Ternovszky Béla, minden idők egyik legsikeresebb magyar animációs filmjének, a Macskafogónak a rendezője mesterkurzust tartott a MOME-n. A 79 éves mester soha nem hallott kulisszatitkokat árult el a legendás alkotás gyártási folyamatáról és a hetvenes, nyolcvanas évek honi filmiparáról.
A Kollarik Tamás, a MOME tanára és Gorka-Focht Máté, az egyetem doktorandusza által szervezett mesterkurzusok úgy izgalmas események, hogy közben komoly filmtörténeti továbbképzésnek is felfoghatók. Csupó Gábor, Rófusz Ferenc, Mikulás Ferenc és Szilágyi Varga Zoltán után Ternovszky Béla következett a MOME-mesterkurzusok sorozatában, ahogy Kollarik fogalmazott: „ha az animációs világválogatott minden csapatrészében magyarok játszanának, mi a kapitányi karszalagot Jankovics Marcellnak, a szövetségi kapitányi posztot pedig a Pannónia Filmstúdió vezetőjének, id. Matolcsy Györgynek adnánk, persze Mikulás Ferencnek is lenne szerepe, remek technikai igazgató lehetne.”
Ternovszky Béla is benne volt abban a nagyjából egykorú fiatal tehetségekből verbuválódott körben, amelynek tagjai a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben a Pannónia Stúdióban bontogatták animációs szárnyaikat, és akik – ahogy erről Rófusz Ferenc, az Oscar-díjas A légy rendezője is beszélt egy korábbi mesterkurzusán a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) – jártak kint Los Angelesben a korábban disszidált Csupó Gábornál, a később több Emmy-díjat kiérdemlő rendező-producernél. Odakint ismerkedtek az amerikai életformával és az ottani animációsfilm-gyártási technikákkal.
A MOME mesterkurzusán Ternovszky Béla sokat mesél önmagáról, a világ dolgairól, munkáról, barátságokról: „Jómagam nem jártam Gábornál, ellenben egy teljesen privát családi kiruccanás keretében jutottam el Kaliforniába, és ha már ott voltam, meglátogattam a Disney- és a William Hanna és Joseph Barbera stúdiót. A nagybátyám szervezésében. A Disney-stúdióban nagyon kimérten fogadtak, és átpasszoltak egy animátor kezébe, aki igyekezett bevezetni engem a szakma rejtelmeibe. Csakhogy amikor megkérdeztem, ebben és ebben a stúdióban mi van, akkor zordan csak annyit mondott: Ide nem megyünk be!”
Ezzel szemben a Hanna/Barbera stúdióban roppant készségesek voltak a magyar animációs filmessel, mindent megmutattak neki.
És megismertették a nálunk akkor még csak hallomásból ismert xerox-technikával. Amivel a figurákat a celluloidra átmásolták.
Mindez 1973-ban volt, amikor Ternovszky már túl volt első komolyabb rendezői kisfilmjén, az 1970-es Modern edzésmódszereken, továbbá az 1971-es Tandemen.
„A Hanna/Barbera technikai főnöke még azt is felajánlotta, hogy ha a Pannónia beszerzi a masinákat, ő átjön, és ingyen és bérmentve beüzemeli nekünk ezt a módszert, betanítja a magyar kollégákat, csak fizessük ki a repülőjegyét. Ez nagyon gáláns ajánlat volt, de mondanom sem kell, 1973-ban erre nem volt még pénzünk. Hosszú éveknek kellett eltelnie, mire az első, rajzfilmgyártásra alkalmas xeroxgépet be tudtuk szerezni” – ecsetelte az ötven évvel ezelőtti viszonyokat a Kossuth-díjas rendező.
Ternovszkyék akkoriban éppen a Daliás időket készítették Gémes Józseffel és Kunz Románnal. Utóbbi később a műterem vezetője lett, és a Macskafogóban is kulcsszerepet játszott producerként.
Megjegyzendő, hogy a Gusztáv és a Mézga sorozatnál sem alkalmazták még a xeroxtechnikát, sőt az 1986-ban elkészült Macskafogónál sem. Természetesen a Macskafogó 2: A sátán macskája már ezzel a módszerrel készült 2007-ben. De a Macskafogó 1-et még teljesen kézi kifestéssel vitték fel a celluloidra.
