Válságtanácskozást tartott március elején a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ), amely után közleményben tiltakoztak a kulturális területet érintő elvonások miatt, a színházi világnap alkalmából pedig panelbeszélgetéseket rendeztek a Jurányi Inkubátorházban a kialakult helyzetről.
A kulturális taopénzek 2018-as megszüntetése után az energiaválság, az infláció, a kata megszüntetése, most pedig a kulturális területet érintő újabb elvonások nehezítik a független alkotók helyzetét, akik már sok válságot megéltek, mostanra viszont alig látnak kiutat.
Úgy vélik, az, hogy idén 35 milliárd forinttal kevesebb jut kultúrára és innovációra, elsősorban a legsérülékenyebb, kortárs művészeti színtereket dúlja fel. A Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) korábbi közleményében emlékeztetett arra is, hogy eközben a 2023. évi módosított költségvetésben
a sporttevékenységekre szánt támogatások 116 milliárd forinttal növekednek.
A színházi világnap alkalmából megrendezett panelbeszélgetéseken a Jurányi Inkubátorházban Gáspár Máté kulturális menedzser szimbolikusnak nevezte, hogy csak online tudták összehozni a beszélgetést Bodó Viktorral, Mundruczó Kornéllal, Pintér Bélával és Schilling Árpáddal, generációjuk meghatározó rendezőiként ugyanis mindannyian más országban tartózkodnak: itthon nem sikerült tehetségüknek megfelelő státuszt kivívniuk, és ezzel együtt stabil egzisztenciát teremteni.
Schilling Árpád, a Krétakör Színház alapítója nem híve az „itt élned, halnod kell” narratívának, szerinte az emberek ott élik ki a kreativitásukat, ahol tudják. Azt pedig már sokszor elmondták, hogy a helyzet szomorú, hogy a körülmények teljesen ellehetetlenítik a szabad versenyt és az érvényesülést a kultúra területén.
Mundruczó Kornél, a Proton Színház alapítója is szimbolikusnak tartja, hogy nem találtak utat Magyarországon egy állandó jelenléthez, és még szerencsésnek is mondhatják magukat, hogy tudnak dolgozni. Szerinte az induláskor a független színházakban olyan színvonalú előadások születtek, amelyek a kőszínházaknak is célkitűzésük lehetett volna. Úgy véli, a kőszínházak vannak igazán bajban, mert nem történt meg az alulról való építkezés, a generációs élmények integrálása.
Pintér Béla az említett rendezők közül az egyetlen, aki – szövegcentrikus előadásaival – továbbra is kizárólag Magyarországon dolgozik, de végtelenül elszomorítja, hogy nagyszerű kortársai arra kényszerülnek, hogy külföldön dolgozzanak. Mint mondta, nem szeretne se dicsekedni, se panaszkodni, bár mindkettőre lenne oka: az újpesti UP Rendezvénytéren mennek az előadásai, és a jegyeladásból élnek. „Bennünket nem tudnának megszüntetni azzal, hogy végleg megvonják a támogatást” – mondta. Ez pedig annak köszönhető, hogy az ő színházi víziója – azzal együtt, hogy minőségi kortárs színház – sok embert vonz, ezért rengeteg embernek lett szívügye, szenvedélye, legfontosabb színháza.
Az állhatatosság meghozta a gyümölcsét, és talán még a kormányzati akarat sem tud vérbe fojtani bennünket. Bár ez is megtörténhet, ha Újpesten fideszes lesz a vezetés, akkor onnan páros lábbal fognak utunkra bocsátani
– mondta. Pintér Béla szerint egy párhuzamos színművészeti egyetemet kellene indítani azoknak, akik nem feltétlenül azoktól és úgy akarnának tanulni, akik most tanítanak.
Tűnjék ez bármennyire is erős állításnak, ezeknek az embereknek nem az fontos, hogy tanítsanak, hanem az, hogy hatalmon legyenek, és az övék legyen ez a titulus. Dolgoztam együtt Vidnyánszky-tanítvánnyal, és megkérdeztem tőle, mit tanultál, és mondta, hogy »hát ez az«. Nem igazán foglalkoznak ők a diákokkal.”
A dolgok jelenlegi állása szerint tehát Pintér kötelességének tartja, hogy fiatalokkal foglalkozzon.
Bodó Viktor elmondta, hogy a Szputnyik Hajózás Társaság feloszlása után az érzések legkülönbözőbb szélsőségeit élte meg, de ezt mára feldolgozta, nincs benne elégedetlenség, és meg kell becsülnie azt a helyeztet, amiben van. Szerinte az alternatív vagy független színházi területre csak az megy dolgozni, „aki egyáltalán nem normális, akkora rizikó van benne”, de ők tényleg lelkesek, és akarnak valamit mondani. Ez benne a vonzó. Az SZFE szétrombolása előtt arra készült, hogy osztályt indít, ezért Pintér Bélához csatlakozva ő is szívesen tanítana. Ironikusan azt mondta, ha a kormány hallja ezt a beszélgetést, rájön, hogy tévedés volt az egyetem szétrombolása, és mindezt helyre lehetne hozni, folytatva a munkát.
A magánszínházakat Földvári Péter (6Szín), Orlai Tibor (Orlai Produkció) és Zsedényi Balázs (Átrium) képviselte. Zsedényi visszaemlékezett a tavaly nyári helyzetre, amikor az Átrium Színház a megszűnés határára került, és a nézők mentették meg egyrészt a támogatással (amit a színház egyébként nem is kért), másrészt azzal, hogy hajlandók megfizetni a 30 százalékkal magasabb jegyárakat is. Az Őrült nők ketrecére a legdrágább jegy már 17 ezer forint.
Orlai Tibor szerint a színházi világban most következett el a rendszerváltás ideje, olyan megoldásban kell gondolkodni, amelyben nem számítanak állami támogatásra. Erre egyébként ő maga soha nem is tartott igényt, a függetlenséget ebből a szempontból is fontosnak véli. Földvári Péter elmondása szerint szponzort sem olyan egyszerű találni, mert bizonyos cégek nem támog(hat)nak bizonyos színházakat. Az állami támogatási rendszer pedig teljesen érthetetlen, mert ugyanolyan kulturális szolgáltatást végez miden színház, és mindenhova ugyanaz a néző megy be.
Az eseményen átadták a Lengyel Anna Vándordíjat, amelyet a Szívhangok Társulat Megeshetne másképp... című darabja nyerte. Olyan produkcióval lehetett pályázni, ami társadalmi hatással bír: a győztes előadás a magyar egészségügyről fest lesújtó képet.
(Borítókép: Pintér Béla 2019. december 9-én. Fotó: Bődey János / Index)