2002-ben alakult a Tünet Együttes egy független társulat Szabó Réka matematikus, táncos, koreográfus és rendező vezetésével. Ami kezdetben egy természetesen bővülő alkotóközösségnek indult – a kortárs tánc és színjátszás mezsgyéjén –, az idővel szellemi műhellyé vált „autonóm művészek egy újabb generációjával kiegészülve”, ahol egy helyen megfért a film, a zene, a színház, a tánc, az alkotóművészet minden csapongó és kísérletező műfaja. 

Húsz év rengeteg idő, ezalatt számos művész alkotott a Tünet berkein belül. Most, a búcsúhoz közeledve Szabó Réka írt egy levelet, egy vallomást, amely ezt az időszakot, ezeket az embereket, a pillanat és az elmúlt pillanatok összességét egyesíti egy fáradt, keserű és megtört érzésben, ahol nem tudni, „hogy ez fagyhalál vagy téli álom”.

Az elmúlt évek alatt tele lettem keserűséggel, frusztrációval és önváddal is, mert nem voltam már képes jól működni, kimerültem, leértem a gödör aljára. Most épp felfelé tartok. Teret kell nyissak magamban, magam körül. Nem tudom, nem akarom folytatni jelen körülmények között a társulat napi szintű működtetésének szélmalomharcát. Nem akarok vezető, munkáltató lenni olyan helyzetben, amelyben lehetetlen felelősséget vállalni. Nincs kedvem az önbecsülésemet végleg elveszíteni, és ezáltal képtelenné válni arra, hogy másokat megbecsüljek. Kilépek a szokásos működésemből, átalakítom az idegrendszeremet. Az elmúlt években egyre inkább azt éreztem, hogy a körülmények, a rendszer irányít. Elvesztettem a kapcsolatomat a vágyaimmal. Vissza kell vegyem a szabadságomat.

Az évadot ettől függetlenül még befejezik. A hátralevő időben előadnak két Nothing Personalt, három A tünetegyüttest, két Burokot és egy Kucokot. Ahogy a levélben is olvasható, „a Tünet Terem, amíg lehet, megmarad. Befogad fiatal alkotókat, kurzusokat, teret ad szakmai és közösségi eseményeknek, találkozásoknak.” Terveik szerint szeretnék elbúcsúztatni a társulatot az évad végén, júniusban a Trafóban.

Üzenetében arról mesél még Szabó Réka, hogy hosszú idő volt, mire a Tünet létrejött, és ugyanúgy sokáig tart, mire végleg lezárul, „Nem bumm-mal, csak nyüszítéssel.” – levelében T. S. Eliotot idézve. Utolsó, záró mondatai magukért beszélnek:

Nagyon köszönöm azt a sok szeretetet, inspirációt, küzdeni tudást, lojalitást, humort, alázatot, lelkesedést, testet, lelket, történetet, mozdulatot, szellemet, ötletet, figyelmet, törődést, tapsot, csalódást, tapasztalatot, amit az évek során kaptam tőletek. Én most hátradőlök, és figyelek. Nem harcolok tovább.