A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem új projektet indított, ahol egy egyedi tárlaton, előreláthatóan májusban mutatják be az úgynevezett ízemlék és a képzőművészet összefonódását.
Gyakorta hallani, hogy az illatok a másodperc töredéke alatt végtelenül intenzív és erős formában képesek visszarepíteni minket korábbi emlékeinkbe. Egy családi kirándulás, egy rég nem látott rokon, egy közeli barát, egy számunkra kedves pillanat – mindet képesek vagyunk újra átélni, csupán az az illat kell, ami felébreszti bennünk ezeket a képeket és érzéseket. Arról mégis kevésbé szól a fáma, hogy vajon az ízek is képesek-e hasonló bravúrra.
Mindenkinek vannak kedvelt és kevéssé kedvelt fogások az életében, sokan pedig úgy tekintenek bizonyos ételekre, hogy azt soha nem fogja jobban csinálni senki, mint a nagymama, nagypapa, anya vagy apa. Egy falat az ő főztjükből szintén emlékeket indít útnak, ezen a nyomvonalon elindulva pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egy újfajta összefogásba kezdett a Pick téliszalámival, amely előreláthatóan egy rendhagyó tárlaton eszkalálódik majd májusban.
Arra kérték a tervezőgrafikusokat, hogy saját ízemlékeikből táplálkozva készítsenek alkotásokat, amelyek megmutatják, hogy számukra milyen pillanatokat képes felidézni a szalámi. Az együttműködésről szóló rendezvényen Góg Angéla, a MOME tárgyalkotó szak MA-képzés vezetője, aki hosszú ideje az ízek emlékfelidéző működését és a kapcsolódó emlékek megismerését vizsgálja, arról mesélt, hogy az étel szintén képes azt az intenzív emlékáradatot előidézni, mint az illat, persze utóbbi könnyebb helyzetben van, hisz sokkal hamarabb találkozunk egy illattal, mint egy ízzel – ahogy az ételnek is általában először az illatát érezzük meg.
A food designerként is dolgozó kutató szerint az ételek emlékalkotó képessége hat lépcsőből áll, amely láncolat hatásaként a hozzájuk kapcsolódó élményeink különös jelentőséggel határoznak meg minket. Elmondása szerint ez a hat lépcsőfok:
E nyomvonalon indultak el a MOME egykori és jelenlegi diákjai közül kikerült tervezőgrafikusok, akik részt vesznek a projektben. „A grafika szak által meghívott résztvevők, ahogyan a téma is, több generációt képviselnek, ezzel is hangsúlyozva a klasszikus értékek és az innováció kettősségének fontosságát” – mesélte Jávor Dániel, az egyetem üzletfejlesztési vezetője a hozzánk eljuttatott közleményben.
A rendezvényen részt vevő két grafikus – akik alkotásait külön választották ki egy új vászontáska kollekció részeiként –, Ghyczy Dia és Csordás Levente elmondta, hogy ritkán szokott ilyen könnyen menni egy efféle projektfelkérés. Általában amikor egy nagyobb márkával kell dolgoznia a művésznek, gyakorta komoly megkötésekkel alkothat csak, itt azonban az egyetlen szabály az volt (legalább is amiről tőlük tudunk), hogy a művet egy színnel kellett megalkotni.
Míg Csordás Levente a geometrikus formák és az általánosan felismerhető, tárgyi emlékekhez való kötődéssel vegyítette a szalámival kapcsolatos ízemlékeit – a vágódeszka formája, a terítő mintája, a klasszikus vonatfülke –, addig Ghyczy Dia retróoldalról fogta meg a vizuális alkotást. Számára az ízemlék biciklitúrákban és számháborúk szünetében való szendvicsezésben elevenedett meg, amihez klasszikusabb formavilágot elevenített fel.
Kérdésünkre elmesélte, hogy az alkalmazott művészeten belül, a tervezőgrafikában ritkán kap ilyen szabad kezet egy alkotó.
Általában megvannak a cégek saját preferenciái, amiket érthetőnek vél, hiszen ők a megrendelők. Ennek ellenére azt is elmesélte, hogy van egy határ nála, amikor oly mértékben próbálják befolyásolni az alkotótevékenységet, hogy az sérül, ezért ilyenkor törekszik a kompromisszumra, amennyiben pedig a kölcsönösen sikeres együttműködés szemlátomást nem lehetséges, akkor nem biztos, hogy érdemes tovább erőltetni.
Arról is mesélt, hogy a szakma elején még ő sem volt ennyire karakán, ilyenkor az ember örül, hogy a hivatását végezheti, de úgy véli – amire szerinte a pályájukat kezdő tervezőknek is érdemes figyelni –, hogy minden megbízásból, legyen jó vagy rossz a végkimenetel, le kell vonni a tanulságokat. Ezáltal folyton finomíthatja az ember a saját érzékeit a terepen, és idővel kialakulnak a személyes preferenciái, megtanul tájékozódnia a szakmán belül. Ez egy folyamatos fejlődés, ami nélkül az alkotó megreked, ő pedig fontosnak tartja, hogy egy művész igyekezzen törekedni erre.
A Generációk szalámis emlékei című projektből született tárlat előreláthatóan májusban mutatkozik be.