Index Vakbarát Hírportál

Annyira egy férfit sem utált meg, hogy a gyémántokat is visszaadja neki

2023. február 6., hétfő 05:49

106 éve született Gábor Zsazsa. A világ első igazi celebje kilenc házasságával és botrányos megszólalásaival rendre az újságok címlapjain szerepelt. Kvízünkből is kiderül, hogy csinálta.

Korán kiderült, hogy Gábor Zsazsa legnagyobb ereje a szépsége. Amikor édesanyja benevezte őt a Miss Magyarország versenyre, épphogy elmúlt 15 éves.  A legtöbb helyen azt írják, hogy az övé lett a korona – az önéletrajzában is ez áll –, de ez nincs így, mert a zsűri fiatalnak találta. Igazából Gál Júlia mögött második lett.  

Az sem újdonság, hogy Gábor Zsazsa – angol nyelvű hódolóinak Zsa Zsa Gabor – a mai napig a világ első igazi celebjének számít, akinek a fő teljesítménye az volt, hogy híres. A magyar celeb pályáját, útját, életét rajongók hada és botrányok kísérték.

A Gábor Zsazsa jelenség kapcsán említeni kell ruháit, férjeit, szállóigévé lett mondásait, de filmes és televíziós szereplései ugyanúgy fontosak. Megjelenésében elsősorban vakító szőkesége, mélyen dekoltált dizájner ruhái, fehér szaténkesztyűi és ékszerei váltak a védjegyévé – olvasható a Nemzeti Filmintézet oldalán.

Nászút Chicagóban

Kilencszer ment férjhez, és férjeivel legtöbbször a válás után után is jóban maradt. Első amerikai férje Conrad Hilton, a Hilton-dinasztia és szállodalánc milliárdos feje, 1942-ben vette feleségül. 

Állítólag soha nem aludtak közös hálóban. Zsazsa szerint a férjének igazából két szenvedélye volt: a szállodái és a vallása. Ez már nászéjszakán is kiderült, miután Hilton a nászutat Chicagóba tervezte, mert szerette volna megvásárolni a Blackstone hotelt. Az első éjszakájukra a színésznő így emlékezett:

Még révetegen, szenvedélyesen férjem tiszta kék szemébe néztem, s szerelmi vallomások zuhatagát várva megkérdeztem:

– Mire gondolsz, Conrad?
– A kutyafáját, hát a Blackstone-üzletre! – felelte.

Tőle született az asszony egyetlen gyermeke, Francesca Hilton, aki már a válásuk után, az önéletrajzában leírtak szerint nemi erőszak következményeként fogant.

Egy gazdag férfi nem lehet ronda

1949 és 1954 között George Sanders színész felesége volt, aki sokak szerint a nagy szerelmet jelentette az életében. Később Herbert Hutner pénzügyi tanácsadó (1962–1966), Joshua S. Cosden jr. üzletember (1966–1967), Michael O'Hara ügyvéd (1976–1982) mellett a sorban feltűnt Jack Ryan, a Barbie baba tervezője, akivel 1976 és 1977 között két éven át voltak házasok. Végül a német Frédéric von Anhalt, Mária Auguszta anhalti hercegnő adoptált fia mellett találta meg a boldogságot, akivel 1986-tól élete végéig voltak együtt.

Zsazsa szerelmi kalandjai, sikamlós viccei és a házasság intézményére tett csípős megjegyzései legendássá váltak, közülük csak néhány:

Ezzel a kvízzel idézzük fel Zsazsa emlékét.

Minden kérdés megválaszolására 40 másodperc áll rendelkezésére. Jelölje meg a helyes választ, majd vagy várja ki az idő végét, vagy kattintson a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.

Sajnos nem sikerült :(
Kérjük próbálja meg újra.
Indulhat a kvíz »

(Borítókép: Gábor Zsazsa 1950 körül. Fotó: Keystone-France / Gamma-Keystone / Getty Images)

Rovatok