Index Vakbarát Hírportál

Miért egyre silányabb a külföldi filmek magyar hangja?

2023. március 12., vasárnap 17:39

A szinkronszakma közelmúltban történt eseményeiről, jelen helyzetéről és jövőjéről beszélgettünk a Szinkron Alapszervezet elnökével, a Katona József Színház színművészével, Rajkai Zoltánnal.

A gyakran „legendásnak” aposztrofált magyar szinkron témája mostanában egyre sűrűbben előkerül, de nem minden esetben pozitív kontextusban. Ahogy a régi, nagy szinkronlegendák még igyekeznek munkájuknak magas minőségben eleget tenni, a végeredmény sokszor egyre silányabb formát vesz önhibájukon kívül.

Rajkai Zoltán, gyakorlott szinkronszínész az interjúban sorra veszi a tényeket és okokat.

Egyre többször hallani – főleg a külföldi nyelvismerettel rendelkező fiatalok körében –, hogy szívesebben választják az eredeti hangon megszólaló filmeket – felirattal vagy felirat nélkül. Érkezik magyarázatnak a „remek nyelvtanulási módszer”, vagy „a magyar szinkron elvesz az eredeti színészi teljesítményből”, vagy hogy „szívesebben hallgatják DiCaprio saját hangját”. Sajnos az egyik leggyakoribb válasz azonban az, hogy szimplán azért kerülik a magyar nyelven megszólaló külföldi alkotásokat, mert sokszor már élvezhetetlen egy-egy film hazai szinkronnal.

„Nagy jóindulattal azt tudom mondani, hogy a magyar szinkron minősége: vegyes. De ha ezt tovább kéne elemeznem, akkor azt mondanám, hogy nagyon nagy százalékban elégséges és kis százalékban kiváló” – meséli lapunknak Rajkai Zoltán színművész, aki a Színházi Dolgozók Szakszervezetén belül a Szinkron Alapszervezet (SziA) elnöke.

Egyenlőtlen erőviszonyok

A többek között Bradley Cooper, Marc Ruffalo (Hulk), sok évig pedig Mickey egér hangjaként is ismert színész elmondta, hogy Magyarországon a moziban 70-80 százalék, a televízióban pedig 90 százalék fölötti a szinkronizáltan fogyasztott tartalmak aránya. Azok is, akik főként eredeti nyelven néznek filmeket, ha igazán megvizsgálják a film- és sorozatnézési szokásaikat, rájönnek, hogy akad benne szinkronizált tartalom is. Elmondása szerint a szinkron az esélyegyenlőség miatt is kiemelten fontos, mert például bizonyos, fogyatékkal élő emberek csak ennek segítségével tudják élvezni az alkotásokat. Amennyiben rossz a szinkron, számukra a filmnézés élvezhetetlenné válik.

A színművész elmesélte nekünk, hogy a szinkron minőségének romlása a rendszerváltás után kezdődött. A nemzetközi filmforgalmazók és a kereskedelmi tv-csatornák megjelenésével a szinkronszakma globális piacra került, radikálisan nőtt a szinkronizálandó filmek mennyisége, és egyenlőtlen erőviszonyok alakultak ki. A szinkronstúdiók versenyre keltek egymással, és addig fajult az egymás alá ígérgetés a munkák megszerzéséért, hogy a szabályozatlan piaci helyzetben

a szakma jelentős értékvesztést szenvedett el.

Az elmúlt harminc évben Magyarországon „a szinkroniparban dolgozó munkavállalók: színészek, alkotók, szakemberek közel 50 százalékos reálbércsökkenést szenvedtek el. Eközben az iparág többi szereplője minden évben 20 százalék fölötti növekedést könyvelhetett el”. A Magyarországgal megegyező vagy kisebb népességű országokban, ahol szintén szinkronizálják a filmeket – példának hozza fel Ausztriát vagy Svájcot – akár 15-25-szörös pénzt is kifizetnek ugyanazért a munkáért, mert ott a piacot irányító szereplők (stúdiók) így árazták be magukat.

A színművész a jelenlegi helyzet kialakulásáért a szinkronstúdiókat okolja, akik a rosszul értelmezett piaci verseny és a megnövekedett mennyiség miatt lemondtak a magas szintű szakmai követelményekről, a munkák megszerzéséért alulárazták az iparágat.

Nem arról van szó, hogy a stúdiók extraprofitot tesznek el; nem az van, hogy náluk marad a pénz, és nem hajlandók többet fizetni a munkavállalóknak, hanem, ami rosszabb, hogy erre az árszintre juttatták az iparágat.

Az egyre alacsonyabb vállalási árak okozta

veszteséget elsősorban a munkavállalók szenvedik el.

A stúdiók alacsonyan tartják a béreket, és ott spórolnak, ahol lehet. Sokszor nincs külön hangmérnök, rendező és asszisztens, hanem mindent egy ember végez, hogy ne kelljen több szakembert megfizetni. Több stúdió elavult, rossz minőségű eszközökkel (fejhallgató, mikrofon, számítógép) dolgozik, mert nincs pénz fejlesztésre. Az egyetlen és a legfontosabb szempont, hogy minél gyorsabban minél nagyobb mennyiséget tudjon az adott stúdió teljesíteni.

