Index Vakbarát Hírportál

Jó nézni, hogy az oroszok is szenvednek

2023. március 25., szombat 17:19

Március 25-től látható a Thália Színház Télikert nevű kisszínpadán Csehov egyik legismertebb színpadi műve. A darab címe Hamvai Kornél fordításában Ványa báként szerepel a színlapon. A címszerepet Görög László, Asztrov doktort pedig Szabó Győző alakítja.

A Télikertbe lépve egy hatalmas, idő marta télikert belsejével találjuk szembe magunkat. A színpadkép Bagossy Levente díszlettervező munkája, aki a teátrumi térbe egy osztatlan játékteret helyezett el. Nincsenek jelenetek közötti átrendezések, azt a néhány széket, asztalt, ami megmozdul, a színészek is odébb teszik. Ezzel függhet össze, hogy nagyon sokat dolgoznak a világítással, így a jelenetek látványa időnként kifejezetten filmes hatású.

Miközben gyülekeznek a nézők, a színpadi télikert üvegfala tövében egy férfi szundikál egy lócán. Nemsokára kiderül, hogy ő bizony Ványa bá, azaz Ivan Petrovics Vojnyickij. Majd megjelenik Szabó Győző mint Asztrov doktor, és belép Molnár Piroska is, Marina, az öreg dajka szerepében. Kettejük első jelenete jelzi a néző számára, mire számíthat ezen az estén: békebeli, de nem békés színielőadásra.

Nincs itt semmi hiba

Molnár Piroska nem tud hibázni, a néző már akkor tapsolna, amikor megjelenik, élvezi, míg ott van, és pontosan azt látja, akit ő akar láttatni.

Szabó Győző nem akar hibázni, és ez sikerül is neki. Szikáran, erőteljesen, a nézőtér leghátsó sorában is érezhető belső energiával van jelen. Asztrov doktor figuráját nem zsigerből játssza, igen tudatosan, okosan és átgondoltan építi fel. Valóságos, életszerű, mindig a személyiségéből fakadó tettek és gesztusok logikáját követő férfit jelenít meg a színpadon.

A címszerep Görög Lászlóé, aki a színlapon vendégművészként szerepel. A rendezőként is ismert színész a Miskolci Nemzeti Színház tagja, de lehet, hogy az idei évadban többször is láthatjuk a Thália produkcióiban.

Az ő Ványája egy jó gyerek. Okos, tiszta, lehet szeretni, és nem nagyon lehet komolyan venni. Félbemaradt, tehetséges ember, aki vállalja, hogy ez a sorsa. Néha keserű, de sosem kártékony vagy gyűlölködő. Ez is egy pontosan kidolgozott, színészi manírtól, szakmai blöfftől, rutinból fakadó hazugságtól mentes alakítás.

Természetes tények

Legerősebb szövetségese unokahúga, Szonja. A városban az ő munkájukból élő Szerebrjakov professzor egyetlen lánya együtt dolgozik nagybátyjával a birtokon. Meg van győződve arról, hogy csúnya, tele van ideákkal, és halálosan szerelmes Asztrov doktorba. Ezt a fontos szerepet az igen fiatal Martos Hangára bízták, aki nem tévedt el benne. Sikerült hús-vér nőt teremteni a karakterből, ami tálcán kínálná a szánni való félárva Hamupipőke kliséjét.

A femme fatale-t, az idősödő és hipochonder Szerebrjakov professzor fiatal feleségét Czakó Juli játssza el. Nagyon erőteljes, mégsem harsány. Jelena hol elbűvölő, hol lehangoló, néha idegesítő, máskor ellenállhatatlan. A színpadi természetesség talán az egyik legnehezebb feladat vagy inkább képesség az előadóművészi pályán. Akinek sikerül, aki birtokában van, annak elhisszük, hogy ott és akkor semmi sem történhetett volna másképp, és ez az ő alakítására éppúgy igaz, mint a darabban szereplő összes művészére. Ritkán látni ennyire kiegyensúlyozott, egymással egyenértékű színészi összmunkával létrejött előadást. A Télikert télikertjében zajló eseményeknek szinte nincs mellékszereplője. Mindenkinek sorsa, élete, súlya van. Ez még Ványa bá anyjára is igaz. Bár Marija Vasziljevnának kevés jelenet és szöveg jutott, Csarnóy Zsuzsanna jól gazdálkodott azzal is.

