Index Vakbarát Hírportál

Vilmányi Benett jött, látott és mindent újra vitt

2023. február 7., kedd 16:08

A legtöbb elismerést a Larry kapta a 60. Magyar Filmkritikusok Díjának átadóján.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Film- és Tévékritikus Szakosztálya, valamint a Magyar Filmművészek Szövetsége Filmkritikus Szakosztálya Bernáth Szilárd és Szilágyi Fanni filmjét egyaránt elismerte – derül ki a Mozinet közleményéből.

Bernáth Szilárd rendezése, a Larry kapta a legtöbb elismerést a 60. Magyar Filmkritikusok Díj-átadón. Az alkotás megosztva a legjobb első film lett, a színészek közül pedig hármat is értékeltek:

Ezen a rendezvényen adták át az Árvai Jolán-díjat. Árvai Jolán (1947–2001) Balázs Béla-díjas szerkesztő-riporter az egykori Magyar Televízióban működő Fiatal Művészek Stúdiójának alapító vezetője és producere volt. Számos fiatal művésznek segített elindulni, elkezdeni vagy folytatni pályáját. A díjat minden évben egy arra érdemes független filmproducernek ítéli meg az Eurora Kulturális Alapítvány által felkért grémium. Idén az elismerést Muhi András, a Larry egyik producere kapta.

A legjobb forgatókönyv

A Larry forgatókönyvét Bernáth Szilárd rendező Nagy V. Gergővel közösen jegyzi, operatőre Hartung Dávid volt, zenéjét Sperling Andor szerezte, vágója Szabó Tomi. A FocusFox produkciójában készült alkotás producere Muhi András és Ferenczy Gábor.

A LEGJOBB FORGATÓKÖNYV DÍJÁT LÁNYI ZSÓFIA KAPJA A VESZÉLYES LEHET A FAGYI CÍMŰ FILMÉRT.

A Stork Natasa, Patkós Márton, Szabó Máté, Csikász Ágnes és Bódy Magdi főszereplésével készült Veszélyes lehet a fagyi producere Pataki Ági és Kenesei Edina, forgatókönyvírója Lányi Zsófi, rendezője Szilágyi Fanni. A filmet Szilágyi Gábor fényképezte, vágója Ördög Zsófia, zenéjét Kalotás Csaba szerezte.

A szemléletformálás jegyében

A Larry híre eljutott olyan hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozó intézményekbe is, ahol a 16–18 évesek nem tudnák megfizetni a mozijegy árát, ugyanakkor nevelőik szerint a Larry megnézése szemléletformáló hatású lenne számukra. A Mozinet és az alkotók ezért egy közönségtalálkozóval egybekötött vetítést szerveznek számukra az Uránia Nemzeti Filmszínházba. A vetítést követően a Larry rendezője, Bernáth Szilárd, egyik producere, Muhi András, valamint Thuróczy Szabolcs színész beszélget a közönséggel, válaszol a kérdésekre.

A vetítés regisztrációhoz kötött, ingyenes program, amelyre itt tudnak jelentkezni gyermekvédelmi, valamint hátrányos helyzetű vagy szociálisan rászoruló fiatalokkal foglalkozó intézmények vezetői, nevelői a létszám megadásával.

Rovatok