Index Vakbarát Hírportál

Az egyik zenészük a fronton harcol, egy korábbi táncosuk pedig elesett a háborúban, most Magyarországon turnéznak

2023. április 18., kedd 17:15 | aznap frissítve

A földkerekség egyik leghíresebb néptáncegyüttese, a Virsky – Ukrán Állami Népi Együttes 1990 és 2015 után újból fellép Magyarországon. A 85. születésnapját ünneplő társulat már több mint hetven országban vendégszerepelt világszerte, most pedig 13 alkalommal lesz látható április 30-ig az egyedi táncprodukció Kecskeméten, Pécsen, Győrben, Gödöllőn és kétszer Budapesten, az Erkel Színházban. Viktor Zavodszkij, az együttes vezetője exkluzív interjút adott az Indexnek. Az egyik zenészük a fronton harcol, egy korábbi táncosuk pedig elesett a háborúban.

Kezdjük ott, hogy tulajdonképpen bajban vagyunk a helyes írásmóddal, hiszen világszerte Virsky néven ismerik az ukrán állami népi együttest, az együttest azonban Pavlo (Pavel) Virszkij és Mikola (Nyikolaj) Bolotov alapította 1937-ben. Akármi is a helyes írásmód, a Virsky célja olyan táncprodukciók koreografálása, amelyek ötvözik az ukrán történelmi tánchagyományokat és az új táncstílusokat. Lélegzetelállító, hihetetlen, a gravitációt meghazudtoló művészet – a Virskynél a varázslat maga a realitás! Ilyen és ehhez hasonló szalagcímek jelentek meg az elmúlt évtizedekben a nagy világlapokban a Virsky vendégszerepléseit méltatva.

Nálunk vendégszerepel a Virsky

Most azonban, 2023 áprilisában vakok, süketek és érzéketlenek lennénk, ha nem vennénk tudomást a lassan 14. hónapja tartó ukrajnai háborúról, az orosz invázióról, amely felforgatta az együttes életét.

Viktor Zavodszkij, az együttes vezetője kérdésünkre beszélt a 2023-as turné geneziséről is: ahogy elkezdődött az invázió, elővették a repertoárjukból a hősi és hazafias tartalmú táncaikat, és azokat tűzték műsorra. 2022. február 24-én, amikor kitört a háború, az együttes Kijevben tartózkodott, az invázió napjáig menetrendszerűen tartották az előadásaikat. Aztán amikor az orosz tankok megindultak, egy hétre felfüggesztették a tevékenységüket, többek között azért is, mert a táncosaik, zenészeik egy része nem Kijevben lakik, és haza kellett menniük a családjukhoz. De gyorsan összeszedték magukat, és újra felvették a munkát.

Ez az esetükben azt jelentette, hogy megkezdték a Szolidaritási turnéra keresztelt európai fellépéssorozatukat, viszonylag csökkentett, 84 fős létszámmal.

Majd miután visszatértek Kijevbe, igyekeztek úgy dolgozni, mintha az élet visszatért volna a rendes kerékvágásba. Folytatták a próbákat, bár a légiriadók gyakran megszakítják a gyakorlást. Mindez természetesen kihat a táncosok fizikai és pszichikai állapotára.

Az együttes aktívan kiveszi a részét a honvédelemből. Egyik zenészük, Dmitro Cseberko önkéntesként bevonult a hadseregbe, és harcolt Liszicsanszknál és Szeverodonyecknél, egy már visszavonult táncosuk, Szerhij Skvarcsenko pedig sajnálatos módon elesett a fronton. Egy hónapja volt a temetése. Az élet azonban megy tovább, Miroszlav Vantuh, az együttes művészeti vezetője kidolgozta az Út a győzelemig című produkciót, amelyet Magyarországra is elhoznak. Viktor Zavodszkij, az együttes vezetője exkluzív interjút adott az Indexnek.

Átvészelték a történelem viharait

Több mint 85 éve alakította meg az együttest Pavlo Virszkij, aki 1975-ben bekövetkezett haláláig irányította a társulatot. Hogyan vészelte át a történelem viharait, a rendszer- és országváltásokat a Virsky? 

Az együttes 1937-es megalakulása után a híres koreográfus, előadóművész és tanár Pavlo Pavlovics Virszkij színpadra vitte az ukrán folklórra, történelemre, illetve az ukránok életére jellemző jeleneteket. A mesternek sikerült olyan programot létrehoznia, amely azóta is rezonál az emberek lelkében és szívében, és nem irritálta egyik politikai rendszert sem. Véleményünk szerint ez a legfőbb magyarázata a kollektíva létezésének és töretlen népszerűségének. Táncosaink és zenészeink kreativitása és zsenialitása révén a nézők, a népek megismerték Ukrajnát és kultúráját.

Amikor az együttes megalakult, még a Szovjetunió volt a hazája, aztán Ukrajna, most pedig dúl a háború. Ez hogyan tükröződik az együttes műsorában? Jóllehet, úgy tudjuk, a műsor 85 éve alapvetően változatlan.

