Brit kortárs sikerdarabot rendezett Puskás Tamás az általa vezetett Centrál Színházban. A szerző és a 2:22 című előadás azt bizonyítja, hogy kifejezetten szórakoztató lehet az ontológia, továbbá nem biztos, hogy egy asztrofizikus meggyőzőbben érvel a szellemekről, mint egy parajelenségekhez is értő építési vállalkozó.
Még a XX. század első felében is létezett egyfajta közmegegyezés arról, miszerint egy komolyabb angol otthon kísértet nélkül oly talmi holmi, akár egy nyúlprémes kacagány a koronázási ünnepségen. Ezt igazolja többek között, hogy a mi csodálatos Szerb Antalunk is megemlékezett a skóciai szellemekről A Pendragon legenda című kiváló regényében. A sajnálatosan rövid életű, 1945-ben nyilas suhancok által halálra vert, kiváló szerzőnk említett művében is komoly kulturális hagyományokat követett, hiszen például Charles Dickens XIX. századi Karácsonyi énekében, amely minden angol anyanyelvű kisiskolásnak kötelező olvasmány, még szentestén is hármasával jönnek a szellemek.
A szigetországban persze mindig is hemzsegtek a tündérek, koboldok és egyéb titokzatos lények. Mint Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója és rendezője korábban elmesélte, a XIX. században még erősebb lett az egykori brit gyarmatbirodalom központjának kísértetkultusza. Amikor a robbanásszerű technikai fejlődés következtében modern világítógázas fényforrások ragyogása váltotta fel a mécsesek, gyertyák és egyéb régimódi lámpások idejétmúlt fényét, az angoloknál, a skótoknál meg az íreknél is minden addiginál gyakoribbak lettek a bolygó, zörgő szellemalakok. Mint kiderült, ennek tudományos oka is lehet, mivel az akkoriban világításra is használt gázok égése során, kivált, ahol acetilént használtak, hallucinogén anyagok kerülhettek a levegőbe. Ilyen esetben ugrásszerűen nőtt a parapszichológiai észlelések száma.
Az más kérdés, hogy bódító füst nélkül is elgondolkodik az ember azon, vajon lakik-e lélek a testben, avagy meddig terjed a valóság, és azon túl vajon csak a nincs van-e. A létezés nagy kérdésein töprengésre hajló elmék egyik kísérlete a világ megértése felé a materializmus. Akik a kézzelfogható vagy legalábbis tudományosan nem kizárható tényeknek hisznek szívesen, azok a racionális gondolkodás segítségével keresnek választ a minket körülvevő vagy bennünk zajló folyamatokra, jelenségekre. Minél csiszoltabb és tanultabb elmék, annál könnyebben találnak anyagelvű választ mindarra, amire vonatkozóan a materializmus kizárólagosságában kételkedők egyéb megoldásokat látnak hitelesnek.
Nagyjából ezt a helyzetet boncolgatja igen szellemesen Danny Robins misztikus thrillere, amelyet nagy sikerrel játszottak a londoni West Enden, és méltán nyerte el tavaly a brit WatsOnStage Award legjobb előadásnak járó díját. Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgató-rendezője úgy döntött, hogy ő is bemutatja, ezzel hagyományt szegve viszi színre az első kísértettörténetet az általa vezetett intézményben. A 2:22 című darab bemutatásával ez meg is történt.
A történet négy ember között bontakozik ki. A kisgyermekes házaspár, Jenny és Sam meghívja frissen felújított otthonába Laurent és Bent. Jenny (Martinovics Dorina) magányosan jelenik meg az előadás első perceiben, kicsit festi a falat, majd furcsa dolgok történnek körülötte. Egy későbbi jelenetben be is vallja vendégeinek, hogy szellem randalírozik a házban. Férje, Sam (Lengyel Tamás) ezt csuklóból és hevesen cáfolja. A fölényes intelligenciájú, nagy tudású asztrofizikus ugyanis megrögzött materialista, aki biztos benne, hogy minden furcsa jelenségre találni logikus magyarázatot.
