Index Vakbarát Hírportál

Kiállítás nyílik a Magyar Honvédség történetéből

2023. május 2., kedd 12:20

A Magyar Honvédség múltjába, jelenébe és jövőjébe enged bepillantást a fővárosi Bálnában nyíló, 175 éves a magyar honvédség című kiállítás – jelentette be a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a tárlat megnyitóján.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf arról beszélt, hogy új útra lépett a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, amikor arra vállalkozott, hogy nem hagyományos módon mutatja be a 175 éves Magyar Honvédség múltja mellett kiemelten a jelenét, és bepillantást adjon a jövőjébe is.

A kiállítás megmutatja, hogy a honvédség ügye nem távoli, elvont és nehezen érthető tevékenység, hanem a mindennapi életünk része, már csak a szomszédban zajló orosz–ukrán háború miatt is, amely a biztonságérzetünket nagymértékben megváltoztatta

– fogalmazott a miniszter az MTI tudósítása szerint.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: a kiállítás élményt ad, elvezet a huszároktól egészen a 21. századi, digitális haderő mindennapjaihoz, hiszen megtekinthető egy Zalaegerszegen gyártott harci jármű, és harci robotkutyával is lehet találkozni.

A kiállítás május 9-től látogatható, a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött – közölték a szervezők.

Az Indexen hétfőn írtunk róla, hogy hamarosan bemutatkozik a honvédség új vezérkari főnöke, Böröndi Gábor.

Rovatok