Nem azért Bécsben mutatták be a három éve ledarált botránykönyvből, a Meseország mindenkié történeteiből készített színházi előadást, mert itthon nem merik, hanem mert itthon – a törvény értelmében – nem lehet. A SVUNG – Bécsi Magyar Színház a szomszédban azonban március 18-án színre vitte a darabot.
Az Alser Strasse 43. alá, egy eldugott, alig észrevehető kapualjhoz vezet minket a GPS. A bécsi Józsefváros peremén járunk, szombat kora délután van, alig lézengenek az utcán, legfeljebb néhány magyar, aki történetesen ugyanoda tart, ahova mi: a Pygmalion Theatre-be, a Bécsi Magyar Színház társulatának otthont adó kreatív térbe. A bejárat előtt egy fehér tábla jelzi, hogy igen, ne tessék aggódni, jó helyen járunk, itt játszik a SVUNG.
Már az előtérben családias légkör fogad minket. Gyerekek kergetőznek, felnőttek beszélgetnek, mosolygós lány osztja ki a belépőket: természetesen mindannyian magyarok. Alkoholmentes frissítők és ropogtatnivalók az asztalkákon, markoljunk csak bele bátran, azért van. Cuki bábok, művészi fényképek, színes égősorok díszítik az apró teret, amely valódi pinceszínház hangulatot áraszt. Az előtérből rövid folyosó vezet a büféhez, ahol kávé, szörp és alkoholos italok is kaphatók, ha a felszolgált díjmentes üdítő nem lenne elég. A termékek neve magyarul, az áruk „osztrákul”, vagyis euróban értendő. 2,80 egy kávé, a fröccs úgyszintén, mondjuk az nem derül ki, hogy pontosan milyen arányban vannak az összetevők a két italban.
A büfé mellett a társulat vezetője, Pohl Balázs kezeli a tizenöt (tizenöt éves kor alatt tíz) euróba kerülő jegyeket: megköszöni, hogy eljöttünk, és jó szórakozást kíván. A nézőtér tele, pótszékeket kell behozni, hogy mindenki elférjen. Kicsik és nagyok, óvodások és nyugdíjasok is vannak a sorok között, de jóval több a felnőtt, mint a kiskorú. A műsor elején azért elhangzik, hogy az előadást tizennyolc éven felüliek kizárólag gyerek felügyelete mellett tekinthetik meg – mégiscsak gyerekelőadáson járunk...
A Meseország mindenkié bábelőadás három mesét dolgoz fel:
Az előadás a propellerfülű rágcsáló történetével kezdődik. A mesében kizárólag állatok szerepelnek, tehát nem lehet ráfogni, hogy konkrét emberi példákkal dobálózna, ugyanakkor ez a leginkább áthallásos mese, talán ebben a történetben érződik a legjobban a másság elítélése, a „mi hazánk”, vagyis az erdő védelme, a különc vagy idegen, nem őshonos erdőlakók – a mesében egy egzotikus lajhár – kiközösítése. Trivadart, a háromfülű nyuszit is szokatlan külseje miatt alázzák meg, csúfolják ki az erdő lakói.
A második történet egy önmagát a kötelező nemi szerepek súlya alól megszöktető (kiszabadító) hercegnőről szól, aki nem akar szerelmes lenni és férjhez menni, inkább félénk és szelíd sárkány barátjával él egy barlangban, azonban egy álruhás, feminin jellegű, érzékeny királyfi érkezik a segítségére. Igen ám, de hamar kiderül, hogy a nemes ifjú sem érzi jól magát otthon, nem tud megfelelni a szülei elvárásának. A két úri gyerek és a sárkány békés együttélése az igaz, előítélet-mentes barátság mintapéldája. A szülők végül elfogadják, hogy sem Zsófi, sem Bence nem vágyik sokra az életben, csupán arra, hogy önmaguk lehessenek.
A harmadik előadásban háttérbe szorul a bábozás, itt elsősorban az élő szereplők játszanak a színpadon. A főszereplő Batbaján, a félénk, mégis roppant tehetséges, gitáron játszó roma srác, egy buliban összeismerkedik a hegedűs Zekével, a két fiú pedig egymásba szeret. Ebben a mesében majdnem az összes karaktert valódi emberek formálják meg, a néző egyből valóságosabbnak érzi a történetet, annak súlyát és mondandóját.
