Pikali Gerda vitalitását a színészetébe is beleviszi. Amíg egy másik személyiség megformálásán dolgozik, addig a hétköznapi életéből kilép, a saját gondjait leteszi. Addig azok pihennek, így amikor visszaér hozzájuk, sokkal könnyebben megoldódnak, mondta az Indexnek. A színpad számára terápia és önismeret is. Úgy érzi, a helyén van. Most még inkább, hiszen márciusban Jászai Mari-díjas lett.
Pikali Gerda életenergiáját sms-ezés közben is éreztem, pedig még csak szerveztük az interjút, mégis jókedvem lett. Bearanyozta a ködös kedd reggelt, amikor a 4-es, 6-os villamoson zötyögtem. Amikor sor került a beszélgetésre, ezt megosztottam vele, megköszöntem, majd arról érdeklődtem, honnan ered ez a fajta pozitivitása.
Ez alapjegyem, ilyen vagyok
– vágta rá.
Azt mondja, az életét is így próbálja élni, mindenkihez nagyon pozitívan viszonyulva. Néha észre sem veszi, hogy mások napját be tudja aranyozni.
Amikor a szüleivel beszélget, rendre szóba kerül, mennyire büszkék rá, hogy megtalálta azt, amiben jó tud lenni, amiben kiteljesedhet. Féltették, mert valószínűleg tisztában voltak azzal, hogy nehéz szakmát akar választani.
Szerintem mindenkinek olyan foglalkozást kellene találni, amit szeret, mert azt mindig jól lehet csinálni. A gyerekeimet is efelé próbálom terelni.
Felidézte, hogy a családi otthon melegén túl volt egy másik hely, ahol finoman terelték, kedvesen támogatták. Három gimnáziumi tanára gondoskodott arról, hogy a tehetségét ne jogászként, a bíróság előtt, hanem egy másik, nagyobb, szélesebb közönség előtt kamatoztassa. Ő pedig hallgatott rájuk. Elindult azon az úton, amit a nagy hódmezővásárhelyi elődei – Bessenyei Ferenc, Gombos Kati és Antal Imre – már bejártak.
Vannak hullámvölgyek, de a fényt legalább mindig lehet látni, fogalmaz. Vagyis a hite sose hagyja el, mert tudja, nincs lehetetlen, mindent meg tud csinálni. Ehhez viszont nagy adag szorgalom és alázat kell.
Alázat a munka, önmagunk és mások iránt. Meg türelem, adjunk időt magunknak, hogy valami létrejöhessen
– vallja.
A színésznő hite gyerekkorában erős megpróbáltatáson ment keresztül. Eddig 13 műtéten esett át egy makacs füldaganat miatt, ami tizenkét éves korában jelent meg először. Az orvosok bármennyire próbálták eltávolítani, folyton kiújult. Így a gyerekkora felét kórházban töltötte. Finoman fogalmazva sem voltak túl fényesek a kilátásai. Egy idő múlva viszont megtanult együtt élni a betegségével. Elfogadta, hogy az élete része lett. És megtanulta, hogyan lehet kihozni a legjobbat abból a helyzetből.
Biztos más ember lennék, ha ez nem történik meg velem az életemben. Kellett ez az időszak, de ezt csak utólag értettem meg. Értelmet nyert, hogy ez csupán egy darabja az életem kirakósának. Igaz, eléggé meghatározta a gyerekkoromat. És már huszonhárom éve történt. Megtanultam, hogy nagyon kell figyelni magunkra. Vigyázni a hangunkra, az egészségünkre.
Tinédzser korában a nővé válás folyamata kimaradt az életéből, de a színművészeti főiskolán ezernyi dolgot megtapasztalt. Nővé és felnőtté is ott vált. Csodálatos dolognak tartja, hogy a színházi szerepei hozzásegítették ahhoz, hogy elfogadja önmagát. Ezáltal önazonos lett, a személyisége és a lelke is fejlődött.
