Index Vakbarát Hírportál

Gálvölgyi János tehetségtelen sz*rnak nevezte kollégáját, és el is mondta, miért

2023. január 23., hétfő 08:48

Csupán színjátszásról, a komolyan és alázattal vett színjátszásról volt szó az RTL Főszerepben című műsorában. A színművészt kollégája és pályatársa, Alföldi Róbert kérdezte, amikor Gálvölgyi János átment nagyon őszintébe.

Ha valaki, akkor Gálvölgyi János komolyan veszi hivatását. A Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színművész a beszélgetés közben igazából nem is akadt ki, csupán azt mondta, ami a szívén van. Róla tudni lehet azt, hogy rettentően tud szurkolni másoknak, akiket a színpadon vagy akár a cirkusz porondján lát, egyvalamit azonban nem tud elviselni:

ha valaki nem veszi komolyan a hivatását, a művészetet, mások munkáját. Ekkor, mint mondja, persze csupán hasonlatként, gyilkolni tudna.

A Főszerepben című beszélgetésben (az RTL+ előfizetői számára elérhető) ezúttal azt az esetet idézte fel, amikor Molnár Ferenc egyik színdarabjában a kollégája olyat tett, amire szerinte nincs bocsánat. 

Gálvölgyi bizonyos mondata

A Kamara Varietében megtanulta, hogy nem lehet linkóci módon színpadon lenni. Pedig ő is benne van sok marhaságban, de a színpad neki halál komoly. Így nem tudná elviselni azt, hogy a nézők iszonytató árakért beülnek az előadásra, ő pedig elhülyéskedné a szerepét.

Azon a bizonyos Molnár-előadáson – nevet nem mondott – ez történt:

Az egyik kolléga rátett még egy mondatot... Én csak néztem őt. Tudta, hogy neki már nincs szövege... Azt mondtam, hogy ha ezt még egyszer meghallom, maga a lábát többet ide nem teszi be. Két héten át négy napon keresztül hívott, hogy bocsássak meg. Mondtam, hogy én megbocsátanék, de Molnár Ferenc neked nem bocsát meg. Te tehetségtelen sz*r vagy. Hogy merészeled ezt megtenni? Te viccelsz Molnárral? Te viccelsz velem?  

Gálvölgyi János az rtl.hu honlapján elérhető felvételen elmesélt egy másik történetet is, amikor egy másik kollégája egyszerűen nem jött be a jelenetbe. Amikor pedig kérdezte őt, miért, értelmes választ nem kapott. Színművészként csak azt nem érti, hogy az ilyen színész miért megy be a színházba egyáltalán. Na, az ilyen helyzetre mondja azt, hogy ilyenekért „gyilkolni tudna″. 

(Borítókép: Gálvölgyi János 2018-ban. Fotó: Kaszás Tamás / Dívány)

Rovatok