Minden pillanat olyan, mintha épp velünk történne mindez. Bent ülünk mi is a nappaliban, amikor a barátnők a nézőtér sorai között megérkeznek, mindegyikük fülén mobiltelefon lóg. Mindannyian egyszerre beszélnek, vigasztalnak, tanácsot adnak, ügyintéznek még a találkozó előtti utolsó pillanatokban is, aztán némi kavarodás után elkezdenek egymás telefonjába beszélni, hiszen ezer éve ismerik egymást, az ismerőseik is közösek.

A három nő karaktere is rögtön kirajzolódik: az egyedülálló, gyermektelen Abigél nagyszájú, cinikus és fergeteges humora van, a harminc éve házas Bori látszólag magabiztos és kiegyensúlyozott, okos tanácsokat ad, Hédi viszont egy válás közepette éppen kibillent az egyensúlyából, elveszítette az önbecsülését, bizonytalan magában és az emberekben is. Ők hárman könyvklub címén havonta összegyűlnek, hogy aztán ne a megadott könyvről beszélgessenek.

Most éppen a Bovaryné van soron – mi lenne más, gondolhatnánk, de volt már a Bambi és a Virágot Algernonnak is –, és bár Abi rögtön közli, hogy nem akarja az egész estét a könyvvel elcseszni, azért csak kibukik egy-egy „elemzés”. Bori szerint nem jön senki fehér lovon, és amikor erre rájössz, pofára esel, utána pedig alig tudod összerakni magad.

Ez mind benne van a könyvben?

– kérdezi Abigél, aki szerint Bovarynénak nem kellett volna 300 oldalon keresztül szenvednie, 200 oldallal korábban is kinyiffanthatta volna magát. Hamar megunja azt is, hogy teát kortyolgassanak a kölesgolyó mellé, és elővesz valami töményet.

Lehet szombat este szülni?

Iszogatás közben aztán az egyetemi évekre és a közgázos fiúkra terelődik a beszélgetés, és szóba kerül Andris, aki Borival járt, de, mint kiderül, Hédinek is tetszett, most pedig éppen Abi szomszédságában lakik. Hédi halált megvető bátorsággal bejelöli a Facebookon, a férfi azonnal vissza is jelöli, Abi pedig – Hédi telefonjáról – legott át is hívja magukhoz. Mindhárom nő izgalomba jön a váratlan látogatás puszta gondolatától is, Hédi pedig lehetőséget lát arra, hogy a régi vonzalmat valahogy valóra váltsa.

Ez persze nem olyan könnyű, mert már elfelejtette, hogyan kell flörtölni, randevúzni, azt sem tudja, hogyan és miről kell egy férfival beszélgetni, nem tartja magát ehhez sem elég szépnek, sem elég érdekesnek. Inkább arra gondol, sokkal fontosabb neki az, hogy minden rendben legyen a lányával, aki éppen gyereket vár. Abi persze biztatja, praktikus tanácsokat ad neki, de hogy egyetlen este alatt mi minden tud még történni, arra egyikőjük sem számít.

Hárs Anna darabja, a Szívhang úgy mai és magyar, hogy egyetlen pillanatra sem érezzük erőltetettnek.

Lehet egyáltalán szombat este szülni?

– kérdezik, amikor kiderül, hogy Hédi lányának elfolyt a magzatvize, és a közönség mindent értő nevetéssel reagál az egyértelmű utalásra. Szóba kerül a TASZ mint jogvédő szervezet – Andris is emberi jogokkal foglalkozik, mint Mark Darcy a Bridget Jonesban –, elhangoznak budapesti helyszínek, de amikor megszólal a kisbaba szívhangja, csak nagyon távolról dereng fel a kötelezően meghallgatandó szívhang: mindenki elérzékenyül.

Egy válás mindenhogyan szar

És közben egy kicsit belelátunk mindenki lelkébe és életébe, hogy hiába él a felelős szerkesztő harminc éve látszólag jó házasságban mindig udvarias fizikus férjével, ha közben magányos, mert tíz éve nem nyúlt hozzá senki „úgy”, hogy bátor dolog bevallani, ha valami nem működik, miközben egy válás mégiscsak kudarc, és hogy ötven fölött sem kell lemondani arról, hogy lesz majd valaki, aki jó az ágyban, és imád. Egy drámai pillanatban pedig a kölesgolyók is a földön végzik.

Talán az Elvált nők klubja című filmben lehetett látni ennyi fájdalomról ilyen fergeteges komédiát, mint most a Rózsavölgyi Szalonban. Dicső Dániel rendezésében olyan jó ritmusban pörögnek a mondatok és a poénok, hogy néha a szereplők is őszintén elnevetik magukat. Legtöbbször a nagypofájú és szabadszájú, de csupa szív Abigél viszi a prímet – Szulák Andrea igazi komika, jó látni a színpadon.

Györgyi Anna magabiztosan, teát kortyolgatva és sebzettségét vállalva is hiteles, érzékeny játékának jól áll a Rózsavölgyi intim tere, Sajgál Erika Hédije pedig pont olyan édes és szeretni való, amilyennek Abi látja, amikor próbál lelket önteni belé. Mellettük Epres Attila azt az egyszerre magabiztos és félénk figurát hozza, ami az ötvenes férfiakra olyan jellemző. Az előadás négy szereplője együtt és külön-külön is remekel, működik köztük a kémia.

Bovaryné én vagyok

Mindehhez Enyvvári Péter tervezett díszletet: Abigél lakása egy sikeres nő életstílusát tükrözi, a polcokon könyvek és borospoharak, mögöttük, a nagy ablaktáblákon át kiláthatunk a Szervita térre, a világítás tapsra változtatja a színét. A jelmezeket Cselényi Nóra tervezte, és mindegyik szereplő öltözéke tükrözi az egyéniségét: Abigél ruhája szexi, Borié feketén bölcsészes, Hédi blúza decensen visszafogott, de szükség esetén kigombolható. Andris pedig olyan, mint aki kutyasétáltatásból érkezett, természetesen Buda egy jobb környékéről. A zenék fiatalosak, de bizony a Quimby-nemzedék is már ötvenes.

Bovaryné én vagyok, mondta Flaubert, és nem kell nagy fantázia, hogy belássuk: mindannyian lehetünk Abik, Borik és Hédik. A húszévesek problémáiról számtalan mű szól, gyakorlatilag a fél világirodalom, a harmincasok tipródásaival kimondottan divatos foglalkozni, a negyvenes-ötvenes férfiak válságai is megjelennek itt-ott, filmekben, sorozatokban, az ötvenes nők azonban legtöbbször láthatatlanok maradnak az életben és a filmvásznon, a színházakban is. Bátor és üdítő kivétel Hárs Anna színdarabja, amely valamit nagyon eltalált. A Rózsavölgyi Szalon nem kockáztat vele, hogy műsorra tűzte – garantált a siker.

(Borítókép: Molnár Miklós)