Index Vakbarát Hírportál

Történelemhamisítással vádolják a Netflixet

2023. április 22., szombat 15:41

Adele James főszereplésével érkezik a Netflix új dokumentumfilm-drámája, mely Egyiptom egyik leghíresebb uralkodójának, Kleopátrának az életét dolgozza fel. Mikor kiderült, hogy a címszerepet fekete színésznő fogja játszani, Egyiptomban többen is nemtetszésüket fejezték ki, valamint a film betiltását kérték. A készítők válasza sem váratott sokat magára.

Jada Pinkett Smith produceri kezei közül érkezik a Netflix talán legnagyobb idei botránya, az új Kleopátra-film. Az alkotás, mely drámai formában, dokumentarista szemléleten keresztül dolgozza fel a Krisztus előtti első században uralkodó fáraó történetét, súlyos kritikák kereszttüzében áll a kezdetektől, és a kritikák leginkább a cselekmény otthonául szolgáló Egyiptomból érkeznek.

A felháborodás oka ahhoz a régóta kutatott kérdéshez kötődik, hogy az uralkodónő vajon milyen etnikumú volt pontosan.

Míg az ország vezető tudósai azzal érvelnek, hogy a fáraó görög–macedón gyökerekkel bírt, ezért bőrszínét tekintve fehér kellett hogy legyen, addig más kutatók úgy vélik, nyolc generáció távlatából ezt lehetetlen pontosan meghatározni – főként, hogy Kleopátra anyjának személye a minden kétséget kizáró források hiányában a mai napig vita tárgyát képzi.

Fekete volt-e Kleopátra? 

Los Angeles Times cikke szerint Tina Gharavi filmes szakember úgy fogalmazott a kérdésben:

Háromszáz év után bizton kijelenthetjük, hogy Kleopátra egyiptomi volt. Semmivel sem volt jobban görög vagy macedón, mint Rita Wilson vagy Jennifer Aniston. Mind egy teljes generációra vannak a valódi görögségtől. Miközben kutattam, rájöttem, hogy mekkora politikai lépés volna, ha Kleopátrát egy fekete színésznő alakítaná. Számomra az, hogy az emberek mekkora tévedésben voltak idáig – a filmtörténelemben Theda Barától Monica Bellucciig, most pedig a szerepért való versenyben Angelina Jolie-val és Gal Gadottal –, csak még inkább meggyőzött, hogy nekünk jobban kell csinálnunk.

A sorozat készítői a Ptolemaida-dinasztia utolsó uralkodójának szerepére Adele James brit színésznőt kérték fel. James etnikailag vegyes felmenőkkel bír, ettől függetlenül a Kleopátra görög mivoltához ragaszkodó körök történelemhamisításnak és Egyiptom kulturális öröksége elleni közvetlen támadásnak élték meg a választást. 

Dr. Zahi Hawass, az ország vezető egyiptológusa, régiségügyekért felelős korábbi államtitkár szerint Kleopátra feketeként való ábrázolása egy átverés.

Kleopátra görög volt, ebből következik, hogy világos bőrű és nem fekete... a Netflix szándékos provokációt hajt végre, zavart kelt, hamis és megtévesztő információkat terjeszt azzal, hogy azt állítja, az egyiptomi civilizáció eredendően fekete.

A kutató elmondása szerint ismertek fekete egyiptomi uralkodók is, a 25. dinasztia, a Kusita Királyság tagjai, ellenben ők Krisztus előtt 747 és 656 között éltek, aminek semmi köze Kleopátrához. A fáraó közel hatszáz évvel később született Alexandriában, a görög nyelvű Ptolemaida-dinasztiában. Az egyiptológusok egyetértenek abban, hogy az uralkodónő görög–macedón gyökerekkel bírt apai ágról, azonban szülőanyjáról keveset tudnak. A kutatók szerint az tényleg elképzelhető, hogy ő Afrika más területeiről származott – írja a Los Angeles Times.

Tömeges ellenállás

Tina Gharavi többek között erre alapozza elképzelését, valamint arra, hogy a görög–macedón gyökerű uralkodóházban Kleopátra nyolc generációra van eredendően európai felmenőitől, ami szerinte valótlanná teszi, hogy a fáraónő fehér legyen.

Míg filmes oldalon több alkotó is kiáll a Netflix szereposztása mellett, addig az egyiptomi emberek jelentős része felháborodásának ad hangot a szerintük történelemhamisító sorozat miatt. Az alkotás és a Kleopátrát alakító színésznő is olyan támadáshullámmal kellett szembenézzen az online térben, hogy a Netflixnek muszáj volt blokkolni a kommenteket a YouTube-on a trailer alatt, míg Adele James egy Twitter-posztban írta meg, hogy bárkit, aki zaklatja, azonnal letilt.

Mahmoud al-Semary egyiptomi ügyvéd eközben hivatalos panaszt tett az ügyészségnél,

és arra kérte őket, hogy blokkolják az egész Netflixet az országban.

Semary azzal érvelt, hogy a sorozat Egyiptom népének identitásába gázol bele, és eltorzítja a valóságot.

A 2023. május 10-re tervezett premiert mindezektől függetlenül a streamingóriás eddig nem halasztotta el. A cég a kérdésben nem volt hajlandó nyilatkozni a Los Angeles Timesnak.

Rovatok