Ma van a 78. évfordulója annak, hogy a Magyar Nemzeti Bank több mint 30 tonnás aranykészletét a nyilasoktól, a náciktól és a Vörös Hadseregtől megmentő szerelvény, az Aranyvonat Fertőboznál átgördült a határon. Elindult a magyar kormány által eltervezett rejtek/állomáshelyre, a felső-ausztriai Spital am Pyhrn felé. Az Index a fantasztikus kaland még élő tanúját, valamint az Aranyvonat legendája című díjnyertes film rendezőjét szólaltatta meg.
A magyar történelem alakulását nagyban meghatározó vállalkozásról méltatlanul keveset írtak az elmúlt csaknem nyolc évtizedben. Ezt a hiányt kísérli meg bepótolni az Index. Cikkünkben felidézzük
1944. október 20-án Szálasi Ferenc Posch Gyulát, az MNB elnökét azonnali hatállyal felmentette, és az 1924. évi V. törvénycikk alapján hívét, Temesváry Lászlót az alapszabályszerű időre elnökké kinevezte. Az új elnök Jankovics Lászlót tette meg vezérigazgatónak, aki – akárcsak az igazgatóság többsége – akkor már évtizedek óta az MNB kötelékében dolgozott.
A szovjet hadsereg viharos gyorsasággal közeledett Budapest felé. A kormány úgy döntött, hogy az MNB értékeit ki kell menekíteni az országból, mielőtt hadizsákmánnyá válnak. Így került Magyarország teljes aranytartaléka előbb Veszprémbe, majd onnan az Ausztriába induló vonatszerelvény vagonjaiba az ezüsttartalékkal, a Magyar Királyi Posta bélyeggyűjteményével, I. Mátyás Corvináival, a teljes pengő-bankjegykészlettel, valamint a Szent Koronával.
Az első kijelölt célpont a stájerországi Vorau volt, mintegy húsz kilométerre a magyar határtól.
Jankovics ragaszkodott ahhoz, hogy a lehető legnagyobb számú banki személyzet, 250 fő – plusz a családtagok, összesen 400-an – kísérje a szállítmányt. Ők mindannyian önként vállalták, hogy családtagjaikkal együtt kitelepülnek Ausztriába. Ám Jankovics ahhoz is ragaszkodott, hogy amíg nem születik államközi megállapodás a németekkel, ami garantálja, hogy az értékek a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában maradnak, addig a szállítmány nem hagyhatja el az országot.
Jankovics éppen betegségéből lábadozott egy pesti szanatóriumban, amikor december 10-én tudomására jutott, hogy Magyarország teljes aranytartaléka néhány órán belül elindul Vorau felé. Jankovics kezelését megszakítva azonnal Veszprémbe utazott. A szállítmány felügyeletét Cottely Istvánra, a közgazdasági, tanulmányi és statisztikai osztály vezetőjére bízta, a szerelvényre egy 50 fős csendőrkülönítmény vigyázott Deme Lajos százados vezényletével.
A szerelvény Fertőbozon, Soprontól 10 kilométerre megállt, mert elhúzódtak a tárgyalások a német kormánnyal. Hat hétig várakoztak Fertőbozon, sokszor mínusz 20 fokos hidegben, a karácsonyt is ott ünnepelték meg.
1945. január 15-én megszületett az államközi megállapodás a Magyar Nemzeti Bank Németországba telepítéséről. Az Aranyvonat tovább indulhatott Felső-Ausztriába, amely ekkor a Német Birodalom része volt. Így hazánk teljes aranytartaléka az utolsó pillanatban, január 23-án kijutott az országból.
Az új úti cél Vorau helyett a határtól jóval távolabb fekvő, és ezért biztonságosabbnak ítélt helyszín lett, Spital am Pyhrn Felső-Ausztriában.
A hegyek között megbúvó kis településnek vasútállomása volt, és a kolostorépületben irodát is tudtak biztosítani a tisztviselőknek. Az értékeket a templom úgynevezett csontkamrájában, vagyis a kriptában helyezték el. A falu lakóházaiban biztosítottak szállást a családoknak. A bank gondoskodott róluk, minden délben jött egy kocsi, ami hozta nagy kondérokban az ebédet.
A Magyar Nemzeti Bank megkezdte működését Spitalban, egy idő után már a helyieknek is nyújtott hiteleket, és április végére 680 főre duzzadt az MNB spittali létszáma. A banki alkalmazottak nem tudták, Spital végül melyik zónába kerül, ők csak azért idegeskedtek, hogy az amerikaiak előbb érjenek oda, mint az oroszok. És közben a visszavonuló németektől is tartaniuk kellett. Ám arra ők sem számítottak, hogy a saját országuk kormányától kell megvédeniük az ország aranytartalékát. Napirenden volt, hogy a nyilas kormányzat megpróbálja ezt az aranytartalékot a saját céljaira mozgósítani.
1945 áprilisában Temesváry László kiutazott Spital am Pyhrnbe, és utasította a bank vezetőit, hogy azonnal kezdjék meg az arany elszállítását egy salzburgi sóbányába. Erre a célra még külön vagonokat is hozatott Spitalba.