Az előadás a partijelenetnél interaktívvá válik, a nézőtérről kicsik és nagyok is csatlakoznak a bulizó színészek mellé a színpadon. A fiúk közötti szerelem ábrázolása nem provokatív, hiszen a színészek nem borulnak össze, nem csattan el csók, a két fiú még szavakkal sem kommunikál, csupán együtt – és egymásnak – zenélnek: nem kell ide párbeszéd, a jelenet többet mond minden szónál. (Na jó, Batbaján őse, ük-ük-ük-nagybácsikája, a darab egyik főhőse, aki a srác álmában jelenik meg, azért a háttérben kiböki, hogy itt bizony szerelemről beszélünk, hiszen két azonos nemű ember is egymásba szerethet).
A realitás talaján maradva túlzás lenne azt állítani, hogy ez a világ leglebilincselőbb vagy leginkább sokkoló előadása, de kétségkívül érződik, hogy a műsor fontos mérföldkő a társulat életében. Mindhárom produkció végén elhangzik a mottó, vagyis hogy Meseország igenis mindenkié, ami kissé szájbarágóssá teszi a finálét.
Az ősbemutató közönsége értékelte az előadást, percekig tartó vastaps járt a színészeknek. Még a legkisebb, négy-öt éves gyerekek is ujjongtak, az idősebb nézők arcára pedig szinte kivétel nélkül kiült a meghatottság. Az előadás végén elcsíptünk néhány diskurzust, amelyekből kiderült, hogy a nézők is az élőszereplős előadást tartották a legérzelmesebbnek, provokatívnak azonban inkább az első mesét gondolták.
Bécsben körülbelül ötvenezer magyar él, a jelenleg huszonegy fővel dolgozó, hat éve alakult SVUNG-társulat repertoárjában havonta kilenc-tíz előadás szerepel. A magyar színház nézői túlnyomórészt a bécsi magyarokból kerülnek ki. Nem jellemző, hogy Magyarországról jönnének ide az előadásokra – a Meseország mindenkié a forró téma miatt kivétel lehet.
A társulatot egyébként egy magyar kulturális esemény keretében már Magyarországra is meghívták, de ezt a darabot a törvény értelmében csak 18-as karikával tűzhetnék műsorra, így pedig értelmét veszítené a gyerekelőadás.
Pohl Balázs, a társulat vezetője, valamint a darab dramaturgja még azon is elgondolkodott, hogy meghívja a könyvet két éve ledaráló Dúró Dórát a március 18-i bécsi ősbemutatóra, de nem szerette volna, hogy a színházát kizárólag ezzel asszociálják, így lemondott a tervről. Sem Pohl Balázs, sem Pille Tamás rendező-színész nem érzi botrányosnak vagy áthallásosnak az előadást. Szerintük a gyerekeknek csak az számít, hogy legyen a sztoriban konfliktus, a mese végén pedig a jó győzzön: a kicsik nem látják az ember és ember közötti különbséget, a másságot, a botrányosnak titulált, a mese fő mondandója szempontjából azonban sokszor teljesen jelentéktelen személyiségjegyeket meg aztán pláne nem szedik ízekre.
Senki nem születik előítéletekkel,
ez az előadás pedig alapvetően gyerekeknek készült.
Nyilván szántszándékkal vettük elő ezt a darabot, hiszen otthon erre nem lenne lehetőség. Fontosnak tartom az érzékenyítést, valamint hogy beszéljünk ezekről a problémákról a mese nyelvén; a szexuális orientációkról, az etnikai hovatartozásról, a fogyatékkal élők nehézségeiről. Vétek ezekről nem beszélni a gyerekeknek. Nem tudjuk az egész mesekönyvet átdolgozni, de a könyv szerkesztője, Nagy Boldizsár ezt a három mesét választotta ki nekünk, hogy három karakteres témát vihessünk színre
– fogalmazott lapunknak Pille Tamás. Hozzátette: az előadás szoros együttműködésben készült Nagy Boldizsárral, illetve a könyvet kiadó Labrisz Leszbikus Egyesülettel. A társulat és a könyvért felelős csapat között még barátság is szövődött.
A szombati ősbemutatót követően vasárnap is előadják a darabot, majd még áprilisra és májusra is terveznek előadást.
(Borítókép: Csomor Lilien)