Vendégeik erről kevésbé vannak meggyőződve. Lauren (Ágoston Kati) egyetemista kora óta rajong Sam intellektusáért, és pszichiáterként bőven találkozott már egészségügyi problémákra visszavezethető kóros tévképzetekkel. Bár odavan Sam briliáns okfejtéseiért, és egyetemista koruk óta ő magáért is, szintén átélt már olyasmit, amit nehéz tudományosan megmagyarázni. Újsütetű párja, Ben (Mészáros András) talpraesett építési vállalkozó, aki Sam szerint súlyos tévedés Laurentől, hiszen intellektuálisan a nő közelébe sincs, ráadásul babonás. A csempék mestere ugyanis esküszik rá, hogy gyermekkorában együtt lakott egy kísértettel, és azóta is lelkes tagja a szellemidéző polgári köröknek.
Mivel a vita elvi szinten eldönthetetlen, Jenny arra kéri a társaságot, hogy várják ki vele az éjjel két óra huszonkét percet, amikor a kísértet menetrendszerűen megérkezik. Várakozás közben bontakoznak ki a drámai helyzetek, és derül ki a nézők számára, hogy milyen remek ötlet volt Puskás Tamástól megrendezni a darab magyarországi ősbemutatóját. Pörög a történet, szellemesek a viták, izgalmasak a konfliktusok. Elegáns lendülettel követik egymást a jófajta thriller műfajához méltó fordulatok, megdolgoztatva a nézők rejtvényfejtő ösztöneit.
Miközben ugatnak a rókák, dörömbölnek a szellemek, pattognak a metafizikai kérdések, összecsapnak a válaszok, érvek és ellenérvek a létezőről és a létezés felett álló dolgokról.
Érdekes, de könnyen emészthető szinten tartott filozófia társul a krimi- és vígjátéki elemekhez. Kiválóan összerakott darab, jó párbeszédek, amelyek magyarul is nagyszerűen működnek, ami kétségkívül az eredeti szöveget a mi nyelvünkre átültető Puskás fiúk, Dávid és Samu érdeme.
A színpadi látvány is korrekt, működőképes, a bizonyos jelenetekben komoly szerepet játszó hang- és látványeffektusok is hatásosak.
Bár négy, látszólag egyenrangú karaktert látunk a színpadon, a főszerep kétségkívül a materialista asztrofizikust játszó Lengyel Tamásé. Ő köti össze a szereplőket, rajta keresztül találkoznak a háttértörténeteket, körülötte alakul ki a konfliktusok zöme. Lengyel erős humorral és hiteles intellektussal formálja hús-vér személyiséggé az anyagelvűség kissé cinikus, de törhetetlen hitű tudományos prófétáját.
Martinovics Dorina a kísértetlátó feleség és anyuka szerepében átgondolt, túlzásoktól mentes, a kínálkozó sablonok csapdáját magabiztosan elkerülő alakítással ajándékozza meg a nézőket.
Ágoston Kati pszichiátere a színpadi események kibontását és a rejtélyek lehetséges megfejtéseit katalizáló fontos figura, amelyet elegánsan formál meg, de néha úgy éreztem, hogy van még lehetőség ebben a karakterben.
Mészáros András méltó antagonistája a szellemes asztrofizikusnak. Nem játssza el az intellektuálisan kisebbrendűségi problémákkal küzdő kétkezi vállalkozót, jeleneteiben hiteles és hihető figurát épít fel.
Puskás Tamás rendezőként azt tette, amit általában is saját szakmai feladatának tart:
pörgő, hatásos, élvezhető, jó energiájú előadást rendezett, amelyben nyoma sincs absztrakt művészi törekvéseknek, a nézők komolyabb szellemi erőfeszítést igénylő közreműködését provokáló artisztikus megoldásoknak.
A darab működik, a fordulatok fordulatosak, a csattanó nagyot csattan. Az előadás után pedig még sokáig lehet beszélgetni arról, mennyire maradandó élmény, ha nagyot csattan a csattanó, vannak-e szellemek, mi a művészet és a bevétel viszonya, valamint erősebb-e a szeretet az anyagnál. Már ha valaki nem az anyagot szereti, mert akkor ez a kérdés is nehezen eldönthető.
(Borítókép: Centrál Színház)