Index Vakbarát Hírportál

Baj van Baranyi László egészségével, műtétre lenne szüksége

2023. május 2., kedd 06:08

Többször is elesett Baranyi László, a 95 éves színész már huszonharmadik hete küzd térd- és vállfájdalommal. Mint mondta, nem szeretne kés alá feküdni, azonban mindkét térdét műteni kellene.

A Família Kft. televíziós sorozat egykori népszerű nagypapája tavaly októberben épp egy forgatásra igyekezett, amikor megbotlott és elesett. Ekkor betört a feje és a bal válla is megsérült. 

A színész ezután karácsony környékén két újabb alkalommal esett el, ráadásul elkapta az influenzát is. Mint mondta, ma már jól van, de a sok esés nem múlt el következmény nélkül – írta meg a Bors.

Most már huszonharmadik hete bajlódom az egészségemmel: amikor bedugnám a karomat a zakóba, azonnal jelentkeznek a fájdalmaim. De már tudok fogni, rá bírok feküdni, szóval napról napra erősödik

– nyilatkozta a színész a lapnak, majd hozzátette: rehabilitációjában egy természetgyógyász is segít, valamint jelenleg felesége ápolja.

Mindkét térdemet meg kellene műteni, de nem szeretnék kés alá feküdni. Nehézkesen emelem a lábaimat, a cipőfűzés is kihívást jelent

– tette hozzá.

Baranyi László elmondta, hogy jelenleg őssejtlevételen gondolkodik, azonban az eljárás meglehetősen drága.

Rovatok