Index Vakbarát Hírportál

Megvan a 10. Színházi Olimpia meglepetésprodukciója

2023. április 14., péntek 12:05

A 10. Színházi Olimpia szervezői lerántották a leplet az ünnepélyes megnyitó rendezvény meglepetésprodukciójáról, amely a Kárpát-medence-szerte egyik legnépszerűbb magyar zenekar, a Bagossy Brothers Company lesz.

A Nemzeti Színház szervezésében megvalósuló 10. Színházi Olimpiára 58 országból 400 társulat érkezik 7500 fellépővel – írta meg korábban az Index

A rendezvény hivatalos megnyitója április 15-én 14 órától egészen az esti órákig tart majd. Több helyszínen, számos különleges programmal várják a szervezők az érdeklődőket.  

A nyitórendezvény meglepetésvendége a Bagossy Brothers Company.

Az erdélyi együttes meghívása találkozik a 10. Színházi Olimpia ideájával, amely szerint a fesztiválon részt vevő hazai befogadó színházak egy külföldi produkció mellett egy határon túli magyar színház előadását is vendégül látják, így a Magyarországtól elcsatolt területek magyar nyelvű színházi műhelyei is részesei lehetnek az olimpiának – áll a szervezők közleményében.

Hozzáteszik, hogy a könnyűzenei koncert mellett a világszenzációnak számító Átmentem cirkuszművészeti produkció, hazai és nemzetközi utcaszínházi performance-ok is gazdagítják a 15-ei alkalmat.

Az olimpiai nyitóünnepség 14 órakor hivatalos zászlófelvonással kezdődik a Nemzeti Színháznál, ahol Vidnyánszky Attila, a rendezvénysorozat művészeti vezetője és a Nemzeti Színház vezérigazgatója mond beszédet. Eztán a Pénzügyőr Zenekar, Berecz András, a kaposvári Rippl-Rónai Művészeti intézet hallgatói, a Martonvásári Szent László Huszár Egyesület és a Fehérvári Huszárok közreműködésével elkezdődnek a kulturális programok.

A zászlófelvonás után közvetlenül, a Nemzeti Színház előtt felállított színpadon fellép az SZFE zenekara, DÁNIELFY és Földes László Hobo.

A koncertek szünetében látható lesz a Cia La Tal spanyol utcaszínházi társulat Varázsdoboz című előadása, Toti Toronell Micro-Shakespeare című interaktív színházi játéka, a francia Cie Systeme Paprika kerekeken guruló járgánya, fedélzetén a Kraken Orchestra formációval, a közelben tereli mechanikus lényekből álló csordáját a német foolpool utcaszínház.

A hajóorrban a Déryné Társulatának tagjai a Karzat Színház interaktív óriás társasával várják az érdeklődőket.

19 órától az ünnepélyes megnyitó keretében beszédet mond Theodórosz Terzopulosz, a Színházi Olimpia Nemzetközi Bizottságának alapító elnöke és Vidnyánszky Attila, az idei olimpia művészeti vezetője és a Nemzeti Színház vezérigazgatója, valamint közreműködik Tóth Auguszta, Katona Kinga, Herczegh Péter, Berettyán Sándor, Battai Lili Lujza, Mikita Dorka Júlia, Wettstein Márk, Herczegh Péter, Szarka Tamás és zenekara, Zsuráfszky Zoltán vezetésével a Magyar Nemzeti Táncegyüttes.

AZ ESTÉT A BAGOSSY BROTHERS COMPANY FELLÉPÉSE ÉS EGY TOVÁBBI MEGLEPETÉSPRODUKCIÓ UTÁN A HIPERKARMA KONCERTJE ZÁRJA.

Világszenzáció a Duna felett

A Fővárosi Nagycirkusz szervezésében létrejövő Átmentem produkció a megnyitónap egyik kiemelt eseménye. Az érdemes művész címmel kitüntetett Ifj. Simet László artistaművész a Duna felett kifeszített drótkötélen egyensúlyozva sétál át a folyó egyik partjáról a másikra.

Az egyedülálló produkciót a Belgrád rakpart 18. és a vele ellentétes budai alsó rakpart közötti dunai szakaszon, az Erzsébet- és a Szabadság híd között a rakpartról és e két hídról lehet majd megtekinteni.

A performance 16:30-tól indul, de a Belgrád rakparton, a 18–19. pontlejáró mellett már 15:30-kor elkezdődik az esemény a Danubia Zenekar programjával, akik a cirkuszművészeti produkció alatt is játszanak majd, főként a legnagyobb magyar zeneszerzők, így Erkel, Kodály és Bartók műveit adják majd elő.

14 óra és 19 óra között fesztiválhelyszínné válik a Duna-korzó, a Shakespeare-szobortól a Petőfi-szoborig számos külföldi társulat utcaszínházi produkcióját láthatja a sétáló közönség.

A német Selzen Art extravagáns gólyalábasai békebeli léghajókon, a lengyel Teatr Gryi Ludzie nosztalgikus guruló járgányokon, a Flying Buttresses apró művészei hatalmas túrazsákokkal gyalogosan érkeznek a 10. Színházi Olimpia ünnepélyes megnyitójára.

Az utcaszínházi felvonuláshoz nyolc magyar társulat is csatlakozik: a Langaléta Garabonciások, a Bab társulat, a Bóbita Bábszínház, a Csodamalom, a Kövér Béla Bábszínház, a Mikropódium Családi Bábszínház és az Agostones utcazenészei.

Programjukban óriásbábok sokszínű arzenálja, vásári játékok és gólyalábasok szerepelnek.


Aránytalan zsibvásár, látványpékség

Dömötör András rendező szerint az április 1-jén kezdődő 10. Színházi Olimpia szakmai értelemben egy aránytalan zsibvásár. Látványpékség, limuzinbérlés pár kétesen euforikus órára – írta meg korábban az Index.

A rendező úgy véli, az eltérő világnézetű embereknek együtt kell tudni működni, és nem a nemzeti konzervatív gondolkodással van gondja. És nem ennek a kormánynak a politikájára gondol, amikor ezt leírja.

„Magyar rendezőként, egykori egyetemi tanársegédként, állampolgárként –, hogy a kezdődő színházi olimpia szakmai értelemben egy aránytalan zsibvásár. Látványpékség, limuzinbérlés pár kétesen euforikus órára. És főleg, hogy nem felejthetjük el azt a kulturális rombolást, amit Vidnyánszkyék véghez vittek, és azt a mostanra már nem is leplezett ideológiai kiszorítósdit, amit folytatnak. Mellékes, hogy az ellenkezőjét állítják” – folytatta.

A színházi olimpia égisze alatt zajló (vagy kiszélesedő) önigazolásuk, bármilyen hangos és látványos is: hazugság. Fontos, hogy ezt kimondjuk

– vélekedett Dömötör András.

(Borítókép: Bagossy Brothers Company. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok