Az első adás kiemelkedő, továbbjutott produkciói után a 2023-as A Dal második válogatója szintén érdekes szerzeményeket ismertetett meg a nézőkkel szombat este. A műsorban megint stíluskavalkád uralkodott, bár talán egy fokkal kevésbé, mint az előző adásban. Most inkább a visszafogottabb daloké volt a terep, bár azért egy-két pörgősebb produkció is bekerült a válogatóba.
A Dal egyik nagy előnye, hogy viszonylag kevés a sallang, és nem a zsűri bohóckodását kell néznünk minden adásban. Így egyértelműen az előadókon és a dalokon van a hangsúly, bár
a második válogató a műsorvezető-páros és a zsűri enyhén kínos poénjaival kezdődött.
Rókusfalvy Lili mellett Fodor Imre még nem rázódott bele teljesen a műsorvezetésbe, de érződik, hogy egyre kevésbé feszeng.
Az első versenyző a tavaly alakult Roy Galeri zenekar volt. A csapatból már mindenki szerepelt korábban A Dalban, így érezhetően komfortosan léteztek a színpadon. A Boldog vagy című dal rádióbarát hangzása nem kiemelkedő, viszont a refrénje egészen fülbemászó. Mező Misi kiemelte, hogy bár szerelmes dalról van szó, végre olyan szöveget sikerült írni, ami nem giccses. Wolf Kati szerint igazi fesztiváldal a Boldog vagy, Ferenczi György pedig gratulált a fiatal zenészeknek, hogy jól támasztották alá Roy különleges hangját. A Roy Galeri az előző adás legnagyobb pontszámánál is magasabb, 36 pontot kapott.
Másodikként Szekeres András, a Junkies énekese lépett színpadra szóló produkciójával. Az ősz című szerzemény zongorás hangszerelése és Szekeres András énekdallamai meglepően mások, mint amit a punkos Junkiestól megszoktunk, viszont színpadi kiállásban le sem tagadhatná, hogy keményebb műfajban is tapasztalt. A zsűri imádta a dalt, Wolf Kati érezhetően meg is hatódott, és első 10 pontját Szekeres Andrásnak adta. Egri Péter szerint pedig megdöbbentően jó a dal és az ének. Az énekes 36 ponttal távozott a színpadról.
Ezek után 1AM, Pál Dénes és Nagy Bogi közös produkciója következett. Pál Dénest a 2012-es The Voice című műsor nyertesként ismerte meg a nagyközönség, az 1AM párosa, Vékony Zoli és Bartalos Jenő pedig díjnyertes zeneszerzők és szövegírók. Az Eljátszottam című dal viszont sajnos unalmasra sikerült, amit a sakkbábú táncosok sem tudtak feldobni. Wolf Kati meg is jegyezte, hogy ha nem figyel oda, akkor háttérzenének érződik a szerzemény. Ez pontszámokban is megjelent, a produkció csak 30 pontot kapott.
Bernadett, a győri énekesnő negyedikként lépett fel Anya, bújj mellém című dalával. Az érzelmes balladát az énekesnő gyönyörűen énekelte, és teljesen át tudta adni a dal mondanivalóját. Ferenczi György gratulált a szöveghez és a hiteles énekléshez. Mező Misit nagyon megérintette a produkció, ő a zeneszerzői munkát emelte ki. Wolf Kati viszont úgy érezte, hogy lehetne még gyúrni a dalon és fejlődni.
Ezután a QUACK zenekar következett, akik fúvóscentrikus funkypop zenéjükkel feldobták a hangulatot. A fiatal zenészek Akkor is című szerzeményének Wolf Kati imádta a hangulatát. A QUACK Egri Pétert a legjobb nyolcvanas évekbeli, magyar popzenekarokra emlékeztette, Ferenczi György pedig egy kicsit beszólt a prozódiára.
Egy rövid szünet után a nagyon friss Elishaz zenekar következett, akik első dalukkal léptek fel A Dal színpadán. A világok haragja című alkotás igazi pop-punk nóta, zúzós riffekkel és a műfajban elmaradhatatlan tüzes látvánnyal. Mező Misi szerint ilyennek kell lennie egy igazi rock and roll produkciónak, hiszen a srácok felszántották a stúdiót. Wolf Kati Barabás Dávid énekes-gitárost zseninek nevezte, de hiányolta a levegős, dallamos részeket, és töménynek érezte a dalt.
CARMEN és a 2004-es Megasztárból ismert Torres Dani közös produkciója, a Félig árva megírásakor az énekesnő saját életéből merített, amit népzenei motívumokkal melodizált a két előadó. Ferenczi György a kemény szöveget és a hiteles érzelmeket emelte ki.
Nyolcadikként a Sztárban sztár leszek! című műsorban feltűnt színész, Gábor Márkó érkezett a színpadra. Dalát Szekér Gergő írta, aki saját produkcióval is bekerült a 2023-as mezőnybe. A Nem rólunk szól című alkotást Gábor Márkó jól énekelte, de egyes szövegrészletek furcsán hatottak a zene és a hangszerelés mellett. Egri Péter szerint nagyon jól állt a dal az énekesnek, viszont a szövegre azt mondta, hogy az inkább a fiataloknak szól, és nem neki. Wolf Kati megjegyezte, hogy nála a dalok kiválogatásánál nem ment volna át ez a szerzemény, de Gábor Márkó felélesztette a dalt.
Pádár Szilvi Súlytalan című dalával folytatta a műsort. A jazznótát az énekesnő karcos hangja tette izgalmassá, de egészében kicsit maníros volt. Ferenczi Györgyöt viszont elvarázsolta az előadás, ezzel pedig Egri Péter is egyetértett. Wolf Kati szembeszállt zsűritársaival, szerinte nem illett a dal a műsorba. A produkció így is 34 pontot kapott, így Szekeres András és a Roy Galeri mellett biztosan továbbjutott a következő körbe.
Utolsóként az EVERFLASH modern metál zenekar lépett fel. A banda Édenkert című dala a műfaj mostani trendjeit követi, egy kis kétezres évek utánérzéssel. Egy kis baki becsúszott a produkcióba, amikor az énekes fülmonitorja a dal közben kihúzódott, de Mező Misi egyből segített neki. A srácok így is elképesztő energiákat hoztak a színpadra. Wolf Kati megjegyezte, hogy az énekben nem is lehetett hallani a bakit, de a kiállás nem tetszett neki. A zsűri által negyedikként a Quack jutott tovább 33 ponttal.
Extra produkcióként Horányi Juli és Caramel érkeztek, akik a magyar kultúra és történelem előtt tisztelegtek dalukkal. Az énekesek hangja tökéletesen passzolt egymáshoz, bár a szám szövege kicsit giccses. Az adás végén a nézők szavazataival végül az EVERFLASH jutott be az elődöntőbe, így úgy tűnik, megint egy metálzenekart szerettek meg a nézők.
Míg az első válogatóban egyszerű volt kitalálni, hogy kik lesznek a befutók, a második adásban már komoly véleménykülönbségek adódtak a zsűri tagjai között.
Az egyetlen biztos pont, hogy ha van metál a versenyben, akkor a közösség tagjai kézbe veszik a telefont.
Jövő szombaton újra tíz dal kerül a porondra, reméljük, folytatódik a stíluskavalkád.
(Borítókép: Boldog vagy című dalát adja elő a Roy Galeri A Dal 2023 televíziós show-műsor második válogatóján a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2023. március 18-án. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)