Az együttes műsorában a létrejöttétől napjainkig a repertoárt jórészt ukrán táncok alkotják. Fennállásunk évtizedei alatt a koncertprogramba a világ népeinek táncait is beiktattuk, annak függvényében, hogy éppen hol léptünk fel. Ezek bekerültek a repertoárba, hiszen a közönség körében nagy sikert arattak. A háború alatt az együttes azonban kizárólag ukrán táncokat ad elő Ukrajnában és külföldön. A közönség ismeri és szereti ezeket. Végül is a kollektíva repertoárja több mint ötven táncot tartalmaz ukrán művekből. Három egész estét betöltő műsorunk van, amelyeket időről időre felújítunk és bepróbálunk.

Hogyan toborozzák a táncosaikat, és hol van a bázisuk a háború idején?

A csapat művészeti vezetője, Miroszlav Vantuh 21 éve létrehozta az iskolánkat, ahol kétszáz tehetséges gyerek tanul. Ezek a gyerekek szigorú felvételi vizsgán, kreatív válogatáson esnek át. Miután véget ér a vizsga, a legjobb, a legtehetségesebb diákok lépnek be az együttes koreográfiai stúdiójába. A tanfolyam befejezése után a stúdió legjobb diákjai kreatív pályázaton vesznek részt, és azok nyerteseiből töltjük fel az együttes csapatát. Az együttes, a stúdió és az iskola székhelye egy speciálisan épített helyiségben, a Nemzeti Művészeti Múzeum komplexumában található, és minden szükséges feltétellel rendelkezik a tanuláshoz és a kreativitáshoz.

Egy ukrán és egy orosz virtuóz

Virszkij és Mojszejev, a másik nagy szovjet néptáncos ismerte egymást? Milyen volt a kapcsolatuk?

Virszkij és Igor Alekszandrovics Mojszejev zseniális koreográfus volt, csodálatos csapatokat alapított és irányított, és természetesen ismerték egymást. Mindössze egy év volt közöttük, Virszkij 1905-ben, Mojszejev 1906-ban született. A művészetben az egészséges verseny elősegíti az újdonságok megjelenését, mindez nagyon fontos a kreatív ötletek, technológiák, a művészi termék létrehozásában. Ez a két csapat természetesen versenyzett egymással, ahogy a menedzsereik, koreográfusaik is, és ennek a versenynek a közönség élvezte a gyümölcseit.

Úgy tudjuk, az együttes nagyszabású koncertet adott Kijevben március 24-én, tizenhárom hónappal a háború kitörése után. Hogyan hat a háború az együttes életére?

A háború alatt az együttes művészgárdája, az egész csapat összezárta sorait. Töretlen az Ukrajna győzelmébe vetett bizalmunk, ami a háború legelejétől lehetővé tette az aktív koncertéletet Ukrajnában és külföldön. Jelenleg járjuk Európát. Tavaly tizenöt nagy sikerű jótékonysági koncerttel járultunk hozzá a honvédelemhez, a humanitárius gondok megoldásához, valamint a természetvédelemhez és az ukrán kulturális örökség megóvásához.

Hány fellépésük van egy évben? Honnan érkeznek Magyarországra, és hol folytatják a turnéjukat?

Az együttes évente több mint 80 koncertet ad, és közreműködik különböző művészeti projektek, fesztiválok, versenyek, mesterkurzusok programjában, továbbá aktív szerepet játszik az ukrán koreográfia, a nemzeti kultúra megőrzésében és fejlesztésében. Az ukrajnai koncertek sorozata után az együttes turnéra indult, Magyarországon összesen 14 előadást tervez. Miután visszatér Ukrajnába, több koncertet ad Kijevben, Csernyihivben, Cserkassziban, majd két hónapos japán turné következik.

Kecskeméttől az Erkel Színházig

A 84 főből álló világhírű társulat, a Virsky Ukrán Állami Népi Együttes 2023. április 30-ig látható Magyarország nagyvárosaiban. A lélegzetelállító, a fizika törvényeit meghazudtoló és minden nemében egyedülálló produkció mottója: VIRSKY – A név, amely átírta a tánctörténelmet!

Az előadások időtartama 2x50 perc.

A magyarországi turné állomásai:

2023. IV. 17. – Kecskemét, a Hírös Agórája
2023. IV. 18. – Pécs, Kodály Központ
2023. IV. 19. – Győr, Olimpiai Sportpark – Multicsarnok
2023. IV. 20. – Gödöllő, Művészetek Háza
2023. IV. 21. – Budapest, Erkel Színház
2023. IV. 22. – Budapest, Erkel Színház

2023.04.23. – Debrecen, Kölcsey Központ

2023.04.24. – Keszthely, Balaton Színház

2023.04.25. – Szekszárd, Babits Mihály Kulturális Központ

2023.04.26. – Békéscsaba, Csabagyöngye

2023.04.27. – Miskolc, Művészetek Háza

2023.04.28. – Szombathely, Agora Savaria

2023.04.29. – Szolnok, Aba Novák Kulturális Központ

(Borítókép: A Virsky Ukrán Nemzeti Néptáncegyüttes a berlini Friedrichstadtpalastban 2022. április 20-án. Fotó: Christophe Gateau / picture alliance / Getty Images)

Rovatok