Index Vakbarát Hírportál

Bírságolt a GVH: 210 millió forintot kell a jogkezelőknek befizetniük

2023. május 8., hétfő 18:15

Az öt hazai jogkezelő összesen több mint 210 millió forintot bírságot kapott a Gazdasági Versenyhivataltól, amiért nem tartották be kötelezettségeiket az üres hordozói díjak (ühd) meghatározásának reformjáról.

A nemzeti versenyhatóság 2016 végén írta elő az öt hazai közös jogkezelő szervezet (az Artisjus, az Előadóművészi Jogvédő Iroda [EJI], a Filmjus, a Hungart Egyesület és a MAHASZ) számára, hogy az ún. üres hordozói díjak – például a mobiltelefonok, memóriakártyák, merevlemezek és minden, a vonatkozó jogdíjközleményben szereplő termék árába beépülő jogdíjátalány – meghatározásakor használjanak a korábbinál pontosabb módszertant.

A GVH most lezárult utóvizsgálata feltárta, hogy a közös jogkezelők nem teljesítették megfelelően az előírt kötelezettségeket az üres hordozói díjszámítás precízebb alátámasztásáról.

A szervezetek által készíttetett, a díj mértékét megalapozó kutatás ugyanis több szempontból is hibásnak és hiányosnak bizonyult, nem orvosolva még a versenyhatóság által korábban kifejezetten kiemelt problémákat sem – így többek között a reprezentativitás és a mintavételezés hiányosságait, illetve az adathordozók körének igazítását a dinamikusan változó fogyasztói szokásokhoz.

Az egyesületek a felmérés reprezentativitásának hiányosságaival egyébként nem csupán a GVH felé vállalt kötelezettségeket sértették meg, hanem a közös jogkezelésről szóló törvényt is, amely alapján a jogkezelőknek minden évben reprezentatív, átlátható felmérést kell végezniük a magánmásolási díjak megállapításához.

A GVH Versenytanácsa a kötelezettségszegés miatti bírság meghatározásakor figyelembe vette, hogy a jogkezelők – bár nem jártak el a kellő körültekintéssel – alapvetően megkíséreltek megfelelni az előírtaknak.

A hatóság enyhítő körülményként tekintette az idő múlását, amelyben mindazonáltal közrejátszott az is, hogy az utóvizsgálatban érintett szervezetek 26 alkalommal, a felkért szakértők pedig további hatszor kértek határidő-hosszabbítást az eljárás során, a GVH így összességében több mint 1200 napot várt különféle adatközlésekre.

Mindezek figyelembevételével az Artisjus 167 millió Ft, az EJI 22 millió Ft, a MAHASZ 16 millió Ft, a Filmjus 5 millió Ft, a Hungart pedig 400 ezer Ft bírságot kapott a jogsértésért (többségükben részletfizetési kedvezménnyel).

Az Artisjus közleményben jelezte, hogy vizsgálják a határozatot, és később döntenek egy esetleges jogi lépésről.

Rovatok