Elmondása szerint akadhat kivétel, ahol odafigyelnek az innovációra, de nagyon nehéz ebben a versenyhelyzetben tisztességesen helytállni. A költségeket pedig nekik is muszáj lent tartani, hogy ne essenek el a munkáktól.

Mi vagyunk a legolcsóbbak

A szinkron nagyban hozzájárul az itthon bemutatott filmek értékéhez, ezáltal válnak a külföldi produkciók jól eladhatóvá moziban és televízióban egyaránt. A Szinkron Alapszervezet elnöke szerint a magyar szinkron jóval nagyobb hozzáadott értéket képvisel, ezért is különösen fájdalmas, hogy a szinkronstúdiók ezt a stratégiai előnyt nem használták ki korábban, és nem használják ki ma sem.

Nem arról van szó, hogy nincs elég pénz a médiaiparban, hogy a megrendelők magasabb szinkronköltségeket fizessenek – hiszen ezt máshol simán megteszik –, hanem az baj, hogy a szinkronipart képviselő szinkronstúdiók nem képesek összefogni. Nem képesek az iparág szakmai és minőségi minimumkövetelményeit megállapítani és azokat betartani és közösen képviselni. Ennek pedig a megrendelők örülnek, hiszen a stúdiók egymás közti »vadkapitalista« versenyének ők a haszonélvezői

– összegzi a gondolatot a színművész. Hozzáteszi, hogy Európában – még régiós összehasonlításban is – a hazai szinkronpiac a legolcsóbb, ez köszön vissza a bérekben.

Véleménye szerint ezen a helyzeten csak úgy lehetne változtatni, hogyha a stúdiók közösen leülnének tárgyalni egymással, megállapodnának a szakmai alapokban és az iparágat védő alapvető feltételekben.

„Amíg ez a megállapodás nem jön létre, addig a nagyobb hal mindig megeszi a kisebb halat, és a szinkronban dolgozó munkavállalók folyamatosan csak szívnak. Ki sem merem mondani, hogy egy-egy stúdió már milyen alacsony áron vállalja el egy teljes film szinkronját, mert senki nem hinné el, és persze emiatt a munkatársakat a végletekig kizsákmányolják. Az inflációt sem követő, alig látható béremelések nem kompenzálják az évtizedes értékvesztést” – meséli a Szinkron Alapszervezet elnöke.

„Jelenleg nem tudok alacsonyabb kiszállási díjjal működő szolgáltatást mondani Magyarországon, mint a szinkron.”

Hozzáteszi, hogy ha egy szakmai megállapodás létrejönne a stúdiók között, és képesek lennének létrehozni egy, az iparágat képviselő szakmai szervezetet, egy szinkronstúdió-szövetséget, akkor az rövid időn belül sok milliárd forintnyi pluszbevételt jelenthetne az iparágnak, ami a bérezésen és a minőségen is hamar meglátszana. A közös szakmai képviselet – mind a megrendelők, mind a kormányzat és a törvényhozás felé – rengeteg lehetőséget teremtene a szinkronipar javítására és a magyar szinkron kulturális értékének megőrzésére.

A hozzáállás

A szinkront ellenzők véleményével szemben Rajkai Zoltán azon az állásponton van, hogy egy külföldi film értékéhez hozzátesz, ha minőségi szinkron készül hozzá. Szerinte a magyar szinkron kulturális örökség, amit – egy ilyen különleges nyelv, mint a magyar esetében – védeni kell, és egyenesen nemzeti öngyilkosságnak tartaná, ha kivonnák a magyar nyelvet a nemzetközi audiovizuális tartalmakból. Ennek a kulturális értéknek a megőrzéséhez magas szakmai követelményekkel, kiváló kompetenciákkal és jó minőségben kellene szinkront gyártani,

ami természetesen többe is kerül.

A rendszerváltás előtt, amíg a mennyiségi elvárások nem emelkedtek meg a mostani szintre, addig gyakori volt az a metódus, hogy a színészek, alkotók közösen leültek, és szinkronizálás előtt megnézték a filmet, átbeszélték a jeleneteket. Készült egy komoly, szakmailag kompetens fordítás, ahol nem csupán a szöveg tartalmára, hanem a ritmikájára, szótagszámára és hangzóhasználatára is ügyeltek. Ezután a színészek megkapták a szöveget, és többször rápróbálták a képre, mire megszületett a végső verzió. A mai mozifilmek szinkronizálási idejéhez képest ez a procedúra sokkal hosszabb volt, de a minőség és a nézői élmény is többszörös.

Akkoriban a szakember, a művész, a fordító stb. arányos pénzt is kapott egy-egy munkáért, amiért megérte az időt minőségi munkára fordítani. A mostani tempó és követelményrendszer mellett a szakembereknek erre már nincs lehetőségük, és gyakorta nincs is rá igény.

