Tasnádi István szerint a Budapest Nagyregény hajmeresztő vállalkozásnak tűnik, mert még egyikük sem csinált ilyet. Őt dramaturgként épp ez izgatja ebben: az újdonság és a kihívás. Úgy véli, hogy ez a folyamat sok türelmet és nyitottságot igényel az íróktól, hiszen nem zárkózhatnak a négy fal közé. Szerencsére eddig jól bírják a gyűrődést.
Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára Budapest főváros nagyszabású irodalmi alkotást hoz létre. Huszonhárom kortárs magyar író és a fővárosi kerületek közös alkotófolyamata vette kezdetét tavaly novemberben.
Ennek eredményeként jelenik meg 2023 novemberében a 23 fejezetből álló Budapest Nagyregény.
A mű közösségi, összművészeti események sorozatával dolgozza fel – civilek és huszonhárom kortárs író bevonásával – a főváros másfél évszázados történetét. A program nyitórendezvénye helytörténeti elemekkel, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár együttműködésével valósul meg – írta korábban az Index.
A kerületi fejezetek megírására felkért 23 kortárs író februárban workshop keretében elkezdte a Budapest Nagyregény előkészítését, Tasnádi István dramaturgi iránymutatása mellett a történetek kidolgozásának játékszabályait fektették le.
Tasnádi István most a Literának elmondta, hogy szerinte azért őt kérték fel a feladatra, mert televíziós sorozatok fejlesztése során már több íróval is dolgozott együtt, ahol a cselekményt, a fordulatokat, a karaktereket közösen találták ki. Ez azonban most más munka, hiszen itt mindegyik író önállóan dolgozik egy-egy kerületen, a saját – talált vagy kitalált – történetét mondja el, és neki ezekbe az alakuló szövegekbe kell néha belekandikálnia, és felhívni a szerző figyelmét az esetleges kapcsolódási lehetőségekre. Ha pedig nem adja magát a kapcsolódás, akkor javasolni egy átívelő szálat, visszatérő motívumot vagy karaktert.
Az a céljuk, hogy az egyes fejezetek párhuzamos írása közben organikusan alakuljon ki egy nagy budapesti történet.
Voltak bizonyos alapvetések, ami mentén el lehetett indulni, de az számít igazán, amire ráharap az írók többsége, amitől beindul az ötletelés. Erre volt igazán jó a workshop, hogy lemérjük, mire van nyitottság, és mi az, amit nem kell erőltetni
– fogalmazott Tasnádi. Dramaturgként arra kell figyelnie, hogy mi az írói szándék, azaz jelen esetben mi az a huszonhárom írói szándék, amit neki finoman harmonizálnia kell, és úgy terelgetni a folyamatot, hogy ne sérüljön az írói szuverenitás, viszont az elkészült fejezet illeszkedjen a nagy egészbe.
Tasnádi a nehézségeket egyelőre nem látja, mert még az út elején járnak, de szerinte eddig mindenki motiváltnak tűnik, és a vitás kérdésekben hamar konszenzusra jutnak. Akkor élesedhet ki a helyzet, amikor elkészülnek a szövegek, és végre összeolvashatják őket.
Akkor fog kiderülni, hogy a megbeszélt szabályokhoz ki mennyire tartotta magát, vagy például hogy az átívelő cselekményszálat – már ha lesz ilyen – ki mennyire integrálta a saját történetébe.
Most a személyes egyeztetések szakasza következik. A kötet szerkesztőjével, Péczely Dórával egyenként felhívják a szerzőket, és átbeszélik az írókkal a szinopszisukat. Aki személyes konzultációt kér, azzal leülnek külön, együtt gondolkodnak a készülő szövegről.
Május végén mindenkinek le kell adnia egy részletet a fejezetből, annak alapján döntenek a folytatásról. Ha kell, lesz újabb workshop és egyeztetés, de ha mindenki mindent ért és elkapta a fonalat, hagyják az írókat békében dolgozni.
A Budapest Nagyregény írói már javában dolgoznak. Cserna-Szabó András az első fejezetet kapta, Dragomán György az utolsót. Előbbi az I. kerület szellemét idézi meg, utóbbi Soroksárról ír történetet – írta meg korábban az Index.
Cserna-Szabó András az I. kerületet kapta, aminek azért örül, mert két éve a Széna tér közelében lakik, így a kerülettel élő a kapcsolata. Az Indexnek elmondta: már Budapest több kerületében élt, de a mostani sok szempontból különleges számára.
Kevés helyen van jelen ilyen töménységgel a magyar történelem, mint ezen a téren. Ha kinézek az ablakon, eszembe jut, hogy egykor kórház és börtön is állt itt, aztán piac, gyár, buszpályaudvar, városfal, kávéházak, kocsmák stb. Ha kinézek az ablakon, látom, hogy Szabó bácsiék reménytelenül küzdenek ’56-ban a szovjet tankokkal, és látom, ahogy a ’45 vak telén a németek nem jutnak át a Budavár kávéháztól a Starbucksig. És még egy csomó mindent látok, erről fog szólni a fejezetem
– mondta.
Dragomán György író a XXIII. kerületről, Soroksárról ír történetet. Az Indexnek azt mondta, a kerülethez nem kötődik, neki ez jutott, de azért örül neki, mert a felesége, Szabó T. Anna a XX. kerületről, Pesterzsébetről ír, amivel egy másik összművészeti projekt, a Pesti Erzsi miatt már sokat foglalkozott, a két kerület pedig ’94-ben vált szét, így ők ketten is eljátszhatnak ezzel, izgalmas lesz megírni, hogy a szereplők is elválnak, ráadásul így, mivel a fejezetek a kerületek sorrendjében követik egymást, neki jut a regény befejezésének szép feladata.
A József Attila-díjas író a Budapest Nagyregényt rendhagyó vállalkozásnak tartja.
Sokféle regény létezik, ez városregény. Amikor az ember egyedül ír, a struktúra akkor is nehezen alakul ki, izgalmas lesz látni, hogy épül ez majd ennyi ember között. Fontos, hogy stílusában nem egységes könyv készül, hanem olyan, amelyben mindenki az egyéni hangján szólalhat meg, de úgy, hogy mégis létrejöjjön a hangokból egy nagy egész
– fogalmazott Dragomán György.
(Borítókép: Tasnádi István 2016-ban. Fotó: Ajpek Orsi / Index)