Index Vakbarát Hírportál

A Barba Negra törölte a Beatrice koncertjét

2023. április 26., szerda 08:07

Április 28-án a Barba Negrában lépett volna fel a Beatrice, ám mindeközben felkérést kaptak, hogy május elsején ők zárják a Tabán fesztivált. A Barba Negra szakmaiatlanságra hivatkozva úgy döntött, lemondja az együttes fellépését, ugyanis „a közönség felé is inkorrekt, hogy három napon belül két rendezvényen is megnézheti az ünneplő zenekart, amiből az egyik ingyenes, a másik fizetős”.

Ezúton közöljük veletek, hogy a péntekre tervezett Barba Negrá-s koncertünk elmarad! Januárban hirdettük meg az eseményt, melyre szemmel láthatóan nagy volt az érdeklődés. Időközben felkérést kaptunk, hogy mi zárjuk május elsején a budapesti Tabán fesztivált, melynek az elmúlt húsz évben mi voltunk az egyetlen állandó fellépője – írta közösségi oldalán az együttes.

Tudtuk, hogy két ugyanolyan koncertet nem korrekt dolog bemutatni három nap alatt a fővárosban, ezért teljesen más tematikát terveztünk az eseményekre. A Barba Negrában a zenekar korai éveinek ikonikus dalai vitték volna a műsor gerincét, míg a Tabánban a Beatrice zeneiségének esszenciájának bemutatása (lesz) a célunk. A két koncert hangulatát, látványát, stábját, dalait – köztük a most 30 éves Vidám Magyarok lemez rég nem játszott dalait – erre a két tematikára építettük fel, bízva abban, hogy kedvezünk minden minket követő korosztálynak – teszik hozzá a közleményben.

Mint kiderült, a napokban több félreértés is adódott a zenekar és a klub kommunikációjában, melynek eredményeként a Barba Negra törölte az április 28-i eseményt.

 A bejegyzés végén leszögezik, hogy a klub a megváltott jegyek árát automatikusan visszautalja.

A Barba Negra honlapja szerint „szakmaiatlan, és a közönség felé is inkorrekt, hogy három napon belül két rendezvényen is megnézheti az ünneplő zenekart, amiből az egyik ingyenes, a másik fizetős”. Ennek fényében döntöttek úgy, hogy a tervezett koncertet törlik, a zenekarnak pedig boldog születésnapot kívánnak, arra biztatva közönségüket, ha van lehetőségük, látogassák meg az ingyenes koncertet a Tabánban.

(Borítókép: Nagy Feró és a Beatrice lép fel a Szent István-napi programsorozathoz kapcsolódó Retro Tabán koncerten 2022. augusztus 18-án. Fotó: Kovács Attila / MTI)

Rovatok