Rajkai Zoltán úgy véli, hogy a jelenlegi mennyiségi elvárások mellett is ki lehetne alakítani azt a munkamódszert, ami szolgálná a keresleti igényeket, de közben nem menne a minőség rovására, és nem vezetne a szakma elsilányulásához. Így fogalmaz:

Itt megállapodásokról és szakmai elvárásokról lenne szó. A technika fejlődésével sokkal gyorsabb lett a munka, mint amilyen a rendszerváltáskor volt. Önmagában a tempó gyorsulása nem ördögtől való. A digitalizációnak rengeteg előnye van. Viszont meg kellene határozni a minőségi munka alapvető feltételeit, kezdve a határidőktől a munkaidőn át a bérekig. Le kellene fektetni a szinkrongyártás lényegi szakmai, technikai kritériumait és a munkavégzés szabályos, tiszta feltételeit: kezdve a szerződéstől a munkaviszonyokon át az adatszolgáltatásokig. És akkor el lehetne kérni a szinkrongyártás reális árát. Ebben a színészek, rendezők, hangmérnökök, gyártásvezetők mind partnerek lennének. Senki nem akar az önmaga ellensége lenni. Más területeken – pl. a filmiparban vagy a reklámiparban – ez miért működik jobban? A SziA, a szakszervezet is partner lenne a feltételek kidolgozásában

– fejti ki álláspontját a Szinkron Alapszervezet elnöke.

„Sok színészkollégámtól hallom egyre gyakrabban, hogy nincs már kedvük szinkronizálni a megalázó honoráriumok, az embertelen munkatempó és a lelketlen, megbecsülés nélküli munkakörülmények miatt. Egyre több kiégett szakemberrel találkozom a stúdiókban, és már több fiatal színész is beszámolt megalázó helyzetekről, amikor a rendezők méltatlan feladatokra hívják őket, ezért nem fejlődnek. Inkább elment a kedvük a szinkronizálástól ahelyett, hogy szakmai kihívásnak tekintenék a munkát. Ilyen régebben soha nem fordult elő! Alapvetően mindenki szeretne szinkronizálni – az egy menő dolog –, és ez egy jól prosperáló iparág lehetne, ha nem veszne el a megbecsülés” – részletezi Rajkai Zoltán.

Erőfölény és visszaélés

Szerinte azért is félnek a színészek, munkavállalók több pénzt kérni a szinkronért, mert akkor a stúdió keres valakit, aki olcsóbban is vállalja. Sokszor visszaélnek azzal is, hogy a fiatalokat még nem az anyagi megfontolás motiválja, hanem az öröm, hogy a hivatásukat űzhetik.

Úgy mennek ki tömegesen színészek dolgozni bármelyik stúdióba, hogy egyáltalán nem állapodnak meg tekercsekről, munkaidőről, összegekről, semmiről. Időpont van, hogy mikorra mész, és a hó végén szembesülsz azzal, hogy a munkáért mennyi pénzt is kaptál. Olyankor persze sokan húzzák a szájukat, de nem tesznek semmit. Az a gyakorlat nagyon nehezen megy át az előadóművészeknél, hogy a szinkronban is mindenki megállapodjon egy-egy munkára tisztességesen, mint bármilyen más munkánál

– meséli. Hozzáteszi:

Sokan félnek, hogy ha elkezdenek akadékoskodni vagy alkudozni, akkor többé nem hívják őket. Ezek a felkérések telefonon keresztül, üzenetben vagy személyes beszélgetéseken történnek, nem nyilvánosan, ezért a színészek hagyják, hogy az adott feltételekkel kényszerítsék ki a munkájukat.

A Szinkron Alapszervezet elnöke arról is mesélt, hogy a megbecsültség, az odafigyelés vagy a pénz hiánya okozhatta többek között a Spilák Klárával történteket is – amiről már korábban írtunk. A stúdió vagy nem figyelt oda, és nem vette észre, hogy éppen melyik színészt szinkronizáltatja – amit a SziA elnöke elég valószínűtlennek tart –, vagy csupán nem érdekelte őket, és nem vették a fáradságot, hogy megkeressenek egy kiemelt színművészt a munkára.

Rajkai Zoltán azt reméli, hogy a szinkronstúdiók idővel belátják, hogy a jelenlegi folyamatok: a pusztán mennyiségi és versenypiaci megfontolások, a rossz gyártási gyakorlatok, a romló szöveg és előadóművészi minőség, az alacsony megbízási díjak és fizetések, a jó szakemberek hiánya a szinkronszakma teljes eróziójához és a szinkront szerető közönség elvesztéséhez vezet. Úgy gondolja, hogy ha nem lesz megfelelő szakmai minőség, és önbecsülés nélkül működik tovább ez az iparág, elveszítve minden értékét, akkor a következő nemzedékek számára már nem lesz vonzó sem a szinkroniparban dolgozni, sem szinkronizált filmeket megnézni.

(Borítókép: Rajkai Zoltán. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok