Index Vakbarát Hírportál

Jamie Lee Curtis szájon csókolta Michelle Yeoht, annyira megörült a díjának

2023. február 27., hétfő 20:31

A kalandfilm rekordszámú díjat kapott. A legjobb színésznő kategória győztese származása miatt is megköszönte az elismerést, ugyanis először díjaztak ázsiai színészt és színésznőt a hollywoodi színészcéh díjátadóján.

Minden, mindenhol, mindenkor címűmultiverzumban játszódó kalandfilm elnyerte a színészcéh fődíját. Az alkotás több sztárját is kitüntették, a legjobb színésznő díját a főszereplő, Michelle Yeoh kapta, aki ezzel megelőzte a nagy esélyesnek tartott Cate Blanchettet.

 Ez nemcsak nekem szól, hanem minden hozzám hasonló kinézetű kislánynak

– mondta Yeoh érzelmes köszönőbeszédében, utalva arra, hogy ő az első ázsiai, aki kategóriagyőztes a rangos rendezvényen.

Köszönöm, hogy helyet adtatok az asztalnál, mert sokunknak szükségünk van erre, hiszen azt akarjuk, hogy lássanak és halljanak minket. Ma este megmutattátok, hogy ez lehetséges

– tette hozzá. Ráadásul nemcsak ő, hanem színésztársa is díjazott lett, Ke Huy Quan kapta a legjobb férfi mellékszereplőért járó díjat a kategória első ázsiai győzteseként.

Az Oscar előszobájának is tartott gálán Jamie Lee Curtis meglepetésszerű győzelmet aratott a legjobb női mellékszereplő kategóriában. Amikor kiderült, hogy Curtis is díjazott, 

felkiáltott és szájon csókolta Yeoh-t, majd felment a színpadra átvenni az elismerést.

Korábban egyetlen film sem nyert még négy díjat a SAG gáláján.

A Minden, mindenhol, mindenkor egy mosodatulajdonos – Michelle Yeoh – életét követi nyomon, akinek a multiverzum különböző részeiben élő énjeiből kell erőt merítenie ahhoz, hogy megmentse a világot.

Több kategóriában díjaztak

A színészcéh filmszínészi kategóriáiban egyetlen díjazott volt, aki nem a Minden, mindenhol, mindenkor című filmben szerepelt. A legjobb férfi főszereplőnek járó díjat Brendan Fraser vihette haza A bálna című filmben nyújtott alakításáért.

A televíziós mezőnyből Jessica Chastain (George & Tammy), Jason Bateman (Ozark), Sam Elliott (1883) és Jean Smart (Hacks – A pénz beszél) alakítása is díjat ért.

A legjobb vígjáték-, illetve drámai sorozat díját az Abbott Általános Iskola és A fehér lótusz kapta.

A gálán Sally Field színésznő életműdíjat kapott.

„Ebben a közel hatvan évben egyetlen nap sem volt, hogy ne éreztem volna csendes izgatottságot amiatt, hogy színésznek nevezhetem magam” – mondta a 76 éves, kétszeres Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő.

A színészcéh díjait a SAG-AFTRA színész érdekvédő szervezetbe tömörült tagság szavazza meg. A színészek alkotják az amerikai filmakadémia legnagyobb szavazóbázisát, ezért a SAG díjai jó előrejelzői az Oscar-díjaknak. A SAG fődíjas filmje gyakran – bár nem minden esetben – a legjobb film díját is elnyeri az Oscar-díj-átadón.

A Minden, mindenhol, mindenkor egy másik gálán is jól szerepelt a hétvégén: szombaton az amerikai Producerek Céhének (PGA) díjátadóján nyerte el a fődíjat, ami szintén jó előrejelzője az Oscar-díjnak.

Az idei Oscar-gálát március 12-én rendezik meg.

(Borítókép: Michelle Yeoh. Fotó: Frazer Harrison / Getty Images)

Rovatok