Kék pólós fiatalok várják a nézőket a Mammut II.-ben, a Cinema City bejáratánál. 2023. január 21–29-ig zajlik ugyanis a 9. Budapest International Documentary Festival (BIDF), amelyen a számos izgalmas külföldi doku mellett magyar filmek is versenyeznek. Mi most a Túl közel című alkotást néztük meg, amelyben egy anya próbál nehezített pályán két gyermekének biztonságos életet teremteni.
Nehéz szívvel mentem a vetítésre, egy gyerekbántalmazásról szóló film befogadásához nagyobb lelkierő kell, mint bármi máshoz, de bíztam az alkotókban, hogy nézőként nem hagynak magamra. Végül ez lett a film legnagyobb ajándéka: ahogy nem hagyták magára a gyermekeiért küzdő anyát, úgy szeretnének a film szereplői is tenni azért, hogy másoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek, könnyebb legyen.
Az első képkockákon idilli jelenetet látunk, egy nő meggyet szed a kertben, a gyerekek, egy kamaszlány, Pirkó, és egy kisfiú, Bogyó körülötte sertepertél. Néha megjelenik egy macska, és minden pillanaton érződik a nyugalom, az a bensőséges, meleg szeretet, ami ezt a három embert összeköti. Az anya színésznő, látjuk próbálni is, a kis család élete az erősen felújításra szoruló házban, a kertben, az iskolában, a munkahelyen is megy a maga hétköznapi útján.
Ekkor kapja az anya, Andrea a telefont, hogy volt élettársát jó magaviselete miatt előbb kiengedik a börtönből, öt év helyett csak három évet kellett leülnie. A szép nő arcán megjelenik a félelem és az aggodalom, hogy mi lesz most, ha visszatér a faluba az az ember, aki kilencéves korában szexuálisan bántalmazta nevelt lányát. A férfi ezt be is vallotta, részletesen beismerve, mit tett, ezért tudták egyáltalán elítélni.
Andrea először nem tudja, mit tegyen, kamerát szereltet föl, aztán arra az elhatározásra jut, hogy nincs más megoldás, el kell hagynia a falut ahhoz, hogy ne kelljen mindennap látniuk a bántalmazót. Egyébként ő a kisebbik gyerek apja, és ügyvédi felszólítást is küldött Andreának, hogy szeretné a fiával tartani a kapcsolatot.
mintha nem is egy pedofíliáért elítélt emberről lenne szó, hanem csak egy sima válásról.
Az anya meghirdeti a házat, jönnek is az érdeklődők, hol mutatkozik némi remény a menekülésre, hol szertefoszlik. Közben megy a pereskedés is, az ember fel nem tudja fogni, ennyi baj és nehézség között hogy van egyáltalán idő és energia normálisan élni, dolgozni, gyereket nevelni. És nem marad a filmkészítők kamerája előtt az sem rejtve, amikor az anya összezördül a gyerekeivel, de tulajdonképpen még ezt is jó látni, hiszen ez is az élet velejárója, jelzi a feszültséget, és azt is megmutatja, hogyan próbálnak mindezen úrrá lenni.
Különösen, hogy a filmben közben folyamatosan halljuk a kórust, a falu hangját, ami egyértelműen elítéli Andreát, amiért „tömlöcbe juttatta” azt a szegény embert, aki egyébként a lelkész családjához tartozik, míg Andrea, ugye, csak egy színésznő. „Meggyűlölte őt a falu, amiért ezt tette” – halljuk rögtön az első megszólalásuknál, amikor még nem is tudjuk, mi történt, egészen a végéig, amikor elhangzik a verdikt: ha ártatlanok, minek költöznek el? Biztos azért, mert szégyellik magukat.
A film öt évig forgott. Püsök Botond olyannyira beépült a családba, hogy szinte már nem is volt feltűnő a jelenléte. Ez már a vetítést követő beszélgetésen derült ki, ahol a rendező elmondta: olyan filmes módszerekkel forgattak például az utcán, a boltban vagy a buszon, hogy a családnak ne okozzon ez nehézséget, így láthatjuk, ahogy Pirkó mondjuk jön haza az iskolából, és ijedten nézeget körbe, honnan kap bántó szót vagy rossz pillantást.
A falu hangjával egyébként Andreáék csak a film elkészültekor szembesültek, addig „csak” érezhették az ellenséges közeget. Az ember szíve megszakad, ahogy a csupa szív kamaszlány megy az utcán, és míg korábban szerették, most valami olyanért ítélik el, súgnak össze a háta mögött, amit nem ő követett el. Halljuk az öregasszonyok hangját a filmben, hogy az az ember, aki segített lebetonoztatni az utat, és a lelkész fia, a másik lelkész testvére, nem tehetett ilyet,
de még ha tett is valamit, ezek a mai túlfejlett lányok félreértenek minden szeretetteljes közeledést.
A legmegkapóbb a filmben az, ahogy Andrea a gyerekeihez viszonyul, bár saját elmondása szerint először ő sem hitt a saját lányának, hiszen inkább valami idilli kapcsolatban akart hinni, de szerencsére olyan szoros közöttük a szeretetkapcsolat, hogy tud figyelni a lányára – aki ezért el is tudta mondani neki, mi történt –, így végül hitt neki, és lépett.
Nem kis bátorság kellett ehhez, mert épp akkor volt terhes a kisfiával a bántalmazótól, és nem is állt rendelkezésre olyan protokoll, hogy ilyen esetben hova lehet fordulni, mit lehet csinálni. Az is már a vetítést követő beszélgetésen hangzott el, hogyan lett mindebből film. Andrea barátai sokat segítettek, és amikor Püsök Botondnak elmesélte, mi történt velük, ő rögtön érezte, hogy ebből filmet kellene forgatni.
Andrea és Pirkó pedig úgy gondolta, hogy ha egy gyereknek és családnak is segítenek azzal, hogy elmesélik a saját történetüket, már megérte vállalni a nyilvánosságot. Azt nem tudjuk, melyik faluról van szó, valahol Erdélyben járunk, kisebbségi környezetben – a közösség talán ezért is zár össze még keményebben –, de anya és lánya a saját arcát, a saját életét adja.
Andrea elmondása szerint azóta nagyon sok hasonló történetet hallott az ismerőseitől, hogy ó, hát ez történt náluk is, a tatával, a nagytatával, a szomszéddal, a nagybácsival, de hát van ilyen. Ennek akartak véget vetni, és megtenni az első lépést, hogy valami változzon. A moziban jelen lévő gyermekvédelmi szakemberek szerint is óriási a látencia, de már van változás, amihez a film is hozzájárulhat.
Az On the Spot koprodukciójával készült dokumentumfilm, a Túl közel már látható az RTL+ streamingplatform kínálatában.
(Borítókép: RTL+)