Jankovics tudta, ha az aranyat elszállítják, az végleg a németek kezére kerül. Ezért megtagadta Temesváry utasítását.
Erre Temesváry azonnal nyugdíjaztatta Jankovicsot, és kinevezte helyette Cottely Istvánt vezérigazgatónak. Cottely azonban egy véleményen volt Jankoviccsal. Hogy az arany ne kerüljön német kézre, titokban saját akciót tervelt ki a bank vezetőségével.
1945. május 4-én angolul tudó önként jelentkező munkatársakat keresett egy roppant veszélyes küldetés végrehajtására. El kellett menniük még azon a napon Salzburgba, hogy felvegyék a kapcsolatot az amerikai katonai parancsnoksággal. Át kellett adniuk egy levelet, amelyben az állt, hogy megőrzésre rájuk bízzák a 30 tonna aranyat, az ország teljes aranykészletét. A veszélyes feladatra Tarnay Frigyes főellenőr és Tuboly József, a bank két munkatársa jelentkezett.
Tarnayék ekkor még azt sem tudhatták, hogy a Spitaltól több mint száz kilométerre fekvő Salzburg ekkor amerikai ellenőrzés alatt van-e már. Ha ez a levél a németek kezébe került volna, a két magyarT mint kémet azonnal felkoncolják.
Mint utóbb kiderült, az amerikaiak egy nappal Tarnayék indulása előtt vonultak be Salzburgba. A bank vezetőségének levele tehát célba ért. Ám Cottelyék ezt akkor még nem tudták. És azt sem tudták, hogy ki ér előbb Spital am Pyhrnbe: az amerikaiak vagy a szovjetek?
Május 7-én egy német osztag tört rá a kolostor csontkamrájában az aranyat őrző Cottelyékre, bizonyos Schüsselmann hadnagy vezetésével. A hadnagy azt mondta, hogy parancsa van az aranykészlet elszállítására és biztonságba helyezésére az amerikaiak megérkezése előtt. Aztán mindenkit kiparancsolt a szobából, és ajánlatot tett Cottelynek.
Ennek a lényege az volt, hogy olyan helyre szállítják az aranyat, amelyről csak ők ketten tudnak: Schüsselmann és Cottely. Magyarul el akarta lopni az ország aranykészletét.
És választás elé állította Cottelyt: vagy elfogadja az ajánlatot, és ők ketten dúsgazdagok lesznek, vagy… Cottely nemet mondott, ám mielőtt ennek következménye lehetett volna, váratlan fordulat történt.
Megérkezett az amerikai hadsereg! Egy osztag betört a csontkamrába, a Wehrmacht hadnagyát lefegyverezték, az aranyat pedig megőrzésre átvették. A katonákat felszabadítókként fogadták a magyar banktisztviselők és családtagjaik, az amerikaiak narancsot, csokoládét dobáltak a magyar gyerekek közé.
Természetesen tudták az amerikaiak, hogy itt komoly értékről van szó. Az időközben Spitalba érkezett Jankovics megállapodott az amerikai hadsereggel arról, hogy május 15-én Frankfurtba szállítják az értékeket. A szállítmányért Lionel Pereira őrnagy volt a felelős.
Az amerikaiak kérésére júniusban egy négytagú küldöttség – benne Tarnay – Frankfurtba utazott, hogy a magyar bankárok segédkezzenek a leltározásban. Csak novemberben térhettek vissza Spitalba, addig semmit sem tudtak a családjukról.
És az arannyal mi történt? Nagy Ferenc miniszterelnök Harry Truman elnökkel folytatott tárgyalásai eredményeképpen az aranytartalék 1946 nyarán maradéktalanul visszakerült Magyarországra. Ez nagy dolog volt, mert még az úgynevezett győztes országok, például Csehszlovákia is csak részben kapták vissza az aranytartalékjukat.
Az aranyvonat utasait, a harminc tonna arany megmentőit itthon bűnözőkként kezelték, a szerencsésebbjét „csak″ B-listázták, azaz elbocsátották, de sokakat meghurcoltak, börtönbüntetésre ítéltek.
Ezeket az embereket, akik a mentési akcióban részt vettek, megbélyegezték, mint „aranyrablókat”.
Csaknem fél évszázadon át kegyvesztettek voltak, a rendszerváltásig nem is mertek az Aranyvonatról beszélni.
Egy szerencsés véletlen folytán e sorok írója számára kiderült, hogy egy korábbi interjúalanya, Hajós Hollanda Éva festőművész kilencéves kisgyermekként családjával együtt az aranyvonat utasa volt.
„Hollanda Mihály, az édesapám 1924 óta dolgozott a Magyar Nemzeti Bankban, így hát a családunk az Aranyvonattal és a 30 tonna arannyal Spitalba utazott 1944–45 telén. Nagyon világosan emlékszem bizonyos részletekre, például arra, hogy mi, gyerekek izgalmas játékként, afféle kalandtúraként éltük meg az egész vállalkozást – mondta az Indexnek a ma már 88 éves hölgy. – Amikor jöttek az amerikai bombázók, a vonat mindig megállt, mi kiugrottunk, és a vagonok alatt rejtőztünk el. Nagyon élveztük ezt a különös bújócskát, fel sem merült bennünk, hogy az életünk veszélyben forog.”
