Index Vakbarát Hírportál

Összeállt Tóth Gabi, Péterfy Bori és Deák Bill Gyula

2023. március 6., hétfő 10:39

A Civilút Alapítvány figyelemfelkeltő kampányt indít Meglátod, mert hallgatod! címmel, amihez sok zenész is csatlakozott.

A hallás világnapja alkalmából március 3-tól figyelemfelkeltő kampányt indít a Civilút Alapítvány, amelynek célja, hogy ne feledkezzünk meg a nehezítettséggel vagy fogyatékkal élő zenei alkotókról, művészekről. A Meglátod, mert hallgatod! egyik mottója, hogy „ne csak hallgassuk, de lássuk is az embert a zene mögött”, melynek jegyében több népszerű előadót is felkértek közreműködésre. Így a kezdeményezéshez csatlakozott többek között

az Anima Sound System, Caramel, Deák Bill Gyula, Péterfy Bori, Pásztor Anna és a The Anahit zenekar is.

Az alapítvány a kampány részeként elindítja tematikus TikTok-csatornáját is, amelyen az alapítvány munkatársai, Karvai Sándor fogyatékkal élő influenszer és Kondákor Zsófia színésznő készítenek a jövőben szemléletformáló edukációs tartalmakat a nehezítettséggel, fogyatékkal élők mindennapjairól, könnyed, de fontos üzeneteket megfogalmazva.

Továbbá elkészült egy sokszínű válogatás is ebből az alkalomból, melyen nehezítettséggel vagy fogyatékkal élő zenészek művei hallhatóak, így a listán helyet kapott például Stevie Wonder, Ray Charles, Agárdi Szilvia, Deák Bill Gyula és a Barabás Lőrinc Eklektric több dala is.

Március 3-án van a hallás világnapja. Célja ráirányítani a figyelmet a hallás fontosságára, hallószerveink egészségére, valamint a halláskárosodással vagy fülbetegséggel élő embertársainkra.

(Borítókép: Tóth Gabi 2021. szeptember 27-én. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok