Idén is lesz magyar vonatkozású film az Oscar-gálán. A Mrs. Harris Párizsba megy című filmet – pontosabban Jenny Beavan londoni jelmeztervezőt – a legjobb jelmeztervezés díjára jelölték. Beavan legközelebbi magyar munkatársa Hóka Zsóka volt, akinek a nevéhez olyan produkciók fűződnek, mint az Eragon, a Herkules, az Atomszőke vagy a Dűne. A szakmában több mint három évtizede dolgozó magyar jelmezes az Indexnek mesélt a háttérmunkáról, a jelmezek összeállításáról és a budapesti forgatásról.
A brit–magyar koprodukciós film előkészületei 2020 tavaszán kezdődtek: Magyarországon tartottak egy találkozót, amelynek keretében idehozták a jelmez- és a díszlettervezőt, bemutatták nekik Budapestet.
Hóka Zsóka ezen a találkozón ismerkedett meg Jenny Beavan jelmeztervezővel.
Mint mondja, hamar megtalálták a közös hangot a 73 éves kora ellenére roppant laza, inspiráló és nyitott Beavannel, aki a találkozó előtt fejezte be a munkát a Cruella című filmen. A produkció jelmeztervezőjeként Oscar-díjat nyert, méghozzá a harmadikat.
A Mrs. Harris Párizsba megy előkészületei (például a ruhák összegyűjtése) épp csak elkezdődhetett volna, de beütött a koronavírus-járvány, és félő volt, hogy a produkciót elkaszálja a pandémia. A stáb nyáron felkereste Zsókáékat, hogy a film mégis zöld jelzést kapott, miután a Nemzeti Filmintézet koprodukciós támogatóként beszállt a projektbe. Igen ám, de a britek időközben elkezdték előkészíteni a filmet, a magyarok pedig azt az utasítást kapták, hogy legfeljebb a forgatás kezdete előtt egy hónappal láthatnak munkához. Ez üröm volt az örömben, hiszen a mieink is szívesen részt vettek volna az előkészületekben, jóval több munkát elvállaltak volna itthon; például elkészítették volna a Dior ruhákat, erre azonban nem adódott lehetőség.
A film központi részében, vagyis a divatbemutató jelenetében felvonultatott ruhák több mint fele készített vagy raktárból elővett kosztüm volt, a stáb összesen hat ruhát kapott a divatháztól. Hóka Zsókától megtudtuk, Jenny Beavan általában két csapattal dolgozik: Jane Law varrónővel, illetve a Cosprop jelmezkölcsönzővel. Az utóbbi szolgált fő bázisul, a jelmeztervező ott gyűjtötte össze a felhasznált ruhák közel háromnegyedét két asszisztensével, Lauren Reyhanival és Sally Turnerrel, valamint két másik angol kollégával, Sarah Touaibival és Paul Yeowell-lel, akik a statisztéria jelmezeivel foglalkoztak.
Mivel ez a történet a nagybetűs Dior ruha megszerzéséről szól, a filmben nem egy jelenet játszódik a Dior-házban. Nem lehetett kihagyni vagy megkerülni a Dior Archívumot: a dolgozók roppant segítőkészek voltak, megmutatták a gyűjteményt, válaszoltak a kérdésekre, a producereknek pedig sikerült megegyezni velük, hogy a divatbemutatóhoz adjanak eredeti ruhákat.
„Hatalmas élmény volt az eredeti ruhákat átnézni és feladni a modellekre. Ezek tulajdonképpen múzeumi darabok, csak nagyon kivételes alkalmakkor lehet őket kézbe fogni. Szerintem a filmbeli divatbemutató is hitelesen visszadja a kort, nem tudjuk megkülönböztetni, hogy melyik az eredeti és melyik az újonnan készített ruha. A divatbemutató díszletét a budapesti Origo Stúdióban építették fel, de voltunk a reptéren, a pályaudvaron, a Bródy Házban, a Ganz Művelődési Házban, belvárosi lakásokban is. Folyamatosan jöttünk-mentünk” – emlékszik vissza a budapesti munkálatokra.