A vonat utasai Spitalba érve semmiben sem szenvedtek hiányt.
„A Magyar Nemzeti Bank mindennel ellátott minket, volt élelmiszerünk, rengeteg konzervünk, nem éheztünk. Úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna, mekkora örömmel fogadtuk az amerikaiakat. Tudniillik attól rettegtünk, hogy az oroszok érnek oda előbb, de hála istennek, nem így történt. Minden igaz abból, ami a filmben látható, tényleg csokoládét és narancsot dobáltak közénk. Fantasztikus szüleink voltak, semmitől sem féltek, és ez a bátorság átragadt ránk, gyerekekre is.”
Hajós Hollanda Éva felidézett egy hollywoodi filmre kívánkozó kalandot is.
„Marhavagonokban utaztunk, és amikor az egyik bombatámadás után a szerelvény újra elindult, az akkor 12 éves Gyuri bátyám nem volt sehol. Már mozgott a szerelvény, amikor Gyuri a bokrok közül előbukkant, és még fel tudott kapaszkodni az utolsó kocsira.”
Hollandáékat egy osztrák családhoz szállásolták be Spitalban.
„Emlékszem, Weisséknek hívták őket, nagyon jó barátságba keveredtünk velük, rendes, vendégszerető emberek voltak. A háború után még hosszú évekig tartottuk velük a kapcsolatot.”
Szász Attila Balázs Béla-díjas rendező, forgatókönyvíró és producer szeretettel gondol vissza Az Aranyvonat legendája forgatására. A berni követ, a Félvilág, az örök tél és az Apró mesék alkotója az Indexnek nyilatkozott.
„Köbli Norbert kulcsszerepet játszott a film elkészítésében, ő volt a mozink dramaturgja. Norbival valamennyi filmem készítésénél együttműködtem, Az Aranyvonat legendájánál sem volt ez másképp” – mondta a rendező a 2022-ben készült filmről, amely Ezüst Delfin-trófeát nyert Cannes-ban a Corporate Media & TV Awards szakmai közönsége előtt a History and Personalities/Portraits kategóriában.
A film valóban lélegzetelállítóan jó, ebben a zsánerben, amikor a játékfilmes szakaszok és a történész, illetve a még élő szemtanú visszaemlékezései váltogatják egymást, nehéz ennél jobbat, „ ütősebbet ” alkotni.
Szász Attila elmondta, hogy a hosszas és alapos anyaggyűjtés közben annyi írásos és egyéb dokumentumhoz jutottak, amennyi nem egy 37 perces rövidfilm, hanem egy egész estés nagyfilm elkészítéséhez is bőséges alapanyagot biztosítana.
„Meg kell mondanom, a film forgatásán részt vett színészek, tehát a Cottelyt alakító Kovács Lehel, a Tarnay alakját megformáló Bányai Miklós vagy Jankovics bankigazgató figurájának életre keltője, Bede-Fazekas Szabolcs is élénken érdeklődött a történelmi téma iránt, nagy lelkesedéssel dolgoztak a filmben. Jómagam még nem mondtam le arról, hogy egy egész estés nagyfilmet is forgassak az Aranyvonatról, hiszen a magyar történelem méltatlanul elfeledett, kevéssé emlegetett epizódja volt ez történet. Megérdemlik ezek a hősök, hogy emléket állítsunk nekik, hiszen nélkülük nem születhetett volna meg a világtörténelem legsúlyosabb inflációját követően 1946. augusztus elsején a stabil magyar fizetőeszköz, a forint. ”
Epilógus:
A kalandos történetről a Pénzmúzeum rövid videót készített, ami a fiatalabbak számára is könnyen fogyaszthatóvá teszi a történetet.
A Pénzmúzeumban Szőke Gábor Miklós szobra, a Robogás állít emléket az MNB hőseinek.
Az Aranyvonat legendája hamarosan vélhetően tovább árnyalódik, nemrég egy fővárosi, III. kerületi ingatlan padlásáról számos olyan dokumentum került elő, mely egy, a vonaton utazó alkalmazott feljegyzéseit tartalmazza. Az értékes iratok jelenleg muzeológiai feldolgozásra várnak, de biztosra vehető, hogy árnyalni fogják az Aranyvonat legendáját, és jóvoltukból kirajzolódik a történet mögött egy újabb személyes sors.
(Borítókép: A Magyar Nemzeti Bank hazaszállított aranykészletét szortírozzák a jegybank tisztségviselői. A második világháború során Németországba menekített, majd amerikai kézre került aranykészletet 1946. augusztus 6-án szállították vissza Budapestre. A 29 985 kilónyi aranyat szállító „aranyvonatot” ünnepélyes keretek között fogadták a magyar hatóságok. Fotó: MAFIRT)