Az örökösei szeretnék megélni, hogy valamikor a színházrajongók birtokba vehessenek egy Molnár Ferenc Színházat. Az Index értesülései szerint egyszer valaki már megpróbálta, nem járt sikerrel. De a Vígszínház például viselhetné a nevét, hiszen minden nagy sikerdarabja ott került színre. A századelőn, majd közvetlenül a második világháború után Molnár színművei határozták meg a körúti teátrumot. Ezért is tettük fel a kérdést, hogy a magyar drámairodalom kiváló alakjáról miért nem neveztek el még színházat Magyarországon. A témában Lukin Ágnes rendezővel, Molnár Ferenc dédunokájával, Gajdó Tamás színháztörténésszel és Fesztbaum Béla színésszel beszélgettünk.
„Sokszor jutott eszembe, hogy az ő irodalmi súlya és hagyatéka érdemes arra, hogy egy nívós játszóhelyet nevezzenek el róla is. Bizonyos vagyok abban, hogy helye van a névsorban. Ha ehhez hozzátesszük, hogy még mindig szinte csak Molnár képviseli a nagyvilágban jelentős súllyal a magyar irodalmat (Dél-Amerikától Olaszországon át Japánig), akkor egy ilyen intézmény külföldről is vonzhatna érdeklődőket” – mondta az Indexnek Lukin Ágnes rendező, Molnár Ferenc dédunokája, akinek nemcsak egész gyermekkorát, de televíziós szakmáját is meghatározta Molnár Ferenc varázslata.
Hivatalos megkeresés még nem történt senki részéről
– felelte arra a kérdésre, hogy az örökösöket megkeresték-e a Molnár Ferenc Színház ötletével.
2003-ban, amikor a Vidámszínpad pályázatát Puskás Tamás elnyerte, más pályázók is voltak, egyikük Fábri Péter író volt, aki a Molnár Ferenc Színház nevet adta volna a teátrumnak.
Természetesen én is tudtam a pályázatról, de az ügyben végül nem történt semmilyen lépés
– fűzte hozzá Lukin Ágnes.
Lukin Ágnes nyilatkozata korábban az Indexen is megjelent, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének álláspontja szerint a szerzői jogok lejárta nem szünteti meg az alkotót és műveit védő erkölcsi jogokat. Azaz a színre vitel nem sértheti a szerző eredeti szellemiségét és integritását, akkor sem, ha már nem kell fizetni érte. Ez a jogi kitétel azt a célt is szolgálja, hogy a nézők a szerző eredeti gondolatait ismerhessék meg. Egy Molnár színház létrejötte is ezt a célt szolgálhatja – vélekedett.
Vagyis jórészt magas nívójú, polgári igényességű, színvonalasan szórakoztató darabokat tűzhetne színre, a szerző szellemiségéhez és stílusához hűen.
A hatalmas Molnár-hagyatékban – túl a világszerte ismert és rendszeresen előadott műveken – temérdek olyan alkotás, prózai írás, kamaradarab, publicisztikai gyöngyszem van még, melyek kamaraszínházi vagy klubszerű kivitelben is érdemesek a megismerésre. Vagyis sokrétű és sokféle műfajú új előadás jöhet létre
– mondta Lukin Ágnes.
Nem úgy képzelném, hogy egy ilyen színházban kizárólag Molnár-műveket adjanak elő, mint a Royal Shakespeare Companyban, de a klasszikus vagy kortárs darabok közül a legjobb színvonalú alkotásokból kellene válogatnia, legyen szó magyar vagy külföldi szerzők műveiről.
A célközönség pedig a nívós és értékálló irodalom iránt érdeklődők széles köre lenne, akik mindmáig megtöltik a nézőtereket a Molnár-előadások során, és nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világon – tette hozzá.
Lukin Ágnes nagyon szeretné megélni, hogy valamikor a színházrajongók birtokba vehessenek egy Molnár színházat. Ha megtörténik, számíthatnak a támogatására és a közreműködésére.
Mintha még mindig annak fogságában élnénk, hogy csak a klasszikus magyar irodalom kiemelt alkotóit ismerjük el igazán. Molnár Ferencre éppen ezért a legtöbben nem úgy tekintenek, mint aki kiváló és értékes alkotásaival gazdagította a magyar drámairodalmat – mondta az Indexnek Gajdó Tamás színháztörténész.
Az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatársa megjegyezte: volt időszak, amikor Molnár Ferencet igyekeztek negatív színben feltüntetni. Az irigyei – akik nem jutottak olyan elismerésekhez, mint ő – meg az irodalomkritikusok is színpadi bűvészként jellemezték. Hiába írt kiváló dialógusokat és utolérhetetlen csattanós felvonásvégeket, azt mondták, ez semmi, mert a mély gondolatok hiányoznak, anélkül pedig a néző nem fog hetekig tépelődni magában a színdarab üzenetén. Gajdó szerint ezzel szemben a színjátéknak abban a pillanatban kell hatásosnak lennie, amikor a színpadon előadják.
