Index Vakbarát Hírportál

Brian Eno kapja az Arany Oroszlánt

2023. március 8., szerda 20:45

Brian Eno brit zeneszerző, vizuális művész és előadó kapja az idei Velencei Zenei Biennálé Arany Oroszlán Életműdíját − jelentették be a szervezők szerdán.

A 75. életévét májusban betöltő Brian Enónak az indoklás szerint a digitális hangzás minősége, szépsége és terjedése terén kifejtett kutatómunkájáért, valamint az akusztikus tér mint kompozíciós eszköz koncepciójáért ítélték oda a rangos elismerést − közölte az MTI. 

A szervezők megfogalmazása szerint Brian Eno alkotói pályafutását különböző művészeti ágak − festészet, szobrászat, videoművészet − bevonásával fejlesztette.

A díjátadó ünnepséget október 22-én tartják Velencében, a Sala delle Colonne di Ca' Giustinianban.

A suffolki születésű Eno a hatvanas években festészetet és kísérleti zenét tanult az Ipswichi Művészeti Egyetemen, majd a Winchesteri Művészeti Iskolában. 1971-ben szintetizátorosként csatlakozott a Roxy Music együtteshez, amely glam rockot játszott. A ma már legendás, Bryan Ferry által vezetett zenekarral két album (Roxy Music; For Your Pleasure) készítésében vett részt, majd 1973-ban szólópályára lépett.

Kezdetben sikeres kísérletező poplemezeket jelentetett meg, ilyen volt a Taking Tiger Mountain (by Strategy) 1973-ban, majd a Here Come the Warm Jets 1974-ben, a hetvenes évek közepétől pedig minimalista zenei irányba fordult, és olyan, később komoly hatást elért albumokat készített, mint a Discreet Music (1975) és az Ambient 1: Music for Airports (1978). Az ő nevéhez kötik az ambient zene kifejezést.

A hetvenes évektől számos különleges zenekarral és előadóval dolgozott együtt zenészként és producerként, köztük volt Robert Fripp, a Harmonia, a Cluster, Harold Budd, David Bowie, Judy Nylon, John Cale, Jon Hassell, Laraaji, a Talking Heads, David Byrne, az Ultravox, a Devo, a U2, a Coldplay, Daniel Lanois, Laurie Anderson, Grace Jones, a Slowdive, Karl Hyde, James, Kevin Shields és Damon Albarn.

A Velencei Zenei Biennálé Arany Oroszlán Életműdíját 2011-ben Eötvös Péter magyar zeneszerző is megkapta.

Rovatok