Index Vakbarát Hírportál

Magyar művész is bejutott a Star Wars londoni gigarendezvényére

2023. március 7., kedd 10:01

Simon Zoltánt egyetlen magyarként immár másodjára válogatta be a Lucasfilm zsűrije a világ azon 22 művésze közé, akik elkészíthették az ezúttal Londonban, húsvétkor megrendezendő hivatalos Star Wars-esemény, a Celebration Europe exkluzív posztereit. Nem először szerepel Londonban: az egyik munkájából korábban Guinness-rekord lett ugyanitt.

A Lucasfilm idén április 7–10. között tartja Londonban a legnagyobb nemzetközi Star Wars-rendezvényét. A műsor egyik népszerű része a Lucasfilm zsűrije által előzetesen kiválasztott művészek szekciója, akik a rendezvény exkluzív, 250 darabos limitált példányszámban megjelenő posztereit mutatják be – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

Simon Zoltánt először a 2019-ben Chicagóban megrendezett Celebrationre válogatták be, egyetlen magyarként. 2022 őszén küldte be legújabb pályaművét az idei londoni rendezvényre. A Lucasfilm ismét kiválasztotta,

Ezzel immár másodjára sikerült bekerülnie a nemzetközi művészek szűk körébe.

Az elmúlt 8 évben 77 művész vehetett részt, akikből mindössze 10 európai (az amerikaiak száma 60 fölött van), és ő az egyetlen magyar.

Így áprilisban pár napra visszatér Londonba, ahol 2010-ben egy Guinness-rekordban vett részt: a Dorling Kindersley könyvkiadó szervezésében itt készítette el kétezer önkéntes a világ legnagyobb, közel 100 négyzetméteres Lego-mozaikképét az egyik Star Wars-posztere alapján. A kép a Guinness-rekordok Könyve 2016-os kiadásában jelent meg.

Az idei Celebrationre készített posztere, mely magyarul az „Elmúlt dolgok” címet viseli („Things That Were”), hétfő este jelent meg a Star Wars hivatalos weboldalán. A képet a Disney+ tavalyi animációs sorozata, a Jedihistóriák inspirálta: azt a jelenetet látjuk rajta, amikor Ahsoka Padmé temetése után az űrhajójához tart a holdfényes, kéken ragyogó éjszakai tájban.

A posztert a készítő személyesen fogja dedikálni Londonban, ahova Csillagok háborúja-rajongók tízezrei érkeznek Ausztráliától Dél-Amerikáig, és felbukkannak az utóbbi idők Star Wars-produkcióinak színészei és készítői is.

Rovatok