Ha már a Macskafogónál tartottunk, meg kellett kérdeznem, hogy a szállóigévé lett mondatok („Safranek, adja át az üdvözletem a feleségének”, „Teufel úr, már egy éve önnel él…”, valamint a hasonló aranyköpések) vajon kinek az agyából pattantak ki.
„Nepp Józseféből, akit a magyar animációsfilm-gyártás legnagyobb alakjának, egy zseninek tartok – felelte a mester. – Lehet, hogy voltak nála sikeresebb animátorok, rajzolók, írók, dramaturgok, rendezők, de benne mindez megvolt, komplexen össze tudta fogni az egész folyamatot, még zenét is szerzett! A Macskafogó forgatókönyvét is természetesen ő írta. A film zenéjét ugyan nem ő szerezte, de amikor az egyik barátja megmutatta neki Jimmy Giuffre Four Brothers című számát, azonnal ráérzett, hogy annak helye van a filmben. És hát az összes képi és szöveges poén Nepp agyszüleménye volt. Természetesen kollektívában dolgoztunk, ha valakinek volt egy-egy ötlete, kirukkolt vele, és beépítettük.”
„De a legnagyobb hozzáadott értéket a zseniális színészek – Sinkó László, Benedek Miklós, Haumann Péter, Kállai Ferenc, Béres Ilona, Pálos Zsuzsa, Mikó István – képviselték, ami a régi hangfelvételi technikából adódott. Manapság már nem jelent gondot külön-külön rögzíteni a szövegeket, de csaknem negyven évvel ezelőtt az adott jelenetet még valamennyi szereplő együttes szövegmondásával kellett felvenni.
El lehet képzelni azt a kavalkádot, midőn például a négy patkány frenetikus dumáit rögzítettük, egymás szavába vágtak Pálos Zsuzsiék, kitört a röhögés. Amikor Szombathy Gyula, azaz Billy azt mondja, hogy »Nem vagyok én állat!«, Pálos Zsuzsi Cookie szerepében a röhögéstől fuldokolva rávágja, hogy »De az vagy…«. A film figurái egyébként egy-egy emberi jellemvonás, karakter archetípusai voltak.”
Felmerül a kérdés, vajon Ternovszky Béla életében mit jelentett a Macskafogó.
„Akkoriban lehetőséget, mert a Pannónia egy évben csak egy egész estés animációs filmet készített, csak ennyire volt pénz és támogatás a Filmfőigazgatóságtól, miközben a televízió által megrendelt sorozatok ezzel párhuzamosan készülhettek. A nyolcvanas évekre a különböző fesztiválokon elért sikerek bebizonyították, hogy ebbe a műfajba érdemes pénzt ölni, mert a magyar animációs filmek pénzt is hoznak.
Az első egész estés animációs filmet Jankovics Marcell készíthette el, de nem azért, mert ő volt a rangidős, hiszen Dargay Attila vagy Macskásy József idősebbek voltak, hanem azért, mert Marci János vitéze pontosan Petőfi Sándor születésének százötvenedik évfordulóján került szóba, 1973-ban. A Pannónia házon belül pályázatot írt ki a filmre, és Marci nyert, azaz hátulról beelőzött. De ettől függetlenül nagyjából tartották a születési sorrendet, persze Matolcsy György, a Pannónia igazgatója ügyelt arra, hogy klasszikusokat filmesítsenek meg, amelyek egyszer már sikert arattak a magyar irodalomban, így került sorra a Szaffi, a Lúdas Matyi vagy Fekete István Vukja.”
Igen ám, de a Macskafogó minden volt, csak nem klasszikus. Elsőre el is utasították 1983-84 környékén, de pár hónappal később felbukkant a színen egy idegenből hazatért hazánkfia, Joseph Sefel, azaz Széfel József, egy befektető, aki elolvasta a Macskafogó kéziratát, és azonnal lecsapott rá. Széfel olajügyletekből tett szert komoly vagyonra, és volt benne annyi honfiúi lelkesedés, hogy a kultúrába is hajlandó volt befektetni.
Előzőleg bement a minisztériumba, hogy tájékozódjon, és három terület jött számításba, ahová a nyereség reményében érdemes befektetni: a magyar komolyzenészek és operaénekesek, az akkor éppen feljövőben lévő Pécsi Balett és az animációsfilm-gyártás. Széfel az utóbbit választotta, részben azért is, mert Pécs túl messze volt. Széfel a Budapest körszállóban lakott, az közel volt a Pannónia Stúdióhoz, átment, szerencsére Matolcsy éppen szabadságon volt, a forgatókönyv Kunz Román fiókjában hevert.
