A szerzői jogok és jogdíjak rendszere első ránézésre nem tűnik a legbonyolultabb jogi területnek, de ahogy az ember belemerül, rádöbben, hogy a térbeli, időbeli és helyszíni különbségek egy adott dal lejátszási árát akár az ezerszeresére is növelhetik. Annak jártunk utána szakemberek segítségével, hogy hol húzódik a határ egy húszezres és egy húszmilliós jogdíjköltség között.
Televízió, rádió, színház, koncert. Mindenhol megszólalhat ugyanaz a dal, de mindenhol más feltételekkel, más árfekvésben. Ez eddig logikus is lenne, a bökkenő ott van, hogy ez az árfekvés és ezek a feltételek sokszor a realitás érzésének teljes hiányát tükrözik, még akkor is, ha a mögötte lévő érvelés stabil.
Nem mindegy, hogy az eredeti dal szólal-e meg, vagy átirat. Az sem elhanyagolható, hogy hány emberhez jut el. Nem mindegy, melyik ország melyik városában akarják lejátszani, és az is fontos, hogy koncertközegről, háttérzenéről vagy színpadi előadásról van-e szó.
A szerzői jogi szervezetek alapjáraton két csoportba sorolják a szellemi tulajdonok felhasználási formáit: vannak úgynevezett kisjogos és nagyjogos felhasználások. Egy dal esetében például kisjogosnak számítanak a koncertkörnyezetben történő, illetve a rádiós és televíziós lejátszások, amelyekért hazánkban az Artisjus felel. Másfajta művek kisjogos felhasználásaiért egyéb, ún. közös jogkezelők felelnek. Az Artisjus mellett nyolc ilyen közös jogkezelő szervezet van bejegyezve Magyarországon – az előadókat például az EJI, a fotósokat a Hungart, a kiadókat a MAHASZ képviseli.
Nagyjogos a színházi előadásokba és filmekbe történő beépítése egy dalnak, amikor a pozicionálásnak köszönhetően új művészeti termék részévé válik az adott dal. Ezekben a kérdésekben a szerzők maguk járnak el, ők döntenek a felhasználás feltételeiről és az árazásról – írta meg kérdésünkre a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).
Ahogy az SZTNH fogalmaz:
Ennek oka az, hogy a zenével kiegészített színházi előadást mint alkotást egy új, egységes műként lehet értelmezni, az eredeti dal átdolgozásáról beszélhetünk, amelynek megtörténtéről már a szerzőnek kell döntenie.
Míg egy dal kisjogos felhasználásának témakörében az Artisjus általánosságban figyelembe veszi az elhangzás lokációját, azt, hogy hány emberhez jut el, milyen típusú produkcióról beszélünk, addig a nagyjogosnál az eredeti szerző az ingyenes felhasználásra bocsátástól a milliós díjszabásig bármit választhat. Az Artisjus minden év végén közleményben határozza meg a következő év árazására vonatkozó díjszabásait. Ennek fényében például 2023. január 1. és december 31. között a rádió- és televízió-szervezetek sugárzás és elérés tekintetében két csoportra oszthatók.
Ötezer csatlakozott háztartásig:
Ötezer csatlakozott háztartás felett:
Érdemes arra a tényre is külön figyelni, hogy amennyiben színházban hangzik el egy dal, de nem színdarabban, hanem olyan koncertközegben, amelynek a színház ad otthont, akkor az még a kisjogos felhasználások körébe tartozik. Amennyiben ez nem koncertforma, hanem színdarab, akkor már nagyjogos, mert új alkotásról beszélünk, aminek a dal a részét képezi.
Arra is van lehetőség, hogy adott művet az ember ingyenesen, külön engedély nélkül adjon elő nyilvánosan, ennek viszont szigorú feltételrendszere van.
Vannak nem engedélyköteles, úgynevezett szabad felhasználások. Például zeneműveket engedély nélkül elő lehet adni iskolai ünnepségeken, vallási szertartásokon vagy zártkörű összejöveteleken. Színpadi műveket, már meglévő színdarabokat (így az abba foglalt zeneműveket) szabadon elő lehet adni műkedvelő művészeti csoportnak akkor, ha a szövegkönyvhöz vagy a kézirathoz jogszerűen fértek hozzá. Ezek a felsorolt szabad felhasználások viszont csak akkor lehetségesek, ha az előadásnak nem célja a jövedelemszerzés, és a közreműködők sem részesülnek díjazásban
– írta kérdésünkre a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.
Szintén az ingyenes kört erősítik a közkincsnek minősülő alkotások, ezek esetében az eredeti szerző halálától számított 70 évnek kell eltelnie. Ha ez a védelmi idő lezárul, akkor a szerző nevének feltüntetése mellett szabadon felhasználható alkotásokról beszélünk. Az SZTNH elmondása szerint ezt névfeltüntetési jognak nevezzük, amely – ha a szerző már nem él – a kegyeleti jog speciális formájaként fogható fel. Ilyenkor, ha a név feltüntetését a felhasználó elmulasztja, akkor zeneművek esetében a jogutódok vagy akár maga az Artisjus is követelheti a névfeltüntetést.
Megint más a helyzet, amikor nem élőben adják elő az adott művet, hanem hangfelvételt játszanak le koncerten vagy előadáson. Ekkor nem csupán az eredeti szerző halála utáni védelmi jog lejártát kell figyelni, hanem a hangfelvétel keletkezési idejét is. Adódhat olyan helyzet, amikor az eredeti mű már korlátozás nélkül felhasználható közkincs, de a hangfelvételt még szerzői jog védi – mivel stúdióban később újrarögzítették, az újrarögzítés idejétől pedig még nem telt le a védelmi jog.
