Új kortárs kiállítóteret nyitottak meg Balatonfüreden. A területfejlesztési miniszter szombaton a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program támogatásával megvalósult Modern Műtár megnyitóján tartott beszédet.
Navracsics Tibor a megnyitón hangsúlyozta, a kultúra a gazdasági növekedésnek, egy térség összetartozásának és a közösségek kohéziójának, megteremtésének, fenntartásának, valamint erősítésének motorja is.
Megjegyezte, hogy az Európa kulturális fővárosa kezdeményezés annak negyvenéves története során mindig többet jelentett mint egyszerűen kulturális programok megrendezése és a szabadidő hasznos eltöltése.
Törekvés volt, hogy a kultúra közösségteremtő erejére építve többet adjon a térségben lakóknak, mint pusztán jó hangulatú fesztiválok sorozata
– mondta a miniszter.
Navracsics Tibor az EKF-program térségi szerepéről szólva rámutatott, a Bakony-Balaton régió és azon belül is Veszprém, Balatonfüred, illetve Balatonalmádi környéke az itt élőknek nem is három különböző város, hiszen nemzedékek alatt a családok, a munkahelyek, az üdülés révén egy térséggé vált – írta az MTI.
Navracsics Tibor az újonnan létrejött Modern Műtárt méltatva jelezte, az épület egyfajta időbeli hidat teremt a kétszáz évvel ezelőtti és a mostani Balatonfüred között.
Az épített környezet és a magángyűjtemény műalkotásai között körbenézve meglátható, hogy mitől vagyunk mi, magyarok európaiak, és hogy mitől vagyunk az európaiságban is magyarok
– tette hozzá.
Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, Balatonfüreden mindig vannak tervek, víziók, ötletek és javaslatok, és van egy csapat, amely megvalósítja azokat. Egy olyan csapat, amely mindig hoz újat, de védi a régit is.
Bóka István (Fidesz–KDNP), a tóparti város polgármestere úgy fogalmazott, Balatonfüred, a Balaton, Magyarország, de talán Európa számára is egyedülálló dolog jött létre az új kortárs kiállítótérrel.
A kiállítóteret megnyitó Geskó Judit művészettörténész arról beszélt, hogy a gyűjtők – Szöllősi-Nagy András hidrológusprofesszor és Nemes Judit festőművész házaspár – sikeresen gondolták végig a Balaton-parti pihenéssel együtt járó örömök egyik lényegét: „magaskultúrát csempészni a csinos strandpapucsok mellé”.
„Az új műtár azt is megmutatja, hogy a művészetekben létezik olyan kapocs, amely összeköti a civilizációkat, a nemzeteket, a múzeumokat, mert a műalkotások hatását mindenki érzi” – tette hozzá.
Szöllősi-Nagy András a megnyitó végén köszönet mondott a Modern Műtár létrejöttében közreműködőknek, és bejelentette,
június 23-án, a múzeumok éjszakáján az épület harmadik emeletén a századik életévébe lépett Vera Molnár életművét bemutató kiállítás nyílik.
A szervezők korábbi tájékoztatása szerint az Európa összeköt elnevezésű, bemutatkozó képzőművészeti tárlatba Rényi András kurátor Bob Bonies, Carlos Cruz-Diez, Haász István, Hantai Simon, Anna Mark, Maurer Dóra, Marta Pan és Luis Tomasello műveit válogatta be.
A műtárban látható fotókiállítás kurátora, Somosi Rita Brassai, Paul Alamssy, Benkő Imre, Lucien Hervé, Kerekes Gábor, Kinszki Imre és Sugár Kata munkáit tárja a közönség elé.