Az elmúlt 40 év alatt az amerikai Metallicának mérföldkőnek számító himnuszai, kemény lejtői és merész kísérletei is voltak. A thrash metal úttörőiként érdemelték ki hírnevüket, és olyan státuszt teremtettek maguknak, amely jóval nagyobb, mint a stadionok, amelyekben fellépnek. Maratoni turnékat vezettek le, és számos sikeres merchandisingproduktumot (köztük ikonikus pólókat, videójátékot és whiskyt) adtak el. A Metallica sikere nem távolította el a zenekart a gyökereitől: lemezeiken gyakran utalnak személyes eseményekre és hatásokra, és a 72 Seasons című, 11. stúdióalbumon ezek nagyszabásúan, felerősítve érződnek − írja kritikájában a Financial Times. 

A Metallica társalapítója − az összetéveszthetetlenül intenzív stílusú énekes és ritmusgitáros −, James Hetfield a zenekar honlapján magyarázta meg a legújabb nagylemez címét:

Az életünk első 18 éve az, amely az igazi vagy hamis énünket formálja… Felnőttkori tapasztalataink nagy része ezeknek a gyermekkori élményeknek az újrajátszása vagy a rájuk adott reakció.

A borító a gyermekkor és a fiatalság elszenesedett maradványait ábrázolja, és a képek nyersessége ellentétben áll a zene üdítő finomságával; a nyitó, címadó szám teljes gázzal robban be, és adja meg az album alaphangját az eltipró riffekkel és tempóváltásokkal, frappáns és vad szövegekkel, valamint a mámorító, kemény dallamokkal − írja a lap zenekritikusa, Arwa Haider.

Nyilván nem ez az első alkalom, hogy a Metallica megmutatja a harci sérüléseit, de van valami érdekes abban, hogy a zenekar tagjai a hatvanas éveikhez közeledve lemeztelenítik a lelküket. Továbbra is Hetfield maradt az elsődleges dalszerző, és a valós életből származó kihívásokról (beleértve a visszatérését az elvonóra és közelmúltbeli válását) szóló beszámolói élesebbé teszik a Crown of Barbed Wire blueshangsúlyos kitöréseit és a Chasing Light nyomatékos vallomásait. Lenyűgöző lendülettel adja elő a nyers dalszövegeket.

A Metallica, ahelyett hogy az idő előrehaladtával ellágyult volna, inkább még jobban kidolgozta az erejét, és teljesen összeérett felállást alkot. A lemez minden számában megmutatkozik a tagok zenei rátermettsége, beleértve a társalapító dobos Lars Ulrich aprólékos, nyaktörő ütemeit, Rob Trujillo súlyos basszusgroove-jait és Kirk Hammett vad, ékesszóló gitárszólóit.

A thrashes tempó alig lankad, és egyetlen ballada sincs a lemezen, de rengeteg kellemes részletet találunk − beleértve a Lux Æterna gördülékeny refrénjét, amely a Metallica 1983-as debütáló LP-jének, a Kill ’Em Allnak a szövegére utal. A legtöbb dal hosszú, lehetővé téve a hangszeres részek változatosságát. A 11 perces Inamorata fináléja a progresszív rock és a Black Sabbath munkásságának elemeit ötvözi. Úgy tűnik, a lendület soha nem ér véget. A Metallica ennyi idő elteltével is dacosan a fénykorát éli.