Covid, autóbaleset, epehólyagműtét és tüdővérzés – ezekkel kezelték Baska Barbarát 2022-ben, ráadásul a költő épp második gyermekével volt terhes. A már újra egészséges művésszel budapesti stúdiólakásában beszélgettünk. A falakat szülei alkotásai díszítik (édesanyja, Rényi Katalin, valamint édesapja, Baska József is nagyszerű festő és grafikusművész – a szerk.), mindenhol művészeti alkotásként ható használati tárgyak, legókollekció és mindezek kellős közepén elektromos babaringató. Elsőre meg sem mondtam volna, hogy Barbara nemrég még az intenzíven töltötte napjait, hiszen olyan pozitív energiákkal várt. A művész nemrég kiadta első vereskötetét Deus ex machina címmel. A legbelsőbb vívódásait bemutató haikuk egytől egyig a kórházban születtek.

Mivel végig valamiféle lélegeztetőgépen voltam, ezért csak az írás maradt. Már nagyon régóta foglalkozom haikukkal, viszont az én család hátteremmel sokáig nem mertem ebben a formában megszólalni. Nem volt egyszerű megtalálni a saját hangomat úgy, hogy ne »kis Baskaként« tekintsenek rám

– mesélte Barbara az Indexnek.

A művésznek helyzetéből adódóan nem volt lehetősége képi formában megmutatni a kórházban átélteket, de tervezi, hogy készít egy rövidfilmet. Ez nem feltétlenül az ő történetét mutatná be, hanem az orvosok és a kórházi dolgozók életét és munkáját. Barbara szerint az orvosok teljesen másképp működnek, mint a társadalom nagy része elképzeli.

Az emberrel történik valami, egyszer csak jön egy orvos, rendbe hozza, hozzáad az életéhez még harminc-negyven évet, születnek gyerekei, megy minden tovább. Ez nekem már nem is emberi magasság, hanem sokkal több

– mondta a művész.

Baska Barbara minden művészeti ágban szereti tömören kifejezni magát, legyen ez film, grafika vagy irodalom. Ezért is választotta a haikut, hiszen a forma kötöttsége és rövidsége jól illeszkedik a stílusához. A költőhöz különösen közel áll a japán kultúra, számára a képzőművészet lényege is onnan gyökeredzik. Már tinédzser korában elkezdett foglalkozni a haikuformával, de most jutott el oda, hogy saját verseit meg is mutassa a nagyközönségnek. A kötetben minden haikuhoz tartozik egy kép, amely a kórházban készült.

Először azért kezdtem el képeket csinálni, mert ágyhoz voltam kötve, és mikor az orvosok ránéztek a mögöttem lévő gépekre, nem tudtam, hogy pontosan mi is történik velem. Rájöttem, ha lefotózom a monitorokat, én is látom őket. Később próbáltam mindent dokumentálni, hiszen úgy éreztem, hogy ha egyszer már nem vagyok, akkor a fotókon legalább ott lesz, hogy itt még megvoltam

– mesélte Barbara.

Az őszinte és nyers fotók a kötetben különleges, szűkre húzott fókusszal jelennek meg, mert a művész nem szerette volna, hogy vulgárisnak tűnjenek. Szintén nem megszokott a versek betűtípusa, minden haiku szerepel kézírásszerű és nyomtatott betűvel is. Ezt szintén az orvosokhoz vezeti vissza Barbara, hiszen a kórházi dolgozóknak van egy olyan írásstílusuk, amit gyakran csak ők értenek, és ezt szerette volna ábrázolni.

Érdekesség, hogy vannak olyan versek a kötetben, amit mi, laikusok teljesen másképp olvasunk, mint az orvosok. Az Aneszteziológus című versben felbukkanó szavak, mint a líra és a költő, számukra egészen mást jelentenek. A líra nekik az az anyag, ami műtét közben elválasztja az ember fejét a testétől, a költő pedig az orvos, aki felkelti az embert az altatásból. Tehát a »költő líra mögé bújva« egy más helyzetet ír le nekik, mint nekünk

– magyarázta a művész.

Várandósan az intenzíven

A verseket átjárja a hit és a vallás. A kórházban nagy segítség volt számára az a hit, ami nemcsak benne, de az orvosokban is megvolt.

LÁSS TISZTÁN

Ki ágyadnál áll

földi angyalok hada

s az Úr szava

– olvasható a kötetben. 

Szintén tartotta benne a lelket művész édesanyja és nagyobbik fia. Az intenzíven töltött ideje alatt születendő kisfia is aktívan részt vett az eseményekben, a kötözések folyamán többször is rugdosással adott jelt magáról.

A művésznek azt volt a legnehezebb feldolgoznia, hogy másokra milyen nagy hatással van az, ami vele történt. A haikukat lelki öngyógyításra is használta, ezekkel a versekkel tudta kiírni magából az összes érzését. Megkönnyebbülés számára, hogy kiadhatta a kötetet, ezzel kicsit el tud távolodni az eseményektől.

Azért volt fontos számomra a kötet, mert ez nemcsak az én történetem, hanem mindenkié, aki akár a Covid kapcsán hosszas kórházi ellátásra szorult. Amikor az ember nagyon egyedül érzi magát, jó tudni, hogy mások is átélték ezeket

– mondta a költő.

Barbara ezért tervezi, hogy több kórházba is eljuttatja a kötetet, hiszen fontos számára, hogy másoknak segítsen. Ezt pedig nemcsak verseivel szeretné elérni, hanem kisfilmjeivel és az élettörténetével is. Az orvosokról készülő filmje mellett gondolkodik egy újabb köteten, mindeközben neveli két kisfiát, akiknek minden lehetőséget szeretne megadni, akár művészek lesznek, akár nem.

Az összetett és megindító haikuk közül nehéz választani, de számomra ezek a sorok foglalják össze legjobban, mit is jelent túlélni és mégis mindig gondolni másokra:

KELJ FEL ÉS JÁRJ

Elhagyva, az ágy

a következő lelket

szolgálja tovább.

(Borítókép: Baska Barbara. Fotó: Papajcsik Péter / Index)