A József Attila Színházban hamarosan bemutatják a Sírpiknik című előadást. A Guelmino Sándor által rendezett színdarab története szerint van három nő (Pikali Gerda, Fehér Anna és Szabó Gabi – a szerk.), akik régóta barátok. Az életükbe egyszer csak belép egy férfi. Olyan kérdéseket feszeget, hogy miközben tartunk a magánytól, ki merünk-e lépni az ismeretlenbe, hogy új társat leljünk. Megbocsátunk-e magunknak, ha a veszteség után újra merjük kezdeni. Van három nő, régi barátság, aztán belép egy férfi az életükbe.
Pikali Gerda Lucilt alakítja, akit a férje rendszeresen megcsal. Karakterének állandóan visszajelzésre van szüksége. Az elmúlást, a halált látszólag jól viseli, a végén mégis ő lesz az, aki emiatt megreccsen. Ennek ellenére szép útja van a darabban, állítja a színésznő.
„Megható és gyönyörű történet, amely tele van humorral, női dolgokkal, női problémákkal. A három nő ugyanis a hullámvölgyek közepette is erősíti és támogatja egymást. Külön öröm, hogy a két kolléganőmmel, Fehér Annával és Szabó Gabival nemcsak a színpadon, de a privát életben is jó barátnők vagyunk. A próbák mindig vidáman telnek, rengeteg nevetéssel” – mondta.
Amikor nézem a többieket, akkorákat kacagok, hogy mindig rám szólnak, ne nevessek már annyit, mert nem tudnak továbbmenni. Ilyenkor mindig azt mondom: én most néző vagyok, és kikérem magamnak, hogy nem reagálhatok!
Pikali Gerda Blaha Lujza vér szerinti rokona. Ezt a nagymamája közölte vele egy családi ebédnél, amikor a színművészetin harmadéves volt. A családi képek, amelyeken Blaha Lujza is rajta van, még most is egy dobozban lapulnak. A színésznőt akkor annyira sokkolta a hír, hogy a fotókat azóta sem nézte meg. Az okát ő sem érti.
Ez olyan nagy dolog, hogy azóta sem mertem feldolgozni. Megragadtam benne. A vérvonal újabb értelmet adott az életemnek. Ja, hogy ezért mentem efelé! A színészet tehát a véremben van, és ezért vált a hivatásommá.
Amióta tudja ezt, azóta a Blaha Lujza tér már nem csak egy megálló a sok közül. Amikor a 4-es, 6-os villamosról itt száll le, mindig másként dobban a szíve.
Ha a Blaha Lujza térnél felszállunk a villamosra, és a Jászai Mari térnél leszállunk, akkor több szempontból is különleges helyszínre érkezünk. Egyrészt ez a színésznő egyik kedvenc helye a városban. Főiskolásként ugyanis rengeteg időt töltött itt, és rendszeresen beleveszett a látványba.
Az ember csak nézi, és úgy marad. A Margit hídon állva Budapest olyan, mint egy mesevilág.
Pikali Gerda szakmailag újabb mérföldkőhöz érkezett.
Csak tele van a szívem. De még nem tudatosult bennem, hogy Jászai Mari-díjas lettem. Egyszerűen boldog vagyok. Hálás a sorsnak meg az embereknek, akik észrevesznek ebben a szakmában. És azoknak, akik támogatnak, akik hisznek bennem.
Hozzátette, hogy a díjak és elismerések építgetik a lelkét, hogy jó az irány. Pozitív lendületet és megerősítést adnak neki abban, hogy igen, érdemes volt éjszakánként fönnmaradni, rengeteget tanulni, gyakorolni, nem hagyni annyiban. Amikor megtudta a hírt, a gimnáziumi tanárait is felhívta, akik mindig mindenben támogatták. Köszönetet mondott nekik. Kivéve Földessy Ferencnek, aki már nem él. „Ő volt az, aki mindig Jászainak hívott. Akkor nem értettem, miért, most már igen.”
(Borítókép: Pikali Gerda 2014. március 5-én. Fotó: Zih Zsolt / MTI)