85 éves Szabó István, a legsikeresebb magyar filmrendező. A Mephisto című filmjével Oscart nyert, de másik három alkotását Oscarra és Golden Globe-ra is jelölték. Többször nyert Európa Filmdíjat, több fontos díjat Cannes-ban és más rangos fesztiválokon. Számos világsztárral dolgozott együtt, mások mellett Klaus Maria Brandauerrel, Glenn Close-zal, Ralph Fiennesszal, Rachel Weisszel, Annette Beninggel, Helen Mirrennel, Harvey Keitellel és Stellan Skarsgarddal.
Szabó István gyermekkorában még orvos, de 16 éves korától már filmrendező akart lenni. Középiskolai tanulmányait a budapesti I. kerületi Toldy Ferenc Gimnáziumban végezte, 1956-ban, a forradalom évében érettségizett. Első próbálkozásra fölvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára, ahol Máriássy Félix lett az osztályfőnöke, akinek Makk Károly volt a tanársegédje. Mások mellett Elek Judit, Kézdi-Kovács Zsolt, Rózsa János, Gábor Pál, Gyöngyössy Imre, Kardos Ferenc, Singer Éva volt az osztálytársa, valamint a negyedik évfolyamtól Huszárik Zoltán.
A főiskolán készített kisfilmjei elvesztek, köztük egy plakátragasztóról szóló tízperces némafilm, melyet Szabó István egy 1975-ben készült interjúban első rendezésének nevezett. A főiskolán 1961-ben végzett. Koncert című vizsgafilmje, egy lírai etűd eredeti látásmódról tanúskodott, az oberhauseni nemzetközi fesztiválon díjat is nyert.
Ugyanezen év végén Szabó István házasságot kötött Gyürey Verával, és egy Váci úti bérházban lévő lakásba költözött, s több mint négy évtizeden át ott lakott.
Első munkahelye a Híradó- és Dokumentumfilmgyárban volt, ahol asszisztensként dolgozott. Már rövidfilmjeivel is feltűnést keltett. Az 1958 decemberében alapított Balázs Béla Stúdióban készült első filmje, a Variációk egy témára (1961) a háborúval foglalkozott. Ezt követte a Te című rövidfilm (Balázs Béla Stúdió, 1962), alcíme szerint: Szerelmesfilm, Esztergályos Cecíliával a főszerepben. A mindössze nyolcperces alkotás egyebek között a IV. Magyar Rövidfilmszemle I. díját és a Tours-i Filmfesztivál nagydíját nyerte el.
Művészi fejlődését döntően befolyásolták François Truffaut és Jean-Luc Godard munkái, majd hosszú távon Ingmar Bergman törekvéseit őrizte meg. Kezdetben saját nemzedéke, később Kelet-Közép-Európa közelmúltja és jelene, annak politikai és morális problémái kerültek művei középpontjába.
1962-ben Herskó János rendező kérésére átkerült a Hunnia Filmgyárba, és mintegy tíz évig ott dolgozott. Herskó János Párbeszéd című filmjében első asszisztens lett, ennek a forgatásnak köszönhette munkakapcsolatát későbbi játékfilmje több szereplőjével, például Sinkovits Imrével és Gábor Miklóssal. A legfontosabb azonban a rendező személye volt: Herskó János támogatásának nagy része volt abban, hogy Szabó István rendkívül fiatalon és saját – nem pedig hozott – forgatókönyv alapján elkészíthette első nagyjátékfilmjét, az Álmodozások korát, majd ennek sikere után az Apa és a Szerelmesfilm című műveit. Ezekben saját ifjúsága és nemzedéke meghatározó élményeit dolgozta fel.
Mindhárom önéletrajzi ihletettségű film főhőse – Bálint András alakítása – a háborút gyermekként, 1956 október–novemberét kamaszként átélt értelmiségi, érzékeny budapesti fiatalember.
1982. március 29-én nyerte el az Oscar-díjat Szabó István filmje, a Mephisto, a magyar játékfilmek közül elsőként. Szabó maga így foglalta össze ellentmondásos főszereplője történetét:
Ez nem egyszerű karrierizmus. Ez egy tehetséges ember állandó készenléti állapotának rajza, hogy minden időben és helyzetben érvényesítse magát, s ha a történelem olyan szerepet ajánl, melyre embersége kevés, de mégis eljátssza, tehetsége is ellene fordul.
A film története valóságon alapul, egy színész sorsáról szól a 1930-as évek Németországában. Az ambiciózus Hendrik Höfgen kezdetben a hamburgi színház baloldali eszméket valló művészeként forradalmi színházat csinál társaival. Később a fővárosba kerül, és ott is kitűnik tehetségével, ekkor azonban már nem kerüli el a hatalomra kerülő náci vezetők figyelmét sem. Höfgen, aki azt hangoztatja, hogy ő egyedül a művészetnek él, mindig csak egy kis kompromisszumot vállal, ám a film végére a Harmadik Birodalom vezető kulturális egyénisége lesz belőle. Mialatt sorra veszíti el maga mellől régi ismerőseit, és tagadja meg korábbi eszméit, önmagának mindig meg tudja magyarázni, hogy mit miért csinál, hiszen alapvetően arra vágyik, hogy sikeres és mindenki által kedvelt legyen. Ennek azonban ára van.
