Index Vakbarát Hírportál

Újra látogatható a Machu Picchu

2023. február 15., szerda 19:12

Február 16-tól ismét megtekinthető lesz a perui Machu Picchu, amelyet korábban azért kellett elbarikádozni, mert tüntetők lezárták az odavezető utat.

Szerdától újra látogatható a Machu Picchu – írta perui tisztségviselőkre hivatkozva a BBC brit műsorszolgáltató honlapja. A világörökség részéhez tartozó inka romváros területét több mint három hete zárták le, miután kormányellenes tüntetők elbarikádozták az odavezető utat. 

A perui hatóságok jelezték: mindent megtesznek a látogatók biztonsága érdekében, ami azért is fontos, mert a Machu Picchut turisták ezrei keresik fel naponta.

Az országnak komoly gondot jelentett a lezárás, ugyanis az idegenforgalom a perui GDP 3-4 százalékát teszi ki. A belpolitikai válság miatt a szektor egyes becslések szerint eddig több mint hatmillió dollárt veszített.

A zavargások Pedro Castillo elnök eltávolítása és letartóztatása után kezdődtek tavaly decemberben.

A 2021-ben megválasztott elnököt azután tartóztatták le, hogy december 7-én elrendelte az őt alkotmányos vádeljárással menesztő parlament feloszlatását, és rendeleti úton akart kormányozni, amit a kongresszus puccskísérletnek minősített. Castillo jelenleg börtönben van, és lázadással vádolják. Tisztségét alelnöke, Dina Boularte vette át – számolt be az MTI.

Rovatok