Molnár Ferenc neve egy színházi korszakot jelölt, a Vígszínház legfényesebb időszakának szerzője volt. De a kommunista hatalom 1949 után mással akarta helyettesíteni a polgári örökséget: az osztályharc színpadon való bemutatásával ideológiailag is nevelni akarták a nézőket
– fogalmazott Gajdó Tamás.
Molnár írói magatartásához némileg hozzátartozott, hogy túlságosan népszerű akart lenni, de darabjai nem csak a kispolgári közönséghez szóltak. Kísérletezés is jellemezte. Az ördög című darabjában tükröt tart és határozottan bírálja a születőben lévő polgárságot, amely pénzhez jutva, meggazdagodva elkezdte majmolni az arisztokráciát. A Liliomban pedig az emberi gyengeségeket ábrázolta. Bemutatta, mi játszódhat le egy szerelmes férfi lelkében, és hogyan válik egy védtelen nő egy durva, erőszakos férfi áldozatává.
Katona József nevét két teátrum viseli Magyarországon, az egyik a Máté Gábor vezette budapesti társulat, a másik Kecskeméten van, amelyiket Cseke Péter igazgatja. „Míg Katona József Bánk bánja néhányszor hatásos volt a színpadon, de színházi pályafutása mégsem töretlen, addig Molnár Ferenc színdarabjai jó néhány színházi alkotó fantáziáját megmozgatták. Mégsem veszik őt komolyan.”
Molnártól mindig azt várták, hogy szórakoztasson. Lehet, hogy ezért nincs még Molnár Ferenc Színház.
A Vígszínház viselhetné a nevét, hiszen minden nagy sikere ott került színre. A századelőn, majd közvetlenül a második világháború után Molnár darabjai határozták meg a körúti teátrumot
– mondta.
Molnár hamar megtalálta a saját hangját, legkelendőbb színdarabjai a polgári vígjátékok lettek. Ez azonban talán túlságosan is behatárolta profilját, miközben írói munkássága nem merült ki a sikerdarabok gyártásában. Remek novellákat írt, publicisztikája pedig különösen figyelemre méltó, és a regényei között is vannak egészen kiemelkedők – tette hozzá a színháztörténész.
Fesztbaum Béla elsőéves volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, amikor megismerkedett Molnár Ferenc újságírói oldalával. Benedek Miklós rendezte az akkori harmadéves osztály – melynek többek között Schell Judit, Fekete Tibor és Hajdú Steve is tagja volt – zenés vizsgáját, amiben Molnár publicisztikái monológként hangoztak el. A Vígszínház művészét annyira megfogta az előadás, hogy aztán beleásta magát, vajon mi járt még a szellemes és szórakoztató figura fejében. Mit tartogat még a csillogó, egyszerre budapesti és világpolgár életmű? – mondta el az Indexnek.
Fesztbaum Béla számára ekkor feltárult egy rendkívül gazdag anyag. Molnár Ferenc elsősorban újságírónak tartotta magát, és csak másodsorban színpadi szerzőnek. Folyamatosan újságot írt, közel három évtizeden keresztül Budapest krónikásaként dolgozott.
Szenvedélyes Budapest-rajongó volt, de közben az árnyoldalát is igyekezett meglátni. Éles szemmel és készséggel hatolt a fővárosi jelenségek közé.
Folyamatosan író, dolgozó ember volt, aki a szó legszorosabb értelmében gyakorolta az írást. A lehető legváltozatosabb műfajokban írt; riporttól a tárcáig, krokitól a publicisztikáig. Gyakran egy kitalált alak mögé bújva, szerep mögül beszélt. Írásaiban a drámaírótollát is használta, humorát, szellemességét nem csak a színpadi írásaiban élvezhetjük. Egymás mellett fejlesztette, javítgatta az újságírói és a színházi készségeit.
Újságíróként tükröt tartott a századfordulós Pestnek, dühítették a közélet visszásságai, a nép torkán lenyomott nyilvánvaló hazugságok. Célja volt, hogy az egyszerű pesti polgár is megtudja, hogy az újság nem mindig azt írja, amit kellene. És hogy a korabeli média hogyan manipulálta a közvéleményt.
Fesztbaum Béla Szülőfalum, Pest című előadása a Vígszínház Házi Színpadán látható, amelyről az Index kritikát is írt. A szöveganyag döntő része az 1910-es évekből származik, Fesztbaum semmit sem írt bele. „Az előadás különleges időutazásra ad lehetőséget, Molnár Ferenc múlt századi tükrén keresztül belenézhetünk a jelenbe is, és azzal párbeszédbe elegyedhetünk.”
A zenét is a Vígszínház művésze szerezte. Mint fogalmazott, a zenei kísérettel reflektálni szeretett volna Molnár zeneszerzői munkásságára, ugyanis ez sem elhanyagolható. Egy háromtagú zenekar kíséri végig az előadást. Tudatosan nem kuplék vagy sanzonok szerepelnek. A zeneanyag a Monarchia világát idézi, hol operai, hol bábszínházi, hol népzenei motívumok erősítik, árnyalják Molnár szövegeit.
(Borítókép: Molnár Ferenc. Fotó: Schichmann Béla / MTI)