Janet Maslin, a The New York Times szerzője szerint a film „komplex megvilágításban és merész tömörítéssel ábrázolja Hendriket, ezt a higanyszerűen illékony figurát. Szabó ugyanazokat a váltásokat és árnyalatokat alkalmazza, mint a Bizalomban, és sikeresen plántálja át a bizakodás és bizonytalanság általa oly kedvelt fogalomkörét új filmjébe” – olvasható a Nemzeti Filmintézet oldalán.
Minden filmet nulláról kell kezdeni
– hangsúlyozta többször is a Kossuth-díjas művész. „Ha az ember úgy vág bele, hogy ezt már tudom – mert az előző filmet már megcsináltam –, akkor egészen biztosan nem fog sikerülni. Meg kell próbálni elmondani, hogy mit akarok, miért és kinek csinálom. Akárhányszor úgy indultam el, hogy már tudom, a végén kiderült, hogy semmit sem tudtam.”
Elmesélte, hogy egyetlen olyan ember volt, aki foglalkozásszerűen kritizálta, de a szemébe is ugyanazt mondta, mint amit leírt. Ő David Robinson, a London Times kritikusa volt.
Még az 1970-es évek közepén szemináriumot vezetett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Először Andrzej Wajdáról, majd a világhírű olasz operatőr, Gianni di Venanzo által fotografált filmekről. 1985-től egyetemi tanárként oktatott a Filmművészeti Egyetemen, de elégedetlen volt a színvonallal, ezért 1989-ben abbahagyta a tanítást. 1991-től 1995-ig az Európai Filmművészeti Akadémia alelnöke volt. 1992-től kezdve a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja.
Itthoni színpadon először Müller Péter Lugosi – A vámpír árnyéka című darabját rendezte a Madách Színházban, Darvas Ivánnal a főszerepben. Ezután Eötvös Péter Három nővér című operáját állította színpadra a szerző vezényletével a Magyar Állami Operaházban. Az opera világában játszódik az 1990-es évek első játékfilmje, a Találkozás Vénusszal is.
2006 elején került nyilvánosságra, hogy 1957 és 1963 között „Képesi Endre” fedőnéven jelentett a belső ellenállás elhárításával foglalkozó II/5-ös osztálynak (a III/III-as csoportfőnökség elődjének). Szabó István először úgy nyilatkozott: azért lépett be, hogy a szolgálat félrevezetésével megmenthesse az 1956-os forradalomban részt vevő évfolyamtársa, Gábor Pál életét. Később azt mondta, valójában magát mentette, de állítása szerint nem ártott senkinek.
Jancsó Miklósról például ezt írta: „Senki nem veszi komolyan (...) Jancsó egy kicsit a nem létező filmrendező, ha szóba kerül a neve, a legtöbben legyintenek, mosolyognak. Már a megjelenése is komikus. A negyvenéves felnőtt ember úgy öltözik, olyan frizurát hord, mint egy anarchista kamasz. (...) Jancsó bolond – ez az általános vélemény róla, nem várnak tőle semmit, nem számítanak rá, s talán éppen ezért ártani sem tud az a sok bizonytalan, gőzös filozófia, ami benne van.”
Az általa megfigyeltek között volt még Agárdy Gábor, Mécs Károly, Törőcsik Mari, Várkonyi Zoltán, Básti Lajos, Dégi István is. Amikor a rendszerváltás után az ügy nyilvánosságra került, a magyar szellemi élet több mint 100 képviselője biztosította támogatásáról Szabó Istvánt. Szenvedélyes levélben állt ki Szabó István mellett Kamondi Zoltán filmrendező is.
Szabó Istvánt korábban a Rádióbézs Negyedik negyed című műsorának vendégeként elsősorban az elmúlásról kérdezték. Elmondta, az élete során olyan embereket veszített el – családtagok, barátok, kollégák –, akiktől rengeteget kapott azáltal, hogy tanulhatott tőlük. Ezek az igazi veszteségei. Sok embert ismert, aki nem tudott szeretni, mert nem tanulta meg.
Nagy dolog, ha valakit megtanítanak szeretni azáltal, hogy szeretik. Úgy viselkednek vele, olyan dolgokat kap, hogy egyszer csak rájön arra, hogy úgy kell viselkedni másokkal. És ilyen érzelmekkel lehet élni. De ezt csak tanulni lehet. Szeretni meg kell tanulni. Nagyon kicsi korban, valószínűleg, de 30-40 éves korig meg lehet tanulni
– fogalmazott a 85 éves művész.
Szabó István legutóbbi munkája a 2020-ban bemutatott Zárójelentés című film volt, amelyben kedvenc osztrák színészét, Klaus Maria Brandauert a Budapesten nyugdíjazott orvos történetébe helyezte. A Mephisto sztárja mellett Eperjes Károly, Udvaros Dorottya, Stohl András és Kerekes Éva látható a filmben. Az alkotásról itt írtunk.
A Direct One tisztelegni szeretne a rendező életműve előtt, ezért négy, általa rendezett filmet tűz saját csatornája műsorára: ezek 30 napon át a Direct Now applikációban is visszanézhetők lesznek. A Mephisto és az Álmodozások kora február 18-án, míg az Édes Emma, drága Böbe és a Szerelmesfilm február 25-én kerül műsorra a csatornán.
(Borítókép: Szabó István 2019. november 6-án. Fotó: Zih Zsolt / MTI)