Index Vakbarát Hírportál

„Ennyi az élet?” – így emlékezett meg Török Ádámról a művészvilág

2023. április 18., kedd 13:11

A 75 éves korában meghalt Török Ádám fuvolás-énekes, a Mini együttes alapító tagja soha nem akart popsztár lenni, csak a saját muzsikáját akarta játszani – nyilatkozta az Indexnek Tátrai Tibor gitárművész. Horváth Charlie énekes is megszólalt, azt mondta, szerették őt, a szakma is, ami a legfontosabb.

75 éves zenész halálhírét Facebook-oldalán fia, Török Dániel jelentette be. Tátrai Tibor Kossuth-díjas gitárművész az Indexnek azt mondta, hogy Török Ádám soha nem akart popsztár lenni. „Csak a saját muzsikáját akarta játszani, amit egész életében csinált. Az életműve nagyon tisztelendő” – tette hozzá.

Egész életemben szeretettel gondoltam rá, mert igaz, jó ember és barát volt

– mondta Tátrai Tibor.

„Ennyi az élet?” – tette fel a kérdést Horváth Charlie, amikor megkerestük.

1964-ben együtt kezdtük. Eléggé érdekes műfajt csinált. 75 éves volt. Szerették őt, a szakma is, ami a legfontosabb. Jó ember és jó társaság volt. Imádtam Gyugyót!

– fogalmazott Horváth Charlie. Hozzátette, csütörtökön tartanak egy megemlékezést, gyertyával. Csak zenészek lesznek ott.

Volt valami megnyugtató a jelenlétében

Poós Zoltán költő az Indexnek elmondta, hogy egy néhány évvel ezelőtti egy irodalmi estjén Török Ádám volt a vendég. „Nem én szerveztem, Ádámmal sem beszélt előzetesen, őszintén szólva elképzelni sem tudtam, hogy valósul majd ez meg, azzal nyugtattam magam, hogy az irodalmiesteknek szinte mindig van egyfajta bájos esetlegessége.

Ahogy Ádám benyitott, onnan hirtelen minden működni kezdett, minden kapott egy megnyugtató fényesárnyalatot. Ádám egyszemélyes szettel állt elő, voltak nála alapok, erősítő, hangfal, mikrofon, fuvola. Úgy lépett be a műsorba, olyan természetességgel kapcsolódott a beszélgetésbe, mintha ezt kigyakoroltuk volna.

„Persze mindig is volt valami megnyugtató a jelenlétében, valahogy úgy, ahogy a Tabán lankáin az öreg Hendreynek, akiről az Omega a Szexapó című számát írta” – tette hozzá Poós Zoltán. 

Török Ádám öntörvényű, innovatív művész volt, aki bármikor maga köré ültette a legjobb zenészeket, és abból nagy evés, nagy ivászat, nagy zenélés, nagy csajozás lett. Ádám számára az élet is afféle örömzenélésnek tűnt, beszáll, fújt egyet, hé-hé, ho-hó!

„Derűje, szeretete egyensúlyt teremtett a magyar pop energetikai terében, számára minden dzsemmelés volt, a halászlékészítés egy főző szessön, a zenélés pedig párbeszéd, a másikra való odafigyelés” – folytatta a költő, majd arról beszélt, hogy zenekarával, a Minivel nemcsak zseniális kislemezeket jelentetett meg a hetvenes évek első felében, és briliáns nagylemezeket az évtizedvégén, ő volt az, akit ha megláttunk a Tabánban, a Batthyány téren, a Bemrakparton, akkor – ahogy az Úton a Föld felé című dalban énekelte –, ott mindent átjárt a meleg, a nyugalom, és a fény.

„Örökre megállt a gőzhajó”

Pályatársai, barátai, ismerősei a Facebookon emlékeznek Török Ádámra. Deák Bill Gyula énekes azt írta: „Nyugodj békében, drága Ádi, legyen neked könnyű a föld!”

Örökre megállt a gőzhajó

– kezdte írását Mándoki László.

„Gyugyó, ahogy mi, zenészek őt hívtuk, elaludt tegnap, és ma reggel már ott kopogott a felhők feletti próbaterem ajtaján, ahol Jimi és Miles már próbáltak. Török Ádám ikonikus legendája a magyar Prog Rock világnak. Törte mindannyiunknak az utat. (…) Ha az kifejezés mély töltettel létezik, hogy »óriási vaker«, hát az a drága Gyugyóra lett kitalálva” – folytatta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett hetvenéves énekes, aki már kissrácként is példaképének tekintette Török Ádámot.

Szigeti Ferenc zenész, gitáros, zeneszerző így emlékezett:

Istenem, most szombaton még felköszöntött a születésnapomon, ahogy szokott, figyelmesen és kedvesen. Felfoghatatlan. »Török bácsi«, ahogyan ő hívta magát az utóbbi években, nekünk meg Gyugyó. A magyar undeground rockzene igazi, hiteles alakja, hőse volt. Mindig a saját útját járta, utánozhatatlan, egyedi stílusa és a remek fuvolázása, énektudása emelte magasba és tartotta őt a hazai zenei élet meghatározó alakjai között. Zenéje, emléke örökre itt marad velünk. Elment a gőzhajó. Nyugodj békében, Ádám.

Stekovics Gáspár festőművész szintén Facebookon posztolt a zenészről:

Gyugyó, Török bácsi, Ádikám!

A rockzene utolsó Kereszteslovagja ma végleg felszállt arra a bizonyos Gőzhajóra.

Jó utat, drága Barátom, és nagyon köszönök mindent…

Turczi István író, költő azt írta, „az egész magyar zenei élet és minden zenebarát megrendüléssel értesült a szomorú hírről, hogy 75 éves korában elhunyt Török Ádám, a magyar rock állócsillaga, az egyik leginvenciózusabb és legalázatosabb fuvolaművész, korunk meghatározó hazai zenei személyisége. Ádi, mindig hiányozni fogsz. A Mini általad lett óriás. A képen a nagyszerű baráttal, Papp Gyulával örülünk egymásnak.”

Eckhardt Balázs rendező az alábbi bejegyzést posztolta:

Pár hete még előkaptam a telefonomat, amikor búcsúzott tőlünk, a színpadról. De nem tudtam, hogy a színpadtól köszön el… végleg. Találd meg az égi zenekart és az örök boldogságot, Török Ádám.

Gréczy Zsolt, a DK parlamenti képviselője így emlékezett: „Meghalt Török Ádám. A Mini együttes alapítója, lelke, a magyar dzsesszrock egyik pillére. Épp jubileumi koncertre készült. A Bem rockpart és a Tabán csendesebb lesz nélküle. Egy laza, bohém figura a régi világból.”

(Borítókép: Török Ádám 2008 márciusában. Fotó: Mohai Balázs / MTI)

Rovatok