Tíz versenydallal szombaton, vagyis március 11-én elindul A Dal 2023 első válogatója a Dunán.
A Dal 2023 mezőnyét ismét szakmai zsűri értékeli. Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere ötödik alkalommal keresi az év dalát. A műsor 2012-ben Wolf Katival a zsűriben indult, tavalyi visszatérése után ismét helyet foglal az ítészek között. Szintén harmadszor pontozza a versenydalokat a szájharmonika-virtuóz Ferenczi György, míg Egri Péter, a rockabilly zene magyar nagykövete másodszor csatlakozik az értékelőkhöz – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A szombati élő műsorban
A dalok élő adásban mérettetnek meg, fordulóról fordulóra más hangszerelésben mutatkoznak be. Míg az elődöntőben akusztikus feldolgozásban, addig a döntőben már szimfonikus változatban, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében szólalnak meg.
A négy válogatóból adásonként 5, összesen 20 dal jut tovább a két elődöntőbe: 4 produkció a zsűri pontjai alapján, az 5. a közönség szavazataival. Az elődöntőkből már csak 4-4 dal kerül a döntőbe és ezzel közelebb Az Év Dala 2023, valamint a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 címhez.
A GYŐZTESRŐL IDÉN IS A KÖZÖNSÉG DÖNT.
A győztes dal előadója – Az Év Dala 2023 cím és a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 elismerés mellett – tízmillió forintot nyer zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe jutott másik hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben. A műsor közösségimédia-felületein – a Facebookon, az Instagramon, a hivatalos YouTube- és TikTok-csatornáján –, valamint adal.hu oldalon számos érdekességet találnak az érdeklődők.
Mint arról a korábbiakban beszámoltunk, A Dal 2022 című műsorban összesen negyven magyar előadó mérte össze a tudását, azonban a versenyben induló művészek közül a négy válogató és két elődöntő alkalmával többen is kiestek.
A zsűrinek – Egri Péternek, Ferenczi Györgynek, Mező Misinek és Wolf Katinak – a szombat esti döntőben utoljára nyílt lehetősége arra, hogy pontozza a produkciókat, és hatással legyen arra, mely előadók kerüljenek be a legjobb négy közé. A pontszámaiknak köszönhetően alakult ki az utolsó rangsor, amely szerint a Solére, a Subtones, Oláh Ibolya és a Third Planet került be az esélyesek közé.
A közönség végül Oláh Ibolyának ítélte oda a díjat.
Ezzel együtt a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2022” elismerését is megkapta, tíz dalból álló nagylemezt is készíthet, illetve tízmillió forintot fordíthat zenei fejlődésére, ahogy a döntőben bizonyító összes versenyző karrierjét nyereménnyel segítik.