Anthony Fabian rendezőnek határozott elképzelései voltak a ruhákkal kapcsolatban. Sokkal több Dior kosztümöt szerettek volna bemutatni, azonban aránylag kis költségvetésű moziról beszélünk, ám ezek a ruhák minimálisan voltak beárazva. A stáb elment a divatházba, Zsóka szerint pedig jó üzletet kötöttek, hiszen hat eredeti példányt kaptak a filmhez. A luxusmárkának természetesen fontos a presztízs és az, hogy ne akármilyen ruhákat mutogassanak a márkanévvel fémjelezve. (Az egész film alapsztorijául szolgáló, a filmben 500 fontot érő ruha egyébként készített darab.)
Hóka Zsóka a produkció kivitelezője volt.
Jelmeztervezőként a feladatom az, hogy az egész procedúrát minél gördülékenyebben lebonyolítsam. Én állítottam össze az itteni csapatot, és rajtam keresztül zajlott az egész szervezési folyamat
– fogalmaz a szakember.
Annak ellenére, hogy az előkészületek Angliában zajlottak, a pici, tízfős magyar stáb itthon is szétnézett. A Magyarországon összegyűjtött ruhák és kiegészítők zöme a Mafilm kölcsönzőjéből, antik boltokból vagy éppenséggel az ecseri piacról származott, ezeken a helyeken még mindig találni eredeti darabokat.
De hogyan zajlanak pontosan az előkészületek? Az előkészítés első fázisában a tervező kutatómunkát végez az asszisztenseivel. Eredeti fotókat, mindenféle fellelhető forrásanyagokat gyűjtenek össze az adott korból, ezek aztán támpontul szolgálnak a raktári ruhák kiválasztásához, később a ruhapróbákhoz.
Ebből a korszakból már rengeteg képanyag és film fennmaradt, így muszáj volt jellegzetes fazonú és anyagú ruhákat, kiegészítőket találni, hogy a néző úgy érezze, tényleg az 1950-es években játszódik a történet.
A jelmezes stáb természetesen nemcsak a főszereplőkkel foglalkozik, hanem listázza a különféle karaktereket is, hogy összegyűjtsék, milyen jellegű ruhákra lehet szükség a filmben. Az utcaseprőtől a márkinőig számtalan különböző karakter jelenik meg a londoni vagy párizsi jelenetekben.
Ebben a munkafázisban derül ki, melyek azok a ruhadarabok, amelyeket esetleg nem lehet kölcsönözni, sehol nem elérhetők, vagy több példány kell belőlük. A revüjelenethez például a pásztorlányok és farkasok a rendező kívánságai voltak, ezeket a jelmezeket mi készítettük el
– mondja Zsóka.
A stáb nagy része magyar volt, részlegenként pár külföldi munkatárssal. Hóka Zsóka szerint jó szakemberek vannak itthon, akik szeretnek dolgozni, ügyesek, gyorsak, használják a fejüket. Mindezek mellett jó problémamegoldók is, ami ebben a szakmában nélkülözhetetlen, hiszen a legjobban előkészített munkában is jöhet egy váratlan ötlet, amit pillanatok alatt kivitelezni kell. A hazai szakemberek nélkül nem jöhetett volna létre ez a film, Jenny Beavan maga is elismerte a magyar jelmezesek munkáját.
„Nagyon jó együtt dolgozni ilyen kaliberű tervezőkkel, mint Jenny Beavan. Nyitott, kreatív, minden érdekli, ismerkedik az új közeggel, emberekkel, folyamatosan felfedezőúton volt a városban. Barátságos és közvetlen, jó munkalégkört teremt. Sokat lehet tanulni abból is, hogy mit fog meg, mit mivel párosít össze. Figyeli az embereket, és ezekből rakja össze a figuráit, ugyanakkor hatalmas tudás és tapasztalat van mögötte. Természetesen nagy boldogság lenne, ha ezért a filmért is megkapná az Oscart!”
(Borítókép: Hóka Zsóka. Fotó: Papajcsik Péter / Index)