Szerebrjakov figurája jutalomjáték Szervét Tibor számára.

Lubickol a szerepben, mintha saját magával versenyezne abban, hányféleképp tudja kifejezni a nyugállományú professzor önimádatból fakadó intellektuális felsőbbrendűségi komplexusát anélkül, hogy ismételné magát. Szellemes, ironikus alakítás, melyet nézve gyakran felötlik a nézőben, hogy ezt a barmot ő is ismeri, dolgozott már vele, vagy egyre jobban feszengve hallgatta egy társaságban.

Bede-Fazekas Szabolcs Tyeleginje tanítani való példa arra, hogy lehet egy mellékszerepet úgy összerakni, hogy egy pillanatra se tűnjön mellékesnek.

A kiegyensúlyozott szereposztás, a dramaturgiailag is működő, a történetet is értelmező díszlet, Cselényi Nóra pontos, önmagukért beszélő, visszafogott jelmezei, a mai köznyelvre fordított, Csehov stílusától mégsem idegen szöveg békebeli színházi élményt kínál.

Inkább az ajtót, mint magunkat

Kelemen József rendező az előadás után elmondta az Indexnek, hogy nem is volt szándékában különösebb formabontás.

„Megpróbálom elmesélni a történetet úgy, ahogy van. Ezt a nyelvet beszélem szívesen, ebben vagyok otthon. Tapasztalataim szerint a nézők szeretnek menni a történettel, a szereplőkkel, jól érzik magukat, ha tudnak azonosulni a darabbal.”

Hamvai Kornél fordítása megkönnyítette számára, hogy mai történetként működtesse a színpadon Csehov 126 évvel ezelőtt megírt darabját. A rendező összevonta az eredetileg négy részre osztott színművet, és két felvonásban vitte színre a darabot, időben is egy folyammá fűzve össze a történetet.

Arra a kérdésre, hogy miről kívánt szólni ezzel az előadással, azt felelte, hogy tele vagyunk élethazugságokkal.

Bizonyos életszakaszainkban hozunk rossz döntéseket, és ezt valahogy nem vagyunk képesek beismerni magunknak. Ehelyett élethazugságokat gyártunk. Megpróbáljuk továbbgördíteni az életünket, miközben igyekszünk a felelősséget valaki másra hárítani. A sorsra, Istenre, a partnerre, a feleségre, apára, anyára, testvérre. Azt mondjuk, nem vagyok felelős semmiért, mindig a körülményeink felelősek a hibáimért.

Az előadás nem könnyít a nézők lelkén, ahogy Csehov sem tette. Nem ad megoldást vagy felmentést. Igen élvezetes stílusban közli a nézőkkel: Mindenki vegye tudomásul, hogy a rossz döntései, főleg, ha önmaga előtt is letagadja őket, kemény következményekkel járnak. Se alku, se kegyelem.

Ha maradt bennem valami kétely hazafelé mehet, ezzel lehet kapcsolatos. Csehov vígjátéknak szánta hagyományosan komor drámaként színre vitt művét. Bár néhány jelenetnél most is feltört a nevetés a nézőtéren, ez a szál halványnak tűnt. Pedig emberi mivoltunkból fakadó alapszabály, hogy néha nevetnünk kell, hogy elviseljük, amit sírva, félve már nagyon nehéz. Amilyen állapotban most vagyunk, nagyon sokat kéne röhögnünk, hogy ne legyen még nagyobb a baj.

(Borítókép: Karip Tímea / Index)

Rovatok