Váczy Laura Budapesten született 1971. szeptember 2-án. Tanult színészmesterséget a Gór Nagy Mária Színitanodában, de vizsgázott pénzpiaci ismeretekből is. Több cégnél végzett korrektúrázást, lektorálást, stilisztikai munkát, beírást, digitális archiválást, dolgozott a nyomtatott sajtóban, könyvkiadóknál, valamint online magazinoknál és hírportáloknál is. 

Szabó Borka így búcsúzik Laurától:

NőVéremNekRoLóg

Ma reggel, amikor én még akartam aludni öt percet, te épp örök álomba szenderültél. Azóta keresem a szavakat, de nem jönnek mások, csak csak a könnyek.

Dacoltál a halállal, és sokáig te nyertél.

Dacoltál velem, s én veled – lehettem volna jobb testvér.

Dacoltál az élettel, ezt jobban csináltad mindenkinél.

A dacolást is, az életet is.

Igazán gyűlölted azt, ami hamis.

Te rendíthetetlen mentél, igazságot kerestél,

ahol nem találtál, ott csináltál,

a szívedből éltél;

hittél, reméltél, szerettél.

(S hittem, reméltem, szerettelek – ez tény.)

Ahol tehetted, segítettél,

de ott is, ahol nem tehetted.

Itt senki nem ítélkezhet feletted.

Húgodként gyászollak csendesen.

A hiányodat nem pótolja semmi sem.

Legyen neked könnyű az ég,

Egy nap találkozunk még.

(Na jó! Tudom, összeszidsz ezért a vacak versért... Inkább álljon itt a tiéd:)

A világon kétféle ember van.

Ráadásul minden ember kétféle.

Kétfelé él, felél és leél.

Félve reméli, megéri, hogy megéli

A téli teliholdat, nyári napfogyatkozást,

Ősszel a tavaszt, a hamis fogadkozást.

S ha elért mindent, amit nem akart,

Csak a csend visszhangozta a zajt,

Jól csinálta? Csinálta. Hiszen hiszi:

Nincs. Semmi. Baj. (byby, FÁ)

(VL)

...és kedvenc idézeted:

„Egy alkalommal beszélgettem Pilinszky Jánossal, és a költő megjegyezte:
– Utállak benneteket, pszivel kezdődő foglalkozásúakat.
– Miért utálsz, János?
– Mert nagyon nagy terheket raktok az emberekre. Azt hirdetitek, hogy minden emberi problémának van megoldása. Ezzel sikerül elérnetek, hogy az emberek többsége úgy érzi, csak ő olyan hülye, hogy nem tudja megoldani a szexuális problémáit, a szüleivel való viszonyát, a házasságát, az egzisztenciális ügyeit, a politikai orientációját stb. – és összeomlik. A valóságban – mondta Pilinszky – az élet dolgainak többsége nem megoldható. Legfeljebb jól-rosszul elviselhető. Óriási a különbség közöttünk. Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak, és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.

Szíven döfve tántorogtam ki Pilinszkytől.” – Popper Péter 

Bartus Csilla, az Index korrektori csapatának tagja így búcsúzik Laurától:

Megemlékezést kéne írnom, de nem találom a szavakat. Hogyan írjak valakiről megemlékezést, akivel tegnap még beszéltem?

Egy éve ismertem meg, mindketten akkor kezdtünk az Indexnél. Nagyon boldogok voltunk, és nagyon izgultunk. Mindkettőnknek egy új szakasz kezdődött az életében, és reménykedtünk, hogy mostantól már minden jó lesz. 2022 egyikünk számára sem volt jó év, de majd 2023! – gondoltuk.

Az, hogy nagyon beteg, rá egy hónapra derült ki. Még mindig reménykedtünk, amolyan „Innen szép nyerni!” optimizmussal. És sokat nevettünk, mert nevetni muszáj. És amíg az ember lélegzik, addig még van remény.

De már a lélegzés is egyre fájdalmasabb lett számára, és aztán már csak egy utolsóra futotta.

Laura, ha hallasz: ritkán adódik, hogy az ember munkatársa az ember őszinte barátja lesz, olyan csöndes nyugalommal és természetességgel, ahogy két folyó összefolyik. Én ezt kaptam tőled, és sosem felejtem el.

Sosem felejtünk el.