Amennyiben a fent említett hetven év nem telt le, akkor a nagyjogos felhasználások engedélykötelesnek minősülnek, így a szerző jogutódjai dönthetnek róluk éppúgy, mint korábban a szerző maga.
Ahogy az SZTNH fogalmaz:
A jogutódok minden olyan felhasználást külön engedélyeznek, amellyel kapcsolatban korábban a szerző hozzájárulását kellett kérni. A szerző személyhez fűződő jogait pedig egyfajta kegyeleti jogként gyakorolhatják akkor, ha valaki névfeltüntetési jogot sért, vagy a szerző jó hírnevét rontja a mű átalakításával. Ha azonban a mű közkincsé válik, a jogutódokat sem illetik már e jogok a szerző névfeltüntetési jogán kívül.
Egy könnyűzenei műnél a dalszöveg és a zene összekapcsolt műnek számít, ahol a dalszöveg és a zenei alap külön műnek is minősülhet. Amennyiben csak a szöveget szeretnénk felhasználni, azt akár a dalszövegíróval egyeztetve is megtehetjük, amennyiben azt külön, esetleg irodalmi kötetbe szeretnénk megjelentetni.
Ha viszont új zenei művet szeretnénk belőle készíteni – mondjuk egy remixet –, akkor ehhez engedély kell a zeneszerzőktől, társszerzőktől is. Ezalól kivétel lehet, ha a dalszöveg már korábban is létezett, a zenétől függetlenül született, és a zenei alap csak később íródott hozzá.
Szintén más elbírálás alá eshet egy mű attól függően, hogy milyen formában veszik át és integrálják új alkotásba. Erre nincs általánosnak mondható határérték, függetlenül attól, hogy zenéről vagy szövegről beszélünk. Amikor egy új műben csupán idézetként szerepel a korábbi alkotás, azt mindig az aktuális közeg alapján ítélik meg, hogy milyen elbírálás alá kerül.
Amennyiben nem dominál, és a szerepe kizárólag kiegészítő jellegű, akkor idézetnek számít. Ha ezt meghaladja, és több lesz puszta idézetnél, akkor az adott mű átvételéről beszélünk. Ezalól az iskolai előadások és a kutatások szemléltetéseként való felhasználás a kivétel.
A szerző feltüntetése természetesen ilyenkor is kötelező, a felhasználás pedig nem lehet üzletszerű.
Ha egy dal színdarabba foglalásáról beszélünk, akkor a szerzővel kötött szerződésben azt is rögzíteni kell, hogy hol, mikor és hányszor hangzik el az adott dal. Ha nem csupán előadják, hanem hangfelvétel formájában lejátsszák a darabban, akkor a szerzőkön túl a hangfelvétel tulajdonosától is engedélyt kell kérni, ez lehet a kiadó, vagy ha nem ruházta át a jogokat, akkor maga az előadó.
Rendszeresen visszatérő kérdés művészeti körökben, hogy mettől számít egy mű átiratnak, és meddig számít eredeti alkotásnak vagy inspirációs forrásnak. Az SZTNH szakemberei ezt a következőképpen határozzák meg:
Már meglévő zeneművek színdarabban történő felhasználása – legyen az élő előadás vagy felvétel – feltehetően átdolgozás lesz, mivel új kontextusba helyezi a korábban létrejött alkotást, és új mű jön létre (a színdarab). Engedélyköteles átdolgozásnak minősül adott zenemű olyan megváltoztatása is, amelynek eredménye, bár tartalmaz elemeket az eredeti alkotásból, de olyannyira eltér attól, hogy önálló új, egyéni eredeti műnek minősíthető. Ha az új mű csupán egy korábbi mű által inspirált, de annak jellegzetes elemeit egyáltalán nem tartalmazza, akkor nem szükséges az eredeti szerző hozzájárulása a felhasználáshoz.
Ez után természetesen felmerül az ősi kérdés, a plágium témaköre. Hol húzódik a határ az inspiráció és a lopás között? Erre igazán egzakt arányokat nem tudunk mondani, ezért talán csak a hírhedt, megkérdőjelezhetően Pablo Picassónak tulajdonított idézettel tudjuk elvarrni a szálakat, amely szerint „a jó művész másol, a nagy pedig lop”.
A végeredményt tekintve a legkézenfekvőbb ok, ami miatt egy dal lejátszása az általános jogdíjfizetéstől – vagyis kisjogos felhasználástól – eltérő besorolásba kerül, ha új, eredeti mű születik általa, vagy az alkotásban, amelyben felhasználják, tartalmilag domináns szerepet tölt be. Ebben a helyzetben a szerzők vagy a jogutódok döntésén múlnak a feltételek,
minden más esetben az Artisjus dönt, és szabja a díjazást.
Előbbinek az igazi hátránya, hogy amennyiben a felhasználó vagy az őt képviselő szervezet nem végez pontos kutatást a felhasználása körülményeiről, akkor nem tudja pontosan, hogy kisjogos vagy nagyjogos módon szeretné felhasználni a dalt. Ilyenkor könnyen megeshet, hogy a kisjogos felhasználással járó és az Artisjusnak való kiszámítható összeg kifizetése helyett egy pinceszínházi, ABBA-zenét használó darab húszezres költségvetése húszmillióra ugrik hirtelen, mert a jogosulttól közvetlenül kért engedélyt.
(Borítókép: Az ABBA zenekar tagjai. Fotó: Hulton Archive / Getty Images)