Széfer elkérte, elolvasta, és másnap jelezte, hogy ő ezt a filmet megfinanszírozná.
Ternovszkyék nekifogtak, és három év leforgása alatt, 1986-ra el is készült a Macskafogó. Az első kritikák közül azonban nem mindegyik volt kedvező, legalábbis így emlékszünk. Vajon ez igaz?
„Igaz, teljes mértékben. Hiszen a film a nyugati világot mutatta be, a kezdő képsor akár Hollywoodot vagy Las Vegast is ábrázolhatta, és ahogy elindult a mozi, a futószalagszerűen beúszó szöveg egy az egyben a Csillagok háborúját idézte, Grabowski kosztümje a Supermant másolta, szóval a nyolcvanas évek derekán még nem volt rendszerkonform. Tíz évvel korábban biztos, hogy nem ment volna át ez a film, illetve még akkor sem ment át, csak jött Széfel, a befektető.”
Kétharmadrészt készen volt már a Macskafogó, amikor eljöttek a Filmfőigazgatóságtól és a MOKÉP-től, hogy átnézzék az év termését. A legvégén jelezték, hogy van itt még egy majdnem kész alkotás, megmutathatják-e. Persze, vetítsék le, mondta a főmufti, és amikor befejezték a vetítést, felkiáltott. „Miért nem mondták, hogy itt ilyen remek filmek is készülnek?!” És azonmód megajánlott tízmilliót a film hátralévő részének elkészítésére, sőt a MOKÉP-től is kaptunk ötmilliót. (A Macskafogó 2. 2007-ben már 600 millióba került. Változnak az idők és az árfolyamok...)
A bőkezű illető ugyanaz az ember volt, aki három évvel korábban kapásból letiltotta a Macskafogó elkészítését...
1986-ra el is készült a film, amely bombasiker lett, nemcsak idehaza, hanem például a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban is. Odakint a tíz legnézettebb animációs film között volt abban az évben, a nagy stúdiók alkotásai mellett/előtt. Szerencsére a gegek angol fordításban is ültek, német és francia nyelvterületen azonban már kevésbé.
Ezek után minimum érdekes, hogy 2007-ben a macskafogó 2: A sátán macskája jóval kevésbé lett sikeres.
„Az a helyzet, hogy én nem is akartam megcsinálni a folytatást, de a producerek erőltették. Nyilvánvaló, hogy két film folytatása jöhetett számításba a kasszasiker reményével, a Vuk és a Macskafogó. Tehát le akartak nyúzni még egy bőrt a filmemről. De az az igazság, hogy egy idő után a Mézgát és a Gusztávot sem akartuk folytatni, de bele voltunk kényszerítve. Emlékszem, a kezdet kezdetén másodpercenként durrantak a sziporkák, a gegek, a sokadik folytatásnál már jó, ha egy teljes részre egy jó poén jutott…”
Az is gond volt, hogy jóllehet az eredeti szereplők még éltek, de például Kállai Ferenc éppen túl volt a második infarktusán, és ő nem vállalta Bob Poljakov szerepének eljátszását, és maga helyett Darvas Ivánt ajánlotta.
„Darvas húzódozott, de végül a televízió unszolására beadta a derekát, és hihetetlen profizmussal kölcsönözte a hangját a figurának. Amikor elkezdtük a munkát, beült egy székbe, és úgy mondta a szöveget, amit fejből (!) megtanult. Megkérdeztem: miért ül, talán nehezére esik állni? Nem, felelte Darvas, csak Poljakov a filmben kerekesszékben ül, és nekem is ülnöm kell, mert ülő helyzetben másképp képezi a hangokat az ember, mint állva. És úgy nem lenne élethű a hangzás. Hát, ekkora profi volt Darvas, akinek, sajnos, ez lett az utolsó szerepe, mert 2007. június 3-án meghalt…”
A mesterkurzus végén Ternovszky mintegy atyai jó tanácsként felhívta a MOME hallgatóinak figyelmét, hogy az animációsfilm-készítés nem olcsó üzem, és mindig figyeljenek rá, hogy az öncélú önmegvalósítás helyett arra törekedjenek, hogy az általuk készített alkotást a közönség is megnézze. Végtére is nekik dolgoznak...
(Borítókép: MOME)