Index Vakbarát Hírportál

Egy író lehet az új kulturális helyettes államtitkár

2023. február 27., hétfő 15:59

Az Index információi szerint a távozó Pataki András rendező helyét Szentmártoni János író, költő veheti át a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkári posztján, ha elfogadja a felkérést.

Mint az korábban megírtuk, úgy értesültünk, lemond posztjáról Pataki András, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára.

Az okok összefügghetnek azzal, hogy szűkültek a kultúra anyagi lehetőségei. A Jászai Mari-díjas rendező, dramaturg, kulturális menedzser megkeresésünkre telefonon annyit mondott, hogy a témában nem tud nyilatkozni.

A távozása azonban biztosnak tűnik, és úgy tudjuk, a minisztérium a helyére több embert is megkeresett. Egyes hírek szerint a legesélyesebb erre a pozícióra Szentmártoni János József Attila-díjas költő, író, szerkesztő – aki 2010-től 2019-ig volt a Magyar Írószövetség elnöke –, amennyiben elfogadja a felkérést. 

Vidnyánszky és a Déryné Program

Pataki András 2012-től a Soproni Petőfi Színház igazgatója volt, 2021-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára és a kecskeméti Katona József Színház művészeti tanácsadója. Az elmúlt években rendezett a Déryné Társulatban, és ő jelentette be tavaly Vidnyánszky Attila Déryné ifjasszony című filmjének bemutatóján, hogy Kárpát-medencei hatókörűvé válik a Déryné színházi program.

Pataki a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen szerzett színházi rendező diplomát, és az előadó-művészeti területen van gyakorlati tapasztalata, az utódjául kiszemelt Szentmártoni pedig bölcsész végzettségű, és az irodalmi életben tehette próbára vezetői képességeit. 

2006-tól a Tokaji Írótábor kurátora, 2006–2009-ig a Könyves Szövetség elnöke és az Új Átlók Művészeti Társaság titkára, 2009-től a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Kollégiumának, 2010-től pedig a Móricz Zsigmond-ösztöndíj kuratóriumának, illetve a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) elnökségének tagja lett. 2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, 2016-tól a Nemzeti Kulturális Alap Könyvkiadási Kollégiumának szakmai szervezetek által delegált résztvevője.

Demeter Szilárd és az írók

De talán ezeknél is fontosabb titulusa, hogy a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatóságának vezetője, programigazgatója. Az általuk elindított Kárpát-medencei Irodalom 12 (KMI12) program 2023-ban újabb 12 alkotóval vág neki az évnek: Bánki Éva, Csender Levente, Fehér Csenge, Gál János, Győrffy Ákos, Márton Evelin, Sándor Zoltán, Shrek Tímea, Szeder Réka, Szöllősi Mátyás, Temesi Ferenc és Zalán Tibor került be a programba. Évente tizenkét kortárs költőt és írót választanak be, szakmailag már elismert szerzőket és már bizonyított pályakezdőket egyaránt, hogy segítsék írói arculatuk tovább építését, műveik népszerűsítését.

A program során nem csupán fellépéseket szerveznek az alkotóknak fesztiválokra, könyvvásárokra és egyéb rendezvényekre, de portréfilmeket is forgatnak velük, a költők verseit megzenésítik, melyekből videóklipek is készülnek, a prózaírók novelláiból hangoskönyv születik, reprezentatív antológiát szerkesztenek a műveikből, és számos egyéb formában igyekeznek felhívni a szélesebb közönség figyelmét a munkásságukra és általuk a kortárs magyar szépirodalom sokszínűségére

– olvasható a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján.

Egy külső szemlélő számára tehát úgy tűnhet, hogy a KIM-ben egy, az előadó-művészetekhez és különösen Vidnyánszky Attilához, a Nemzeti Színház vezérigazgatójához kötődő vezető helyét olyan ember veszi át, aki egy másik erőcsoporthoz kapcsolódik: a Demeter Szilárd körüli kulturális közegből jön, de L. Simon Lászlóhoz is köthető, aki most a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, de – sok más titulusa mellett – 2004 és 2010 között a Magyar Írószövetség titkára volt.

Egy minapi Facebook-bejegyzés tanúsága szerint ők hárman együtt próbáltak eljárni a Magyar Írószövetség székházának ügyében.

Szentmártoni Jánost telefonon próbáltuk elérni, amint sikerült vele beszélni, frissítjük a cikkünket.

(Borítókép: Szentmártoni János 2016. december 10-én. Fotó: Mohai Balázs / MTI)

Rovatok