Index Vakbarát Hírportál

Keller András megpályázza a Zeneakadémia rektori székét

2023. március 28., kedd 10:58

Finisébe érkezett a Magyar Állami Operaház főigazgatói pályázata, de emellett is van mire figyelni: több állami közintézmény élére írt ki mostanában pályázatot a Kulturális és Innovációs Minisztérium, és további vezetői mandátumok járnak le az idén.

A Magyar Állami Operaház élére már a második fordulóban próbálnak főigazgatót választani: 2023. március 28-án jár la a pályázatok beadásának határideje, és úgy tűnik, Ókovács Szilveszternek több kihívója is akad.

Lezárult a pályázat a budapesti Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára is: a teátrum élére minden bizonnyal ismét a jelenlegi vezetőt, Vidnyánszky Attilát nevezik ki, aki a jelentkezését korábban így indokolta: „Harcos világban élünk, én pedig nagyon a frontvonalban vagyok. Nehéz innen kilépni” – mondta. Hozzátette: egy-két évig meg kell tartania a mostani pozícióit, mert mindegyik összefügg egymással. „Nem feltétlenül jó hatások érik a magyar kultúrát, de helyt kell állni, vigyázni kell, hogy ne daráljanak be, és a lényegünket nem érintő eszmék eluralkodjanak.” Vidnyánszky megbízatása a Nemzeti Színház élén 2023 júliusában jár le, a további vezérigazgatói megbízatás öt évre szól, 2023. július 1-jétől 2028. június 30-ig tart.

Keller András pályázik a Zeneakadémia élére

Vigh Andrea hárfaművész egyetemi tanár – aki 2013 óta vezeti az intézményt – megbízatása a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektoraként 2023. október 31-ig tart, tehát a Zeneakadémia élére is pályázatot kell kiírni. Keller András karmester, a Concerto Budapest zeneigazgatója a Kultúra.hu-nak adott interjújában jelentette be, hogy megpályázná a rektori posztot.

Nem én jelentkeztem a feladatra, hanem sokan megkerestek. Abban az életkorban vagyok, hogy még elhatározhatom magam egy ilyen mérvű vállalásra. Az elmúlt negyven évben szerte a világban számos zenei felsőoktatási intézmény működését láthattam, és sok tapasztalatom van. Félek, ha nem mernék belevágni, valami fontosról mondanék le. Mindezen felül úgy gondolom, hogy a klasszikus zeneművészetünkben olyan éltető, tápláló és serkentő energiáink vannak, amelyek felemelhetik az egész társadalmat. Ezért szeretnék dolgozni

– mondta Keller András. Információink szerint a rektori posztra Kelemen Barnabás hegedűművésznek is van esélye.

Mindemellett kiírták a pályázatot a Ludwig Múzeum igazgatói posztjára is: a megbízatás 2023. június 1-től 2028. május 31-ig tart. Fabényi Julia, aki tíz éve áll az intézmény élén, kérdésünkre válaszolva elmondta: újraindul az igazgatói székért.

Rovatok