Kollár-Klemencz László volt az ArútluK vendége, amelyben a Kollár-Klemencz Kamarazenekar nemrégiben megjelent, A folyó című új lemezéről beszélt.
A Kollár-Klemencz Kamarazenekar A folyó című új lemeze 2023. január 15-én jelent meg az oltalom.hu oldalán, írta meg korábban az Index. Az album az ember önmagával való természetét boncolgatja. „Erről azért kell beszélni, mert az irány, amely a civilizáció sodródik, viszi magát, megállíthatatlannak tűnik” — mondta Kollár-Klemencz László zenész az arútluK podcastműsorában.
„A túlburjánzott növekedés és a komfortizmus olyan irányba visz mindent, amelyben az ember nemcsak a természettől, hanem a saját természetétől is eltávolodik. Egyre távolabb kerül azoktól a képességekről, ahol még kommunikálni tud a saját természetével, figyelni tud a saját működésére, bármilyen síkon” – fogalmazott Kollár-Klemencz.
Elmondta, az önmagától eltávolodó, csalódott, majd önmagához visszatérő ember útkereséséről több dalt írt az albumra.
Ilyen a címadó dal, A folyó, amelyben egy fiatal ember lejár a folyópartra, hogy kipróbálja annak minden zegzugát, veszélyét, és hiába élvezi, közben egyre magányosabbá válik. Olyannyira magányos lesz, hogy azt akarja, sodorja el őt a folyó, de végül megvilágosodik, megfordul, és elkezdi önmagát keresni
– mondta.
Ez a folyamat az ember életét, sodródó folyamatát ábrázolja, amelyben nélkülözhetetlen, hogy jóban legyen saját magával. Hogy igazán megismerjük önmagunk természetét, és a világ más irányú mozgásai ne homályosítsák el a tudatunkat.
Hiába találok koncepciókat meg elképzeléseket, a szerelem állandóan felbukkan, amit hagyni kell. Akármilyen könyvet írnék, a szerelmet mindenbe bele tudnám írni. A folyóba is beleírtam
– tette hozzá.
A beszélgetésen szó esik még
(Borítókép: Kollár-Klemencz László 2023. január 25-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)