Index Vakbarát Hírportál

Örömünnepre készülnek a Nemzeti Táncszínházban

2023. április 29., szombat 18:19

Április 29-én a táncművészet legnagyobb ünnepére készül a magyar táncélet! Most is, mint eddig minden évben, a tánc világnapján a táncszakma szereplőit köszönti a Magyar Táncművészek Szövetsége. Nagyszabású gálaműsorral ünnepelnek, melyen átadják a szakmai elismeréseket; díjat kapnak a növendékek, elismert művészek, táncpedagógusok és neves alkotók.

Idén még különlegesebb ez a nap, ugyanis a Nemzeti Táncszínház is csatlakozott Európa legnagyobb színházi eseményéhez, a 10. Színházi Olimpiához, amiről Vidnyánszky Attila, a fesztivál művészeti vezetője és a Nemzeti Színház igazgatója számolt be a Nemzeti Táncszínház által szervezett sajtótájékoztatón – írja a papageno.hu.

58 ország 400 társulata 750 előadással vesz részt az olimpián. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az az első olyan olimpia a rendezvény 1995 óta tartó sorozatában, amelyen nem csak a hagyományos értelemben vett színházak és prózai előadások vesznek részt, hanem a bábművészet mellett a tánc műfajának képviselői is – fogalmazott a Vidnyánszky Attila.

Az olimpia szervezői hisznek abban, hogy az előadóművészet teljességére érdemes törekedni, aminek szerves részét adja a tánc – a klasszikus balettől a mozgásszínházon és néptáncon át a kortárs tánc megannyi műfajáig.

Vidnyánszky Attila kiemelte, hogy a nemzetközi és műfaji nyitottság jellemzi a magyarországi Színházi Olimpiát, és ez az a nyitottság, aminek megtermékenyítő hatására a magyar színházi életnek nagy szüksége van, amiben a tánc világa élen jár, példát mutat.

Mert amíg a prózai előadásoknak nyelvi korlátjai vannak, addig a tánc, a mozgás univerzális nyelvén szinte akadálytalanul tudunk nyelvi és kulturális határokat átlépni, mert szavak nélkül is értjük egymást. Az egymás megértésére törekvés az egyik legfontosabb gondolat, amit a művészek képviselni tudnak

– hangsúlyozta az olimpia művészeti vezetője.

Az olimpia táncprogramjával kapcsolatban Vidnyánszky elmondta: Budapest mellett Győr, Pécs, Szeged, Miskolc, Veszprém, Gyula, Kisvárda, Eger, Kápolnásnyék és számos további város nagy és kisebb, régi és újabb társulata és alkotóműhelye fogad külföldi táncelőadásokat a 10. Színházi Olimpia június végéig tartó eseménysorozatában.

Díjözön

Az olimpia táncelőadásai beépülnek a már nagy hagyományú fesztiválok kínálatába, és remélik, újabb nemzetközi kapcsolatok létrejöttét is segíteni tudják. Különösen fontos az olimpia számára, hogy ebben nagyszerű partner a Nemzeti Táncszínház, a műfaj meghatározó központja. 

„A táncművészettel együtt teljes a magyarországi Színházi Olimpia kínálata és a rendezvény eszméje. Nagy öröm, hogy Önökkel, Veletek és a táncelőadások közönségével együtt teremtjük és élhetjük át közös szenvedélyünk, a színház ünnepét” – zárta gondolatait Vidnyánszky Attila.

Kiosztásra kerül többek között Az évad legjobb férfi-női táncosainak-díja, a Roboz Ágnes-díj – az évad legjobb végzős növendékei számára, Az évad legjobb alkotója-díj, az életműdíj, valamint a Táncművészetért-díj is

– mondta el Mihályi Gábor Kossuthdíjas, érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője, a Magyar Táncművészek Szövetsége elnöke, aki kihirdette „A tánc világnapja – díjátadó gálaest” programját és a 2023-as táncszakmai díjakat. Ugyancsak ezen az estén kerül sor az Imre Zoltán Alapítvány, az ifj. Nagy Zoltán Alapítvány díjainak átadására is.

A hagyományokhoz hűen a gálaest közreműködői ezúttal is az idei és a tavalyi év díjazottai közül kerülnek ki, többek között a Győri Balett, a Magyar Állami Népi Együttes, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium növendékei és a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói lépnek színpadra.

Az est második felében az évad legjobb alkotója díjat elnyert Fodor Zoltán, Harangozó-díjas táncművész, koreográfus Szerelem a kolera idején című előadását láthatják a nézők az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat előadásában.

A sajtótájékoztatón Kiss János, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, a Magyar Táncművészek Szövetsége társelnöke ismertette a hazai táncszakma programnaptárját, kiemelve a XVIII. Magyar Táncfesztivált, a VI. Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált, 4. Under500 Fesztivált, Café de la Dance Velencei-tavi nemzetközi kortárstánc fesztivált, Erdélyi Táncháztalálkozót és a XII. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivált.

A még teljesebb képért

A Nemzeti Táncszínház programjait Ertl Péter a Nemzeti Táncszínház igazgatója mutatta be, kiemelve, hogy április 27-én indult a Budapest Táncfesztivál, és egészen május 6-ig két neves külföldi együttessel és nívós hazai előadásokkal várják a tánckedvelőket.

Hozzátette továbbá, hogy idén júliusban folytatódik a Nemzeti Táncszínház nyári programja, amely újra könnyed, nyáresti kulturális élményt kínál, a kikapcsolódásra vágyó közönség számára.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén szeptemberben is négy napra Keszthely lesz a Balaton tánc fővárosa. A Nemzeti Táncszínház és a Balaton Kongresszusi Központ és Színház szeptember 7-10. között rendezi meg a 21. keszthelyi Táncpanorámát.

Májusban meghirdetjük a felnőtt és gyermekbérleteinket, melyek összeállításánál a sokszínűségre törekedtünk, így segítve közönségünket abban, hogy még teljesebb képet kapjon a táncművészet jelenkori kínálatából

– hangsúlyozta az igazgató.

A Táncszínház igazgatója bemutatta az Alkotók klubja fotókampányukat, amely a magyar táncélet kiemelkedő alakjaira, az együttesvezetőkre és alkotókra fókuszál, bemutatva a táncszakma sokszínűségét és erejét.

Ertl Péter beszámolt a 2022/2023-as évadról is, melyben közel 300 előadást láthat a közönség, ebből több mint 200 előadás a Nagy- és Kisteremben, míg a Táncszínház különlegesebb, térspecifikus helyszínein, az Előtérben és a Kamarateremben közel száz táncprodukció kap helyet. Az ország 26 különböző pontján találkozhattak a Nemzeti Táncszínház törzsegyüttesi körébe tartozó társulatok produkcióival.

A következő évad során számos új bemutatóra és budapesti premierre készül a Táncszínház.

Az idén 30 éves Bozsik Yvette Társulat Körforgás címmel tűzi műsorra legújabb darabját, a Duna Művészegyüttes az Apák és fiak című koreográfiáját mutatja be, a Győri Balett A skarlát betű című nagysikerű előadást hozza a Táncszínházba, és terveink között szerepel a Kecskemét City Balett két előadásnak, a Hattyúnak és Bánk bánnak a budapesti bemutatója is.

(Borítókép: Jelenet a Szerelem című táncelőadás próbáján az egri Gárdonyi Géza Színházban 2023. március 16-án. Fotó: Komka Péter / MTI)

Rovatok