generációnk ki tudja húzni ennek a konfliktusnak a méregfogát, ami most körülvesz minket.

(Borítókép: Varga Ádám. Fotó: Németh Kata / Index)