Index Vakbarát Hírportál

Új szobrot emelnek Szentendrén

2023. április 9., vasárnap 12:05 | egy éve frissítve

A szobor költségeinek előteremtése érdekében a Ferenczy Múzeumi Centrum által tavaly decemberben indított és idén március végén záruló, „Dobjuk össze!” közösségi gyűjtés sikeres volt, így akár már a nyár folyamán megvalósulhat a szentendrei Deim Pál térre megálmodott köztéri Deim-szobor.

Deim Pál születésének 90. évfordulója alkalmából 2022-ben a Ferenczy Múzeumi Centrum Szentendre Város Önkormányzata és a Deim Pál Archívum közreműködésével egy köztéri szobor felállítását kezdeményezte a Deim Pál téren, a magyar neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő alakja, Szentendre szülötte előtt tisztelegve – derült ki a múzeum sajtóközleményéből.

A 3 × 3 méteres szobor Deim Pál Tájékozódási plasztika (1976) című műve alapján valósul meg.

Az alkotás a művész egyetlen zománcműveként, köztéri szobortervként született meg a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelepen. 

Összedobták az árat

Több szentendrei művész és ismert ember is kivette a részét a gyűjtés kommunikációs kampányából, de a budapesti Virág Judit Galériával együttműködésben megvalósuló Deim Pál-életmű-kiállítás révén is terjedt a szoborállítás szándéka.

Az így előteremtett több mint hatmillió forint a Ferenczy Múzeumi Centrum és Szentendre város hozzájárulásával kiegészítve elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a szobor kivitelezése a következő időszakban elkezdődjön.

A támogatásokat a szobor alkotóelemeinek gyártása mellett az alapozómunkálatokra, a fémszerkezet létrehozására, a zománctáblák rögzítésére, illetve az állagmegóvás költségeire fordítják.

Rovatok