Index Vakbarát Hírportál

Válságstábbal készül az Oscar-gálára a filmakadémia

2023. február 24., péntek 06:04

A váratlan események kezelésére felállított „válságstábbal” is készül az idei Oscar-díj-átadóra a filmakadémia − közölte csütörtökön Bill Kramer, az amerikai filmakadémia vezetője.

Kramer azt is elmondta, hogy a stáb „számos forgatókönyvet” készített a 95. Oscar-gálára, amelyet helyi idő szerint március 12-én, vasárnap rendeznek meg Los Angelesben. A műsor házigazdája Jimmy Kimmel lesz − közölte az MTI. 

A filmakadémia idén azért döntött egy válságstáb bevetése mellett, mert tavaly készületlenül érte, amikor Will Smith az  élő adásban felpofozta Chris Rockot, a gála házigazdáját. Smith azzal magyarázta tettét, hogy a műsorvezető ízléstelen tréfát sütött el a felesége, Jada Pinkett Smith rovására. A pofozkodó színészt tíz évre kitiltották a filmakadémia minden rendezvényéről.    

Kramer a Time magazinnak azt is elmondta: bíznak Kimmel gazdag műsorvezetői tapasztalatában, úgy gondolják, képes kezelni a váratlan szituációkat is.    

A február elején az Oscar-jelöltek számára rendezett fogadáson Janet Yang, a filmakadémia elnöke elismerte, hogy a testület nem reagált megfelelően a Smith-ügyre.

Rovatok