Index Vakbarát Hírportál

Ismert amerikai sci-fi-író is feltűnik a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

2023. május 3., szerda 17:11

A találkozó a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, amelyre szeptember 28. és október 1. között kerül sor a Millenárison. A rendezvény díszvendég országa Hollandia lesz.

Az idei könyvfesztivál díszvendég szerzője John Scalzi lesz, aki Karácsony Gergely főpolgármestertől veszi majd át a Budapest Nagydíjat. Az amerikai szerző az ezredforduló után feltűnt sci-fi-írók nemzedékének termékeny és invenciózus tagja.

A Vének háborúja, első műve mára kultkönyvvé vált, melynek univerzuma a későbbiekben öt további kötettel bővült – ismertette közleményében a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése.

Hozzátették, hogy az író több stílusban és a médiában is kipróbálta magát, ír filmrecenziókat, ismeretterjesztő könyveket és esszéket.

Dolgozott kreatív tanácsadóként a Csillagkapu Univerzum tévésorozatban. Népszerű blogja, a Whatever az egyik legrégibb a maga nemében. Scalzi szakmai elismerését jelzi, hogy 

2010-ben megválasztották az Amerikai Science-Fiction és Fantasy Írószövetség elnökévé.

Scalzi életművét az elmúlt húsz évben több, nemzetközi díjjal honorálták, 2005-ben megkapta a legjobb új sci-fi-írónak járó John W. Campbell-díjat, majd 2013-ban a Vörösingesek című regényéért elnyerte a műfaj legfontosabb irodalmi díját, a Hugó-díjat. Magyarországon eddig 14 könyve jelent meg, az Agave Könyvek gondozásában.

Hollandia irodalma kerül a fesztivál fókuszába

A könyvfesztivál látogatói egy tucat neves holland íróval, költővel, illusztrátorral találkozhatnak – köztük lesz Arnon Grunberg író és újságíró, A betegség nélküli ember szerzője, Abram de Swaan ismert esszéíró, szociológus, Martin Michael Driessen író, színházi és operarendező és Annamarie Bon népszerű ifjúsági szerző.

A díszvendégstandon egymást követik majd a kerekasztal- és tematikus beszélgetések, felolvasások. A PesText meghívására Olaszország egyik legsokoldalúbb írója, Alessandro Baricco is részt vesz a könyvfesztiválon.

A megnyitó eseményén az olasz íróval együtt adják át a Fesztivál Irodalmi Nagydíját, emellett az érdeklődők a dedikáláson is találkozhatnak a szerzővel.

Baricco elsősorban a Novecento, Tengeróceán és a Selyem című bestseller regényeiről ismert, de kulturális műsorok televíziós műsorvezetőjeként, drámaíróként és esszéíróként is ismert. 14 könyve érhető el magyarul – tették hozzá.

Rovatok